„A duális világban nincs csak fekete, vagy csak fehér, vegyesen létezik. A duális gondolkodásból csak úgy léphetünk ki, ha mindkettőre úgy tekintünk, mint szükségszerű és nem minősítjük egyiket sem, csak elfogadjuk, ahogy az ikerszülést fogadjuk el. Ketten érkeznek, ez dupla odafigyelést igényel, és egyáltalán nem biztos, hogy azonos mértékűt, azonos szintűt. Az élet hozza milyet, az élet hozza mikor.”Amint belép valaki az életünkbe, ki is fog lépni, a birtoklás a veszteséggel együtt születik, idő kérdése mikor aktiválódik az „ikerpár” és milyen formában érkezik. Amint megszületik a siker, az öröm, azonnal megszületik a kudarc, a bánat is, a tanulási folyamataink mátrixa dönti el, melyik, mikor történjen meg: még ebben az életben, vagy csak a következőben, esetleg a mostani élmény már valami folytatása. Mindez természetes velejárója jelenlegi földi létformánknak, ennek hullámain evezünk és a dolgunk nem szeretni, vagy nem szeretni a hullámzást, hanem megtanulni ezzel együtt élni. Ezért jöttünk, hogy megtanuljunk biztonságosan evezni ezeken a hullámokon, hogy azután más vizekre evezhessünk…

Van, aki a csónakot, az evezőket, a csónakban ülő társakat hibáztatja, mert nem érti a hullámokat. Mindannyian újra és újra nekifutunk, mit is tudunk kezdeni a kiszámíthatatlan hullámokkal, míg rá nem jövünk, hogy a megértéshez szükségszerű átformálni az időről alkotott képünket. Szükségszerű megtanulnunk egy nagyobb képben látni, gondolkodni, amikor nem csak az evezőig látunk, nem csak a verejtéket érezzük át, nem csak a rettegés létezik, ami elszorítja a szívünket egy óriásinak vélt hullám közeledtével. Az idő a kulcs, az idő pedig morfogenetikus mező. Ha csak pillanatnyi szegmensével foglalkozunk, nehéz megérteni…