Aki ismeri a pálosokat, annak elég kicsit elrévülni, és tudja, miért az elrévülés szót használom, és mit jelent az ő csendjüket ízlelgetni. Aki nem ismerik őket, az előtt még ott áll a varázsuk, felfedezésre várva.

Beutaztam a fél világot, láttam számtalan csodás helyet, mind gyönyörű volt a szemnek, csemege az érdeklődésnek, de egyik sem került olyan közel a szívemhez, mint az itthoni pálosok titokzatos világa. Meghallgattam számtalan „bizonyító” előadást, hogy kik is ők valójában, miért is fontosak ők a történelmünk során; engem is magával ragadott nem egyszer, ahogy Szántó Lajos, vagy Polgi beszél róluk, sokat böngésztem az internetet is, hogy valahogy közelebb férkőzzek mindahhoz, amit képviselnek, de igazán akkor kezdtem el járni a megmaradt pálos kolostorromokat, amikor az első látomásom érkezett a Holdvilág (Holtvilág) árok közelében bolyongva. Két férfialak „jelent meg” előttem, akik míg a Pilis egy bizonyos területén tartózkodtam, velem „tartottak”. Többször is elmentem erre a helyre, mert nagyon „beszédes”, és figyeltem.

Kétféle vezetési formát mutattak: az egyik a népszerű, ünnepelt, vagy épp rettegett, de mindenképpen látványos figura, remek szónok. Árnyékában, ami védelemnek tűnhet, sokan lépkednek. Követik őt, magukat alárendelve, valamit remélve tőle, de a követők saját fejlődése nehézkes, mert húzza őket a vezetőhöz való viszonyulásuk, amit maga a vezető is elvár. A másik figura csendes, szinte láthatatlan, jelentéktelen, barna csuhás, aki “csak” van, és megfigyel. Háttérbe húzódik, és abban segít, hogy az emberek saját maguk is képessé váljanak az önálló, függésmentes fejlődésre.

Pillanatok alatt lepergett előttem az elmúlt legalább 15 évem, és rögtön tudtam mostantól merre tovább. Már nem érdekelt kiről, miről, mit jegyzett fel a történelem, ki-mit mond, ki-kihez, hogyan viszonyul, úgy éreztem hazaértem. Az otthonról pedig nincs mit kérdezni, egyszerűen csak át kell adni magunkat az érzésnek.

A természetet, csendet kedvelőknek szeretnék ajánlani néhány pálos kolostorromot, amit már nem egyszer felkerestem, és bizton tudom, hogy a csend kedvelőinek élmény felkeresni őket. Kezdjük a fővároshoz legközelebb lévővel, a Budaszentlőrinci romokkal.

Bár már nincs az erdő közepén, jó messze mindentől, ami a pálos kolostorokat jellemzi, és kövei sok harcról, és szomorúságról tudnak mesélni, még mindig figyel, és keresi kiket, miért érdekelnek a pálosok, és akinek sikerül elrévülni, azoknak megjelenik alázatos csendjük. A kolostorromban kapott helyett a világon egyedüli, áldott állapotban ábrázolt Madonna szobor, melynek gyönyörű szimbolikája van. Nem egyszer összefutottunk itt Dupay Mihállyal, olyankor megállt az idő, ahogy szavait hallgattuk. Valahányszor véletlenül egyszerre jöttünk ide, mindig ott bújkált a levegőben valami cinkos kapocs, ami csak valami réges-régi időből eredhet, hiszen most nem ismerjük egymást. A Boldogasszony szobor elkészítésére ő kérte fel Markolt Sebestény szobrászművészt, és a szobor létrejötte is egyfajta vezetettség műve, ahogy mesélik. Ugyanitt található egy másik szobor is, mely Boldog Özsébet ábrázolja, a pálos rend alapítóját.

 A Klastrompusztai pálos kolostorromot meglátogattuk már busszal, autóval, és bizony gyalogosan is, egészen Pilisszentkeresztről gyalogolva, hogy kicsit átérezzük, milyen az erdőket róva közlekedni, ahogy elődeink tették. Ahogy egy korábbi bejegyzésben már írtam róla, így teljesen más az élmény. Bár ilyen fizikai fáradtság mellett révülni már nem igazán volt erőnk, megérintett azonban valami más: mintha nem egyedül róttuk volna az odavezető utakat, és rengeteg gondolat érkezett arról, hogy a kényelemmel mennyi mindenről mondunk le.  Hasonló volt az üzenete a Pilisszentkeresztesi romoknak is, ahol nem igazán maradt meg annyi a kolostorból, ami miatt sok időt töltene ott az ember, de ha időt szánunk rá, és nem az köt le minket, mi van most ott, amiben gyönyörködhet a szem, akkor kompenzálhat minket a csend, és nyugalom, amit manapság nehezen tud megteremteni magának az ember, de itt sokkal könnyebb rátalálni.

 A Pilisszentléleki pálos kolostorrom talán a “legdivatosabb”. Itt mindig találkozunk iskolás csoportokkal, piknikezőkkel, napozókkal, pihenőkkel, meditálókkal. Valahogy jobban benne lehet a köztudatban, vagy csak könnyebben megközelíthető. Innen egy 8-10km-es gyalogtúrával eljuthatunk Dobogókőre, ahol bár látványos kolostornyomok nincsenek (vagy csak én nem tudok róluk), de az egész környéket átitatja a pálosok szellemisége, nem véletlenül erre voltak egykori nagy királyaink beavatási szertartásai, amit a pálosok végeztek. Érdemes felkeresni a Ferenczy-sziklát.

Pálos kolostorromok nem csak a Pilisben vannak. A Zemplén, Bükk, Mecsek, Bakony stb. erdői épp úgy otthont adtak a pálosoknak. A Martonyiban rejtőző romok egészen könnyű sétával elérhetőek, bár furcsa, hogy mai tető alá hozták az egykori falak maradványait, de így is nagy élmény ott üldögélni, elvonatkoztatva a mostani állapotoktól. A kolostorromnak vannak olyan pontjai, ahol szinte az egész testünk bizsergett.

A Gönci romok már jobban megdolgoztatnak, de azok is megjárhatóak egy 3 órás túrával. Csak mentünk-mentünk az erdőben, és egyszercsak ott tornyosodtak előttünk a lombok között az egykori kolostor megmaradt falai. Legutóbbi ottjártunkkor épp lelkészek egy csoportjával találkoztunk. Először csak összemosolyogtunk, ilyen helyekre általában olyan emberek járnak, akik tudják hol vannak. Csak úgy, nehéz erre tévedni, annak ellenére, hogy olyan 3 km-re innen, van egy vár romja is, ami egészen másról szól.

Barangoljunk tovább, és semmiképpen ne hagyjuk ki a Bükkben találtható Szentlélek pálos kolostorát. Impozáns, és könnyen megközelíthető, épp csak kiszállunk a parkolóban az autónkból, és már a kolostorromok között sétálunk. Már-már zavaró, hogy vendéglátó egység épült mellé, ugyanakkor, ha valaki ott száll meg, és a kolostor “tövében” tölti az éjszakát, bizonyára nagy élmény.

Ugorjunk egy nagyot, és látogassunk el a Mecsekbe. Pécs közelében található a Jakab-hegyen rejtőző pálos kolostorrom, melyből nem sok maradt meg, főleg, mert egy vár épült rá, így ma az egykori vár romjai fogják közre. Megközelítése nem olyan egyszerű, egy jó kis 3-4 órás túrára kell készülni, aminek persze vannak könnyebb, de nehezebb szakaszai is. Érdemes megállni a Sas-fészeknél pihenni, vagy épp a Babás szerköveknél.

Számtalan más helyen is vannak pálos kolostorromok, a teljesség igénye nélkül hadd mutassak be még kettőt. Egyikük a Nagyvázsonyi kolostorrom. Nagyvázsony többnyire Kinizsiről ismert. Állítólag a pálos kolostort ő alapította apósával, valamikor az 1400-as évek végefelé. A pálosokról tudvalevő, hogy az egyetlen magyar rend, és a mai napig működik, de mára egészen mást képvisel, mint eredetileg. Hogy valójában kik is voltak a pálosok, azt többnyire már csak legendák őrzik, és vagy elhisszük, vagy sem. Állítólag olyan transzcendentális tudással rendelkeztek, hogy nem félték a halált, nem ragaszkodtak a testi léthez, mert tudásuk kiemelte őket az idő csapdájából, és képessé tette őket a halál legyőzésére. Egyfajta “fényvallásuk” volt. A legendák “virrasztókként” is emlegetik őket, mivel folyamatosan népünkért imádkoztak, és az emberek úgy vélték sosem hunyják le szemüket.  A virrasztás egyébként egyfajta beavatási szertartás is. Ők képviselték sokáig az ősi magyar szakrális tudást, központjuk a Pilis volt. Ők védték hazánkat, avatták be királyainkat. Azt mondják róluk, hogy a magyar lélek titkainak ismerői ők. Képesek voltak olyan szellemi világokba felemelkedni révülés útján, ahol megismerhették a múltat, beavatást nyerhettek az ősi tudásba, és ismerhették a jövőt, és amikor látták, hogy olyan korszaknak kell eljönnie, amiben ezt a tudást el kell rejteni a sötétség elől, hagyták, hogy lerombolódjon minden. A legendák szerint nincsenek pálos temetők, mert csak várják, mikor jön el az idő, amikor újra feléledhet a tudás, amit képviselnek…

A Salföldi pálos kolostorrommal zárom a mostani fényképes körutunkat. Hátha lesz olyan olvasóm, akinek felkelti érdeklődését az a csodálatos energia, amit a pálosok képviselnek, és ezek a romok a mai napig őriznek. A legendák azt is mondják, a pálosok számtalan jelet hagytak maguk után, és amikor az emberek el kezdik ezeket a “jeleket” felfedezni, az a sötétség korának hanyatlását jelzi. Napjainkban egyre több embert érdekelnek a pálosok, ez is jelezheti egy új korszak kapuját, mint ahogy oly sok minden más.

Bár nem tettem fényképet Pilisszántóról, nem szeretném kihagyni Polgi szíve csücskét az írásomból. Végtelenül megkapó a szeretet, amivel beszél róla. Beszélgetésünk hatására kerestük fel a helyi temetőt, ahol szintén egykori kolostorrom nyomára bukkantak, de az anyagi lehetőségek hiányában az ásatásokat be kellett fejezni, és mindent vissza kellett temetni. Polgi azonban a mai napig mesél a hármas sírról, ami ott találtak, melynek egyike szerinte Boldog Özséb testének nyugvóhelye lehetett, így meglehet, hogy az első, alapító pálos kolostort Pilisszántó rejti a mai napig. Érdekesség, hogy újabb és újabb földalatti folyosóra bukkannak a pilisszántói házak alatt, és ugyancsak a legendák szerint, a pálos kolostorokat földalatti alagútrendszer kötötte össze. Pilisszántón található a titokzatos pálos kereszteskő is, ami szintén a temetőből került elő, és bizonyítottan még senki sem tudja, hogy mi is ez.Valószínűleg nem is ez a lényeg… csak annyi, hogy jönnek a jelek, egy olyan világból, melynek tudását nem lehet pénzért megvásárolni, nem lökhetjük fel egymást, hogy melyikőnk éri el hamarabb, csakis egy út vezet el hozzá: mély, befelé fordulás, lecsendesedés…