Életünk története

Miután átbeszélgettük a “tükör üzenetet”, hogy az miről is szól, hogyan is teheti jobbá a hétköznapjainkat, kiderült mennyire mást, és mást értünk szavakon, mennyire mind saját tükrünkön keresztül nézzük a dolgokat. A “tükör üzenet” lényege, hogy ne azt helyezzük megfigyelésünk középpontjába, hogy ki mit mondott, ki hogyan viselkedett, (persze azt is meglátjuk), hanem azt, hogy mi hogyan vélekedünk róla, hogyan reagálunk rá, így kerülünk önmagunk megismeréséhez közelebb, így indulunk befelé. Bármi elhangzik, történik, azzal mutat tükröt nekünk, hogy MI magunk hogyan éljük meg, és nem azzal, ami történik, ami elhangzik.

shadowA Spirál mai üzenete a kommunikációs tréning csapatának: Képes vagy-e saját életed történetének béklyójából kibújni, vagy az határoz meg, amit eddig megtanultál, megéltél, hallottál? Gyakran úgy élünk, mintha egyetlen célunk az lenne, hogy megdönthetetlen énképet gyúrjunk magunknak felvérteződve információkkal, lexikális tudással,  viselkedésformákkal, elismeréssel, sikerrel, és ha mégsem úgy alakulnak a dolgaink, hogy az vidám, boldog életet adhatna, nem a tévesnek bizonyult énképet bontjuk le, hanem megelégszünk azzal, hogy ugyanazokkal az alapsablonokkal más oldalról rohanunk neki a külvilágnak. Nem arról írok, amit felszínesen hajlandóak vagyunk kompromisszumként megváltoztatni, hanem mindazokról a bevésődött elemekről, amik  meggyőződéssé merevedtek bennünk.

Életünk története pusztán egy keret, és tőlünk függ, mivel töltjük meg. Csak mert nem cipelünk tovább családi betegségeket, még nem jelenti, hogy nem szeretjük a családunkat. Csak mert nem ismételjük meg szüleink hibáit, még nem jelenti, hogy nem szeretjük a szüleinket. Életünk története nem kell, hogy folyton a múlthoz kössön minket. Emlékezhetünk úgy is, hogy az nem rángat minket a ragaszkodásunkon, félelmeinken, programozhatóságunkon keresztül. 8-mind-opening-movies

A Vízöntő korszak egyik szépsége, hogy kimoshatja belőlünk azokat a hozott/felvett mintákat, amik nem szolgálják az egészségünket, lelki stabilitásunkat. Nincs hozzá másra szükség, mint belső felismerésekre, és szándékra. Ha képesek vagyunk elengedni mindazt, ami a szabadságunkat gátolja, szabaddá válhatunk. Milyen egyszerűnek hangzik! Mégis mennyi boldogtalan ember van, ugyanis nem is olyan egyszerű felismerni, hogy mi gátolja a szabadságunkat mindaddig, míg azt sem tudjuk mi a szabadság. Nehéz úgy keresni valamit, hogy nem tudjuk mit keresünk, ha hol ezt akarjuk, hol azt. Még nehezebb úgy megtalálni, ha fel sem merül bennünk, hogy keresnünk kellene valamit.

Ne feltétlenül azt tedd, amit mások tartanak neked jónak! Azt keresd, te jól érzed-e magad a saját bőrödben (hiszen úgyis tieid lesznek a következmények), és ez egybeeshet azzal, amit más is jónak tart neked. Nem azzal szeretsz másokat, mennyire ragaszkodsz hozzájuk, vagy mennyire félsz tőlük. Ezzel csak magadat nem szereted. Keresd a szabadságod határait, ha valóban megtalálod, az biztos nem mások rovására történik! Megismerkedhetsz más “festőkkel”, de te döntsd el, milyen színekkel töltöd meg saját életed történetét, és ne mások keverjék a TE színeidet akár a múltból, akár a jelenben!

One thought on “Életünk története

  1. akos

    Jó időnként a figyelemfelkeltés, hogy a “rothad almáit” ne cipelje az ember. Köszönöm. :)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!