A retrográd Merkur hatására előkapartam néhány 2005-ös versem. Pár szerepel belőlük a Spyralis című könyvemben, de van amelyik eddig csak egy füzetben pihent, sok másikkal egyetemben. Bár mostani szemeimmel nézve némelyik kissé gyászosnak tűnik, egy mosolyt megérnek. A mosoly pedig annak szól, hogy az élet nem mindig olyan komor, mint amilyennek látszik. Utólag biztos nem!
Megosztásom pusztán kezdeményezés, hogy mindenki adja tovább kreativitásának gyümölcseit, legyenek azok gondolatok, szavak, tettek, sohasem tudni kinek hoznak szép pillanatokat. Ne csak a természet éledjen fel tavasszal, hanem mi is. Saját útkeresésünk befelé fordító kanyarjai mellett ne feledjük el egymást, ne forduljunk el egymástól – hiszen az élet olyan rövid!
SZERETLEK
Szeretlek Végzet!
társam vagy, ki időnként felbukkan, s már tűnik is ha végzett,
meghagyván egy álmot, mely nem is olyan álnok, ha megérted:
ÉRTED fordul ki sarkából a világ, ha már csak romokban áll, ÉRTED?
Mert én értem, így hát Végzet, nem kerüllek, sőt követlek téged,
még akkor is ha éget, kínoz, s áltat, mibe a sors belerángat,
elém rakván minden vágyat, hogy bukjak el benne, ha még mindig felettem áll, s csak ész nélkül rángat.
ÜZENET
Fény-e a fény a fényben, vagy csak önnönmaga árnya?
Élhet-e sötétség nélkül, ki néz, de a fényt nem látja?
Várhat-e reményt a hívő, ha hite másban, nem önmagában lészen?
Értékes-e a boldogság, ha eléd rakják készen?
ÉLET
Fürtökben lóg a kín, gyümölcse csábít, felénk int,
s bár e gyümölcs íze fanyar, lassan senkit sem zavar,
mindenki csak legyint,
kiirtani egyikünk sem meri,
félünk, a kert nem bírja ki.
Fürtökben csüngünk egy vágyon,
s átkozzuk a halottas ágyon,
hogy nem volt merszünk lépni.
S míg a gyümölcsös kertben csak ültünk,
sorra megvénültünk,
a kín pedig csak tovább termett,
s az egész világra szert tett.
Sírj száj! Hátha kap valamit a markod.
Látom mindig odatartod, hol dagad a zsák, hol erényid méltatják.
VIDD! Itt a zsák, neked adom, van kinek oszd.
Látod? Hosszú sorban állnak.
Nem akarod?
Súlya csak addig vonz, míg alá állhatsz, s fénye átjárja árnyad?
A cipelést látom meghagyod másnak…
VÁGYOM
Vágyom, hogy szenvedd, mit velem tett az élet,
írtsa ki belőled nyomát is a fénynek.
Vágyom, hogy szomjazd a vágyat, mit érzek,
hogy megérthessem végre értelmét e létnek.
Vágyom, hogy szenvedj, újra meg újra,
Vágyom… ha ez kell, hogy rátérhess az útra.
Vágyom a vágyad, hogy érezd, mit érzek
miközben lassan visszatérnek a fények.
Vágyom, hogy elbukj, hogy újra felállhass,
mert boldogabb a vak, ha újra fényt láthat,
mint kik látnak, de csak félhomályban járnak.
Vágyom… hogy éhezd a létet,
mit ok nélküli boldogság éltet.
ŐSZINTÉN
Ha szememben nincs más, csak gyász,
vigadd a mosolyt, mit másokon látsz.
S ha rájössz, másoknál a mosoly csak máz,
hozzám akkor is visszatalálsz.
MEGLÁTTALAK
Konok múltba húz minden holnap, a jelentől így mit kolduljak?
Mik egykor mélységet adtak a múltnak, mára makacs unalommá hulltak.
S akkor megláttalak!
A jelenbe tódult minden elmúlt véglet, az eltervezett jövő így mennyi esélyt élhet?
Az érzések, mik mára feledésbe értek, átkarolják a jelent, s Veled újra élnek.
ESZMECSERE
Átölel a hangod, a hangod a karod.
Ízlel minden szavad, ha úgy akarod.
Ajkaddal szólsz, ajkad minden szavad,
csókokkal becézlek, ha azt mondod szabad.
GONDOLAT
A gondolat egy pillanat, de ha rád gondolok, megmarad,
s órákká táncolja a percet, mit gondolatban Veled lejtek.
A gondolat, mint fondorlat, bölcsőt teremt a tettnek,
s benne mentális táncunk, ahogy egymásra vártunk,
hús-vér fergeteg lett.
A gondolat egy pillanat, mit örök létünk olvasgat,
s ha táncunk el is fárad,
az emlékeket felidézve gondolatunk újra tovább szállhat.
ADD A KEZED
Szeretném, ha látnád, mit látok,
szeretnék mutatni egy világot, hol egy hang azt súgja szeret,
s ha baj van, lágyan a fény felé vezet.
Szeretném látni, ahogy a szemed nevet,
hogy nem fojtogatja többet fájdalom szíved.
Szeretném, s ha te is szeretnéd,
add a kezed!
Tetszik az ötlet!
Én nem vagyok egy verselő, de szívesen olvasok olyan sorokat ami megérint mintahogy az a varázslatos ,,zöld erő” ami tavasszal körbe ölel mindent és mindenkit, átöblítve minden sejtünket. Nem győzök betelni vele.
Szóval tök jó ötlet, amt megtoldanék egy olyan javaslattal, hogy olyan vetseket is be lehessen illeszteni ami nem a mi tollunkból származik de valamiért megérintette az embert. Ilyen probálkozással már a cseten találkozhattunk, de azokat nehézkes úkra olvasni. Szóval jó lenne egy ilyen ablak.
Íme pár érintés.
Önfeledés.
Magadat feledve ismerd meg
törvényét a belső középnek,
Mert aki az Örökkévalót nem
saját szívében lelé meg,
Kinn sem bukkan reá arra,
amit bensejében nem alkotott meg,
Ha pedig a világ csak
saját lényünknek tűkre,
Tökéletlenül jelenik meg az
a tökéletlen szellem számára.
(Láma Angarika Govinda)
—————————————————————-
Tükör
Mindenkinek tükre a körülötte lévő világ,
amiben mindenféle vétkét, hibáját,
illetlenségét és csúfságát tisztán meglátja.
De leggyakrabban az ember mégis úgy tesz,
mint a kutya, mely megugatja a tükröt,
mert nem tudja, hogy saját magát látja,
hanem azt hiszi, más kutya van a tükörbe.
(Schopenhauer)
——————————————————-
Figyelj, és hallgass meg!
(Agnes Beguin)
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és Te tanácsot adsz
nem teljesíted kérésemet.
Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg érzéseimet
és Te elmagyarázod miért rossz, hogy így érzek,
akkor rám tiportál.
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg
és te úgy érzed, hogy valamit tenned kell,
hogy a problémám megoldódjon,
bocsáss meg, de úgy érzem,
hogy süket vagy.
Nem kértem mást, csak hogy figyelj rám
és hallgass meg.
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél,
nem kértem mást, csak hogy hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen,
csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem,
amit nekem kell megtennem,
csak megerősíted a félelmemet és gyöngeségemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érzek, ahogy érzek,
még ha ez az érzés számomra érthetetlen is,
lehetővé teszed, hogy megvizsgáljam
és értelmet adjak az érthetetlennek.
Ha ez megtörténik a válasz világossá válik
és tanácsra nincs szükség.
Talán azért használ sok embernek az imádság
mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást,
figyel és meghallgat, a többit ránk bízza.
Tehát Te is, kérlek figyelj rám és hallgass meg.
Ha szólni akarsz, várj egy ideig
és akkor már én is tudok Rád figyelni.
———————————————————–
Transzplantáció után.
Ha tőlem kérdezed: hogy vagyok?
Súlya van a szónak,
Jelentősége annak, hogy vagyok.
Hogy még, hogy mégis, hogy újra.
S ha azt mondod: egy az élet – és egy a halál
Én mosolygok: számtalan!
Mert az új életnek új íze van.
Új öröme, új jelentősége a szónak, hogy VAGYOK
Hogy újra tanultam mindent:
Enni, inni, nevetni, sírni
Járni, örülni, szeretni, félni,
S nem várni a holnapot.
Örülni a ma minden percének,
Minden mosolyának, napsugarának,
Minden apró bosszúságának.
Te nem tudod,
Milyen jó mindent újra látni,
Nem félni, hogy holnap meghalok,
Ne kérdezd hát tőlem,
ha nincs időd meghallgatni,
Hogy, hogy VAGYOK.
(Tóth Anna?)
———————————————————————
Szabó Lőrinc: Párbeszéd
Félek, Atyám – úgy zúgnak a harangok!
fiatal tükrömet rontja az árny is, a fény is!…
Ne félj, fiam – téged hívnak a harangok,
te vagy a tükör, te vagy az árny is, a fény is.
Félek, Atyám – megtörtem a harcban, a hitben,
és éhes sárkányok elé ejtem a kardot!…
Ne félj, fiam – megtartalak a harcban, a hitben,
s karommal égig emeled azt a kardot.
Mit ér az ember, mit a vágy meg az önvád,
mit ér törékeny szavam az őrült viharban?…
Ne félj, fiam – az a kín, az a vágy, az az önvád
téged tisztít örök-kék égbolttá a viharban!
——————————————————————-
Kegyelem
(Reményik Sándor)
Először sírsz, azután átkozódsz, azután imádkozol.
Azután megfeszíted körömszakadtáig maradék-erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal
– s, a lehetetlenség konok falán zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz, s ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal szótlanul,
gondolatlanul mondod magadnak: mindegy, mindhiába.
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
a mindennapi szörnyű szürkeség tömlöcéből
nincsen, nincsen menekvés.
S akkor – magától – megnyílik az ég,
mely nem tárul ki átokra, imára,
erő, akarat, kétségbeesés, bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég, s egy pici csillag sétál szembe veled,
s olyan közel jön, szépen mosolyogva, hogy azt hiszed: tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán, csak úgy, magától – friss gyümölcs terem.
Ez a MAGÁTÓL: ez a KEGYELM.
————————————————————————————–
Reményik Sándor:
Ne ítélj
Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Már tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azon felül.
———————————————
Aki valójában vagy.
Who You Really Are ~ Kirtana.
Lehet-e, hogy több ez az élet amit „enyém” – nek nevezünk,
mint egy utazás a téren át, vagy egy történetecske?
Több-e az élet, mint amit a test érez?
Mint amit az elme ki tud követelni a megtapasztaltakból?
Vajon mi, akik lélegzetvétellel kezdjük,
függünk-e a formától? És végünk ér-e a halállal?
Vesd le magadról-e szerepeket és neveket, és mond el nekem mi marad.
Az aki valójában vagy, aki valójában vagy.
Azzal mérjük a sikert, amit felhalmozunk,
vagy a kötődésekkel, amiket kialakítunk,
vagy a tettekkel amiket megteszünk.
Ám ezek is tovatűnnek,
bárhogy is próbálunk a formához ragaszkodni.
A forma el fog pusztulni.
De a forma e táncában benne rejlik a lehetőség,
hogy meglássuk a még megszületetlent.
És az is, hogy eldobjuk ezt a lehetőséget
és beleragadjunk annak eljátszásába,
akinek magunkat gondoljuk, akinek magunkat gondoljuk.
Ez az életed véget érhet bármikor.
Hol van a figyelmed?
Hol az imád?
Hol van a dalod?
Egy szerencsés életben hangot hallasz, mely arra hív,
hogy szabadulj ki leláncoltságod és téves önképed köréből.
Hogy fölébredj az álomból és végre fölfedezd
lényed igazságát, mielőtt a test meghal.
Hogy mielőtt lepereg az utolsó jelenet, meglásd a vásznat amire az vetül.
Lásd azt mi lát engem és téged s akkor tudni fogod,
hogy valójában Ki Vagy Te,
hogy valójában Ki Vagy Te,
hogy valójában Ki Vagy Te.
Hogy valójában Kik Vagyunk!
————————————————————————————————
„Azonnal megtalálod Istent, amint ráébredsz, hogy nem kell keresni őt.” – Eckhart Tolle –
„Isten itt állt a hátam mögött, és én megkerültem érte a világot.” – József Attila –
————————————————————————————————
Vanitatum vanitas („igen nagy hiábavalóság”)
(Kölcsey Ferenc )
Részletek.
Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tűnemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa és ék:
Egy ezred egy buborék.
Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.
Holdvilág csak boldogságunk;
Füst a balsors, mely elszáll
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fuvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhull,
Még egy perccel éli túl.
Mert mozogjon avagy álljon
E parányi föld veled,
Lengjen fényben, vagy homályon
Hold és nap fejünk felett,
Bárminő színben jelentse
Jöttét a vándor szerencse,
Sem nem rossz az, sem nem jó:
Mind csak hiábavaló!
——————————————
Valami.
Valami olyat kéne tenni,
Aminek nincsen oka semmi.
Tenni valami olyat kéne,
Aminek nincsen következménye.
Tenni valami jobbat valami jót,
Valami nem hiábavalót.
(Dobai Péter)