Gondolatfoszlányok a Spirál kommunikációs tréningjéből…
A kommunikáció azért fontos, mert a tudatosságban olyan szerepe van, mint a zenében a hangszernek. Ismerheti valaki a zene történelmét, a nagy zeneszerzőket; lehet jártas kottaolvasásban, szeretheti mások zenéjét hallgatni, pusztán ettől ő maga még nem tud kellemes zenét megszólaltatni. Kell a hangszer, ami megszólaltat, és kell a hangszerrel kialakult személyes kapcsolat; ahogy a tudatosságban kell a kommunikáció, ami elzenéli milyen is vagy, és kell a befelé fordulás, önmagunk megértése, mely hangolja a hangszert, a kommunikációt.
Amint megszólal valaki, vagy épp ahogy hallgat, mind mutatja, milyen állapotban van. Ahogy megszólal a hangszer, mutatja ki játszik rajta, és hogy tulajdonosa milyen kapcsolatban is van önmagával. Nem megtanult, zengzetes színészi megnyilvánulásról beszélek. Az ezen a színpadon gyorsan megbukik. Olyan tudatosságról beszélek, mely képes ezt a kis porhüvelyt magasabb tudattal megszólaltatni, képes felerősíteni a belső hangokat; képes a belső, és kifelé terjedő rezgéseket szinkronba hozva egyensúlyt, békét, nyugalmat trillázni.
A tudatosság egyik ismérve a kommunikáció, melynek további mélységet adnak irányai: kifelé (mások felé), vagy befelé (magunk felé) történik. Egészségünk szempontjából igazán a belső kommunikációnk fontos. Pont erre figyelünk oda legkevésbé. Hogyan vagyok képes befelé kommunikálni? Milyen indulatokkal, érzésekkel engedem be magadba a külső történéseket? Hogyan kezelem belső gondolataimat, és azok érvényesülését a külvilágban?
A disszonáns hangokból sohasem lesz kellemes dallam. Nem a hallgatóságot kell megnyomorgatni, hogy változtasson zenei ízlésén, hanem a bennünk/belőlünk gerjedő hangokat kell tudni megfigyelni, hangolni, finomítani – ez a tudatosság zenekari próbája.
Van irodalmi műveltség, van tudományos képzettség, van olvasottság, tájékozottság, vannak pszichológiai ismeretek, vagy épp parafenomén képességek stb., egyik sem vonja magával automatikusan a tudatosságot, de nagyban formálja egyéniségünket az, melyikhez hogyan viszonyulunk. A tudatosság kívül esik viszonyrendszereken, érdekeken, értékrendszereken. A tudatosság nem egy megtanulandó ismeretanyag, hanem spontán feltörő mellékterméke élettapasztalatainknak, tanulási folyamatainknak, míg a kommunikáció tanulható, formálható, alakítható külső segítséggel. Ahogy saját zenénket sem vehetjük meg, de vehetünk a gyakorláshoz hol ilyen hangszert, hol amolyat, és megfelelő belső kommunikációnkon keresztül eljuthatunk tudatosságunk gyorsabb fejlődéséhez.
Ha elérjük a tudatosság azon szintjét, ahol felismerjük, hogy zenénkhez fontos odafigyelnünk a hangszerünkre (kommunikáció), és a hangszerünkhöz való belső kapcsolatunkra (önismeret), elkezdhetjük odafigyeléssel erősíteni a belső hangokat, levagdosni a mesterkélt, manipulatív külső fogásokat, és megízlelhetjük, milyen érzés olyan zenét komponálni, ami mi magunk, és mások örömét is szolgálják amikor előadjuk, tovább megyek, kialakulhat a zenekar, ahol harmóniában zenélnek a zenészek, és olyan embercsoportok jönnek létre, akik között bármilyen provokatív, kényes helyzet megbeszélhető emberséggel, minden tag számára harmonikus konklúzióval. Ez a disszonáns hangok együttes helyretétele. Kölcsönös elfogadás, tolerancia, önismeret, empátia nélkül ez nehezen megy.
