Ha valami nehéz, az a hozzáállásunk milyensége. Ha valami megviselő, az annak következménye, hogyan alakul a hozzáállásunk. Könnyebbé csakis azzal tehetünk valamit, ha belül változunk, ha el tudjuk fogadni, és meg tudjuk adni magunkat: „Legyen”.

Az Univerzum egyensúlyra törekszik. Az energiák működése egy egészen megfoghatatlan folyamat, ugyanakkor nagyon is érezhető. Amint csúszunk az egyensúlytól, BÁRMIBEN legyen is az, máris feszít, és tenni kell érte, hogy megszűnjön, vagy halmozódik.

A befelé fordulást nagyon sokan félreértelmezik. A befelé fordulás ugyanis nem pusztán elfordulás, elhallgatás, elszigetelődés, ez az időszak pedig a befelé fordulásról szól, annak azon módjáról, mely valóban felemelő, vigaszhozó, és segíteni tud: úgy befelé fordulni, hogy egyúttal kifelé, a nagyobb egység felé is fordulunk.

A befelé fordulás nem más, mint egy felfedező út, de nagyon sokan nem tudják önmaguk értelmezni, amit belül találnak. Akkor mi értelme van befelé fordulni? Annak van értelme, ha befelé fordulunk, és amit bent találunk, azt kivisszük, felvállaljuk, felmutatjuk, és a nap fényében értelmezzük, nem a sötétségben; ha időt és teret szentelünk a megismerésének,  felfedezésének, megértésének és nem csak reflexből elutasítjuk, figyelmen kívül hagyjuk, vagy csak minősítésre tesszük tálcára. 

Korunkban egyre nagyobb szerepet kap a kommunikáció. Ezért fontos a befelé fordulás is, hiszen részét képezi, fontos lépcsőfoka. A kommunikáció nagyon sok rétű. Működik befelé, kifelé, egymás felé. Magával hoz újabb fogalmakat, mint adás-kapás, elfogadás, elfojtás, elszigetelés-megosztás, szelektálás, felnagyítás, eltorzítás stb. Rengeteg fogalom sorakozik egyetlen szó energiája mögé, mind energiát mozgat, és minden energiamozgásnak érezzük a visszahatását, akkor is, ha nem vagyunk tudatában, mi váltotta ki. Ám csak akkor tudunk rajta változtatni, ha tudatosan átlátjuk, melyik hullámot mi mozgatta meg.

A tudatos átlátás erőltetve, akarással nem megy, csakis ellazulva, lecsendesedve, megbékélve. A Spirál egész tanítása ezt építi. Szeretni önmagunkat nem más, mint ellazulni, lecsendesedni, megbékélni. A szeretet szó egy elcsépelt frázis az emberek világában, és akkor kap igazán értelmet amint megízleljük, vagy hiányát szenvedjük. Aki saját magát nem tudja szeretni, az máshoz fordul , mástól kéri, várja azt, de most nagyon sok ember fáradt el, nincs ereje bizonygatni mások felé a szeretetét. Az egész “lefárasztás rendszere” azért jött létre, hogy magunkban keressük már végre a szeretetet. Aki nem hajlandó rá, az rengeteg csalódáson megy, vagy fog keresztül menni.

Önmagunkat szeretni nem lehet addig, míg az egész nagy rendszert nem tudjuk szeretni. Így vezetnek el a folyamatok Istenhez, Teremtőhöz, Univerzumhoz, vagy nevezzük bárhogy. Bármi történik velünk, az a nagy rendszer része. Bármilyenek vagyunk, az a nagy rendszert szolgálja. Létezni sem tudunk a nagy rendszer nélkül. Miért akarunk akkor mást, mint amit a nagy rendszer hoz nekünk, legyen az öregedés, betegség, távolodás, közeledés… bármi?

Felesleges harcokat vívunk, és nem marad belső erőnk azokhoz a lépésekhez, amiket viszont NEKÜNK kellene meglépni.

Az önzés sokféle lehet. Lehet felismerés és lehet tudatlanság következménye. Az önzésnek van az a foka, mely visszautasítja mások felesleges harcait, és segít saját belső erőnket megtartani. Miért harcoljunk együtt másokkal (véleményezéssel, indulatokkal stb.) ha úgy sem tudunk segíteni? Azt keressük inkább, hol van igazán teremtő szerepünk, és abban teljesedjünk ki. Legyen az akár valami nagynak tűnő dolog, akár egy kedves szó, egy megértő mosoly, egy segítséget nyújtó mozdulat. Bármi apróság elindíthat valami nagyon szépet, valami nagyon nagyot.

A szeretet sosem erőszakos, nem túr ki semmit, sem haragot, sem kételyt, sem félelmet. A szeretet mindent szeret, a negatív érzéseket is, azzal, hogy lehetőséget ad nekik. A tudatosság az, ami válogat, mi maradhat, minek kell távoznia. A tudatosság hiánya hoz káoszt, értetlenséget, szenvedést.

Ezért fontos az önvizsgálat (befelé fordulás), megnézni mi foglal el több helyet, mint amennyi jár neki, és nem azért, hogy azt keressük, mivel bánthatjuk önmagunkat. Amíg nem szeretünk magunkban valamit, addig csak biztosítjuk a helyét. Meg kell tanulni megvédeni önmagunkat önmagunktól, önmagunk azon működésétől, ami kimerít, elkeserít, elszigetel.

Nem egymásnak kell éljünk, csak egymással, és annak, ami minket éltet. Pont erre sodor mindenkit a sok bolygóállás, ezért borul sok kapcsolat. Nem azt provokálja, hogy minél több ember szakadjon el egymástól, hanem azt, hogy minél több ember figyeljen fel arra, hogyan is él, és ÚGY döntse el, mit szeretne a jövőben. Aki nem lehetőséget lát benne, az biztosan nagyon megijed. Aki csak azt nézi benne, mit nem akar, azt megviselheti. Aki azt nézi, mit hoz fel belőle, az most jobban megismerheti önmagát. Aki jobban ismeri magát, könnyebben dönti el mikor, melyik út szól neki, melyik pillanat miről is szól. Az egész folyamat nagyon gyönyörű tud lenni, ha megfelelő szűrőn át nézzük!