Arcunk mosolyoghat, sugározhatja boldogságunkat, de ugyanúgy árulkodhat stresszről, gondokról, nehézségekről, szomorúságról is. Arcunk, tekintetünk születésünktől fogva beszédes, kifejező. Eleinte remekül tudjuk uralni, és rendezhetjük mit mutasson, egy idő után azonban elveszítjük felette a kontrollt, és bármennyire próbáljuk leplezni, kiül rá mennyi mindenen mentünk keresztül, ami megviselt minket, látszik rajta minden harcunk.

Az “ép test, ép lélek” teljességének a boldog, mosolygós tekintet is része. A magabiztos, kiegyensúlyozott, szeretetteljes, mosolygós arc vonzza mások tekintetét, társaságát. Míg a külső-belső harcok megtörik, meggyötrik az arcot, a testet, a lelket egyaránt, és gyakran csak szánalmat keltenek.

A 3 évvel ezelőtti összeomlásom teljesen átírta az arcom. Megtört lelkem, megfáradt testem hiába raktam rendbe idővel, arcom akkor is árulkodott a sok fájdalomról, amit megengedtem magamnak. Az arctornába úgy fogtam bele, hogy ennél rosszabb már nem lehet, de hátha valami változik. Változott! Visszatért az önbizalmam. Megindult bennem egyfajta kreativitás, mi mindennel lehet segíteni, rendbe tenni egy-egy arcot, tekintetet.

Hiszek benne, hogy attól, hogy nem vagyunk egyformák, nem egyforma hangsúlyt fektetünk különböző dolgokra, még lehetünk sokan, akik szívesebben állnak úgy a tükör előtt, hogy saját, őszinte mosolyuk, elégedettségük néz vissza rájuk, és ha ez valamiért nem így van, hajlandóak  tenni érte, hogy így legyen. Ezért döntöttem úgy, hogy szeretném tanítani azokat, akiket érdekelnek a Spirál technikák, melyek sokat tudnak segíteni a mindennapok békésebb megélésében, traumák, érzelmek feldolgozásában; valamint az arctornát, ami igazi csemege, egyfajta kihívás és játék. Az együttműködés mindig előrevezetőbb, mint bármi harc. Márpedig együttműködhetünk az idővel, és a belső folyamatainkkal. Még olyan hosszú út áll előttünk! Nem mindegy, hogyan megyünk végig rajta.