Sok ember szenved a szeretetről alkotott fogalmától. Sokszor gondoljuk azt, hogy a szeretet attól függ, mennyire, miként mutatják ki felénk, mennyi időt, figyelmet szentelünk egymásnak. Eképp bizony korlátozzuk azt, hogy hány embert tudunk egyszerre szeretni, hiszen az időt, teret korlátozott egységként fogjuk fel. Hány családban borul a bili, mert a dolgozó férj nem tud annyi időt tölteni feleségével, mint a mézes hetek idejében? Lehet, hogy ugyanúgy szereti a feleségét, csak sok más dolog is fontossá vált mellette, de ezekből a feleség csak annyit érzékel, hogy időarányosan a prioritások, figyelem listáján bizony hátrébb szorult. Hány házasságban fordulnak át a szeretet minőségek, csak mert születik egy gyermek, és a feleség figyelme, ideje megoszlik a férj és a kisgyerek között.Ha az alapján mérjük a szeretetet kire, mennyi időt szánunk, gondoljunk csak bele egy visszásságba. Van valaki, aki nagyon irritál, vagy épp megbántott minket és napokon, heteken át bosszant, panaszkodunk róla fűnek-fának. Rengeteget foglalkoztat, hogyan tudnánk borsot törni az orra alá, azt elemezve magunkban neki mi, miért, hogyan sikerül. Fel sem tűnik mennyi időnket elveszi mindez, az pedig még kevésbé tűnik fel, hogy az előbb felállított elmélet szerint ezt az embert mi tulajdonképpen szeretjük, hiszen rövidke életünk rövidke napjaiból mennyi percet fordítunk rá magunkban – megvonván azt másoktól, akit egyébként érdemesebbnek tartunk a szeretetünkre.
A szeretet tehát egy egészen komplex és mégis egyszerű jelenség. Komplex az értelmezése a fejünkben, az érzelmi reakcióinkban, mert a Földünkre a dualitás jellemző, ezért számunkra a szeretet vagy van, vagy nincs, és ebből kerekítünk mellé pozitív vagy negatív megéléseket. Egy másik, dualitás mentes síkról nézve azonban egyszerű, mert egy állandó mező, és ami állandó az mindig egyszerű. A dualitásnak köszönhető változásokban, elvárásokban megélt érzékelésünk miatt tűnik kiismerhetetlen komplexnek.
Üzenet:
„A szeretet egy végtelen, állandó sík, aminek különböző érzelmi „megélései” villannak fel életünkben egy-egy életszituációban, egy-egy személlyel kapcsolatban
attól függően, hogy mennyire vagyunk képesek a szeretet mezőre fókuszálni. Amint másik mező válik fontosabbá (koncentrációnk központjává) a szeretet mező gyengébben érzékelhető számunkra (pedig ugyanúgy létezik), mert egy másik mezőt erősítünk fel, és a szeretet mezőről azt gondoljuk, hogy az megszűnt, és a hiányérzetére különböző érzésekkel reagálunk. A legtöbbször az okozza a szeretet félreértelmezését, hogy nem tudunk tartósan kapcsolódni vele megfoghatatlansága miatt, ezért egy tárgyat, okot, megfogható síkot rendelünk mellé – legyen az személy, tanítás, cselekvés stb. és ha a Földön végbemenő tanulásra jellemző folytonos változások ezeket elmozdítják, megváltoztatják, azt gondoljuk a szeretet is változott.
Mindez azonban csak tanulási folyamataink mellékterméke. A végén mindig ugyanoda érkezünk, az állandó szeretet mezőbe, erről szól a Felemelkedés.”
