Mind börtönben élünk. De mind eldönthetjük, hogy saját börtönünkben mennyi szabadságot engedünk meg magunknak: mit engedünk be a rácson belül, és mit hagyunk kívül, hogy ne hathasson ránk, hogy ha már börtönbe kerültünk, a rácsok ne pusztán korlátokat, hanem egyúttal védelmet is adhassanak.

Senki sem teljesen szabad, hiszen mindannyiunknak van valami kötelezettsége, valami félelme. Börtöneink többnyire félelmekre épülnek. Félünk, hogy nem vagyunk eléggé szeretve, félünk hogy nem kaphatunk meg valamit, vagy hogy nem tudjuk megtartani és elveszítjük. Félünk, hogy nem vagyunk elég jók, nem vagyunk elég hasznosak, nem vagyunk eléggé egészségesek, okosak, értékesek és sorolhatnánk. Ahány ember, annyiféle félelem, börtön létezik. A korlátok, a “börtönök” azonban részei létformánknak, tanulási folyamatainknak.

Egyet tehetünk: megtanulunk a lehető legkomfortosabban együtt élni börtöneinkkel. Bármilyen kötöttséget ki tudunk játszani, ha képessé válunk arra, hogy felismerjük miben nyilvánul meg a kötése, a korlátja. Szabadulásunk kulcsa az önismeret: saját reakcióink, elvárási rendszerünk, értékrendszerünk kiismerése, melyek megváltoztatásával máris változnak börtönünk kínzó eszközei, és kényelmes lakosztályt varázsolhatunk a megéléseinkkel. Az igazi börtön ugyanis nem egy fal, nem egy szituáció, nem egy személy, hanem a korlátoltságunk, a félelmeink, a negatív megéléseink.

Ha nem tudsz változtatni egy szituáción, és csak szorongsz, korlátozva érzed magad, rettegsz, bizonytalan vagy, szenvedsz, keresd meg, mi üthet rést a börtönöd szorításán, kényelmetlenségén, mi zár el a boldogságtól, a jó közérzettől, a biztonság érzettől, és vond meg az erőt tőle. Egyből el kezd besütni a nap a sötét cellába, egyből megtalálnak reményt keltő gondolatok, lehet, hogy még az is fel fog tűnni, hogy a zsebedben lapul még a börtön cella kulcsa is és ettől kezdve ki-be járásod lesz a börtönbe, nem kell folyton ott kuksolnod.

Szabadságunk egyfajta döntés: megengedjük magunknak, vagy sem. Róhatjuk a várost szabadon, teljesen bezárt világképpel, fóbiákkal, rettegéssel, szenvedéssel eltelve, összeszorított ajkakkal, vagy ülhetünk zárt ajtók mögött teljesen szabad szívvel, és elmével, mosolyogva. De ami még szimpatikusabb: róhatjuk a várost szabadon, teljesen szabad szívvel, és elmével, mosolyogva!