Elég sokat beszélgetek emberekkel, és érdeklődéssel figyelem, ki milyen minőséget ad egy-egy fogalomnak. Egyre többen jutnak el odáig, hogy egy felemelő energetikai folyamatot – az Univerzális mivoltunk kutatását – egyfajta hierarchiává teszik (ki mennyire spirituális), és pont az időtlenséget, egységet kereső folyamattal osztják meg az embereket spirituális és nem spirituális emberekre (egy adott életben tapasztaltak alapján). Már-már minősítő, ahogy emberek többnek gondolják magukat másoknál, csak mert szerintük ők spirituálisabbak, “tisztábbak, “felsőbbrendűek”, “több szeretet van bennük”, nem csoda, ha másoknak borsódzik a hátuk a puszta gondolattól is, hogy (ilyen!) spiritualitással kelljen foglalkozniuk, hiszen ők valóban spirituálisak, érzik a rezgéseket, és próbálnak távol maradni a minősítésektől, ahol azt tanítják, te jobb vagy másoknál, ha része vagy annak, amiről azt hirdetik, hogy jobbá tesz.

A valós spiritualitás senkit sem tart jobbnak, vagy rosszabbnak, többnek, vagy kevesebbnek semmilyen tényező alapján, mert univerzális minőségeket kutat.

A spiritualitás egyszerűen kapcsolódás az univerzális folyamatokhoz, és lehetetlen, hogy bárki is ne kapcsolódna. A tudatos kapcsolódás, a látványos kapcsolódás épp úgy kapcsolódási forma, mint az átmeneti, nem tudatos kapcsolódás, vagy a csendes, belső kapcsolódás, vagy akár verbális síkú, asztrális síkú, álomban megtörténő, intuitív síkon működő stb. sorohatnánk mennyi formája van annak, hogy kapcsolódjunk. A kapcsolódási formák sokaságának lényege egymásban rejlik, hiszen egymáson keresztül is kapcsolódunk – van aki motivál, van aki megfigyel, van aki passzív, van aki aktív, van aki “jobbra” halad, van aki “balra” stb. – hogy éppen merre, az csak egymás viszonyában tűnik fel.

Még a nem-kapcsolódás is a kapcsolódás egy formája! Legtöbbször ugyanis azt tartjuk nem-kapcsolódásnak, aminek nem látjuk a formáját. Aki az időt nem tartja ebben tényezőnek (előző, következő életeket is beleértve) könnyen ítélkezik tévesen.

Adjuk vissza a spiritualitás szónak eredeti jelentés tartamát, ne degradáljuk le teljesítmény orientált, minősítő folyamattá, ahol bárki is kevesebb lehet, vagy rosszul érezheti magát, ha nem úgy ugrál, ahogy mások elvárnák tőle, és pusztán engedjük meg, hogy mindenki maga keresse meg benne a helyét! A spiritualitás a szeretetről, elfogadásról szól, ahol mindenkit olyannak fogadunk el (még önmagunkat is), amilyen – ettől még eldönthetjük mellé szegődünk-e az úton, vagy sem, és ha nem vele akarunk tartani, nem azért tesszük, mert elítéljük, hanem mert egyszerűen másfelől szeretnénk közeledni.