Kékhold

Tegnap éjjel egy csodálatos energetikai élménynek lehettünk részesei, egybekapcsolva a gyönyörű, kerekarcú hold látványával, mely “világítja az utat a sötétben.”

A Kékhold nem arról kapta nevét, hogy kéknek kellene lennie. Általában havonta egy telihold van, ha azonban egy második is becsúszik, ezt a jelenséget nevezzük Kékholdnak. Pár nappal ezelőtt erős késztetést éreztem arra, hogy a mostani Kékhold idején a szabadban legyek, és helyszínként a választásom a Holdvilág árokra esett. Nagyon öröltem, hogy többen is velem tartottak, így megerősíthettük az összetartó csoportenergiát, amint segítettük egymást a saras, csúszós, vagy épp köves, nehezebb szakaszokon. Egyetlen esemény erejére hagytuk el az egymás felé irányuló, gondoskodó figyelmet, ez pedig a meditáció ideje volt, amikor mindenki saját módszerével befelé fordult, amivel egy másfajta gondoskodást élhettünk át: a Föld ölelését: a csobogó vízesés hangját, a szentjánosbogarak fénylő táncát, az élővilág dalát egybefűzve valami egészen felemelő, szeretetteljes rezgéssel, ami igazi csendet hozott belülről is.

0.02.01.e7e28179d2429c2d7e1082c4a90f6d4103332c1c278212434803d225feac4545_full.0Nem meglepő a helyszínen készült fénykép, ahol a sötét erdei út mentén nem csak az apró fejlámpáink világítottak, de a fénykép szerint valami másnak a fénye is kísért minket. A Spirál tanítása szerint minden szándékunk megfigyelés alá esik, főleg mostanában, amikor annyi dimenzió kapu nyílik és átjárhatóságuk kulcsa nem más, mint szándékaink. A szándék által vázolt energetikai térkép nem arról szól, milyen eredményt szeretnénk megvalósítani, hanem hogy MIÉRT akarjuk azt. Nem azt figyelik a magasabb szintű rezgések, hogy milyen útvonalat szeretnénk bejárni, hanem hogy mi mozdítja ezt a kívánságot. Minden tanítás, ami érkezik terveinkkel kapcsolatban azt célozza meg, hogy együtt rezdül-e szándékunk az Univerzum rezgésével, vagy valami egészen másról szól, tanít minket.

A Holdvilág árok nagy kincsünk! Mint a Pilis több szeglete is, sokkal többet hordoz magában, mint puszta táji szépsége, ami már önmagában is sok embert vonz oda. Nem véletlenül merül fel vele kapcsolatban egy másik elnevezés is: Holtvilág árok. A “holt” számomra most nem az elmúltra, a szenvedésre utal, hanem az elfelejtettre, a felélesztendőre. A tegnap éjjeli túrát azért választottam erre a helyszínre, mert a bolygók konstellációi, a telihold segítő energiája és az út, mely a “holtból a feléledő” felé mutat egy egészen különleges energetikai élményt tudott adni. Nem kellett ehhez hinni semmi kékhold2különösben, egyszerűen csak nyitottá kellett rá válni, amit a kiscsapat vidámsága meghozott, és kívánhatóvá vált legtisztább szándékunkkal, merre szeretnénk haladni tovább… Mindig van választásunk, csak nem mindig adjuk meg magunknak a választás lehetőségét.  Illúziókkal bénítjuk az előttünk kanyargó utakat, és csak egyet erőltetnénk magunkra, pedig ebben a világban mindig van legalább két út: az igen, és a nem. Kívánom a Kékhold nyissa fel mindenki szemét a több lehetőségről, hogy érezzük, sokkal több mindenbe szólhatunk bele saját életünkön belül, mint gondoltuk, és mindez egy Magasabb Szintű Erő együttműködése, gondoskodása. Sosem vagyunk egyedül! Sosem vagyunk magunkra hagyva, még akkor sem, ha visszautasítjuk a lehetőségeket – ez utóbbi esetben azonban sokkal nehezebb felfedezni a Valóságot!

A mostani telihold mindenkinek új lehetőségeket hozhat, aki hajlandó együtt rezegni az Univerzummal, ahogy régen tette az Emberiség (csak mostanra ez “holttá” vált). Ébresszük fel belső együttműködésünket, rakjuk le elavult módszereinket (elvárások, komplexusok, akarás, teljesítmény hajsza sb.) és nyissunk újra kapukat magasabb dimenzióknak megtisztult szándékainkkal, magasabb szintre emelhető értékekkel stb. Mindez nem forgat ki életünkből, csak új minőséget ad neki, olyat, ami további generációk békés életbenmaradását is lehetővé teszi…

2 thoughts on “Kékhold

  1. S.Mária

    Scheli Mária . Köszönöm csodás volt a ti rezgésetek.Átjött. puszi mária

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!