A napokban sok gondolatot kaptam arról, hogyan működik a dualizmus tanítása. A dualitásban a valami ugyanolyan értékű, mint ugyanannak a valaminek a nem megléte, tanítás fennállása szempontjából.

Például: ha nincs épp párkapcsolatod, de zavar, hogy nincs, vagy épp volt kapcsolatokon rágod magad elméletben; akkor ugyanúgy párkapcsolati énképedről tanulsz, csak egy pár nem meglétének rád való hatásán keresztül. Ergó az Univerzum számára rendben vagy. A tudás ugyanígy működik. Az is taníthat, hogy egy tanítás sorait olvashatod, és megtanulhatod, amit üzen; és az is, hogy azt éled meg, hogy másokkal ellentétben, te nem férhetsz hozzá. Az egyik a felemelkedésed mutatja, mivel örülsz, hogy valamit elérsz, megkapsz; a másik a zuhanásodat, mert haragot, irigységet, kudarcot stb. tanít. Mindkettő ugyanarra építve mutat valamit, épp csak mást látsz meg.

Az Univerzum számára az a fontos, hogy valamivel kapcsolatban TANULJ, és nem az, hogy épp mit tanulsz vele kapcsolatban. Itt jössz be TE a képbe, a tudatosságod mértékével, ugyanis te döntheted el, hogy minek adsz teret, időt magadban.

Ha valaki felfedezi a dualitásnak ezt a működését, mi szerint maga a tanulás ténye a fontos, és nem az, hogy valami megléte, vagy nem megléte váltja ki azt belőlünk, akkor könnyebben megértheti az Univerzumot, ugyanis ez mutatja, hogy az Univerzum folyton gondoskodik rólunk, és nem az, hogy folyton kedvünket keresi-e.

Folyton gondoskodik rólunk, folyton ad, vagy meglétet, vagy meglét hiányát.

Gondoljunk csak bele, hány féleképpen jöhet létre kapcsolódás/hatás valakivel kapcsolatban. Egyrészről úgy, hogy személyesen jelen van, másrészről úgy is, hogy nincs jelen, fizikai síkon nem elérhető. Azzal, hogy reagálok rá, vagy azzal, hogy nem reagálok rá. Azzal hogy döntök felőle, vagy nem döntök felőle, stb. Eképpen folyamatosan kapcsolatban vagyunk mind, mindennel, és mindenkivel a dualitáson keresztül, ha nem is tudatosul bennünk.

Többnyire CSAK azt vesszük kapcsolódásnak, ami megfogható, és ez alapján hiányos láncszemekkel keressük az igazságot. Pedig folyamatosság van, bármit teszünk, vagy épp nem teszünk, bárminek tudatában vagyunk, vagy épp nem vagyunk tudatában, mindkettőre van következő lépés, és akkor még nem beszéltünk a párhuzamos dimenziókról, bolygóállásokról stb. amik ugyanígy bekapcsolódnak világunkba hatásukkal, vagy hatásuk hiányával.

Az Univerzum folyamatosan adja a tanulnivalót, és mi választjuk ki, milyen módon tanulunk belőle.  Nagyon régóta tanulunk ugyanúgy! Annyira régóta, hogy megszoktuk, hogy BÁRMIT ad az Univerzum, előbb utóbb ugyanazt kanyarítjuk belőle. Bármekkora csoda kikopik pár nap alatt, bármekkora boldogság elfakul. Mi húzzuk ebbe az irányba!

Ha bevezeti valaki az életébe a párhuzamos érzelmeket, gondolatokat, ami ellentéte annak, amire folyton tanítanak: “egy dologra összpontosíts, törölj ki minden mást”,  az olyan hatást ér el az energiák világában, mintha valaki csak fekete festékkel festés helyett belekeverne a képbe sárga, piros, fehér csíkokat is. Az összhatás máris nem olyan borús, pedig ugyanazt a mennyiségű fekete festéket is felhasználta, ami a tanítás, ergó nem kerülte ki, nem fojtotta el, felvállalta – épp csak kiegészítette. Mindig rendelkezésünkre áll minden szín, csak hol a meglétükkel dolgozunk, hol a nem meglétükkel. Azt kellene megtanulnunk, hogy a dolgok megléte, illetve hiánya ugyanúgy hathat ránk, és így eldönteni melyiket miként hagyjuk érvényesülni, és máris a dualitás teljes skálájával tudnánk élni!

Gondolkodjunk el kicsit a dualitás ilyen értelmezésén, és látni fogjuk, hogy valóban MINDIG történik valami, vagy a meglétével, vagy a nem meglétével. Van, hogy tízezer dolog épp a nem meglétével van jelen, és egyetlen van jelen a meglétével, és csak ez az egy tűnik fel. (Nem tűnik fel hogy nincs betegség, nincs szélvihar stb.) Aztán egyetlen fordulattal ugyanezekből az elemekből egyszerre száz jelenik meg megléttel, és azt hisszük mennyi új impulzus ér minket, holott csak ugyanaz másként érzékelhető.

Egy fantasztikus létezés közepén csücsülünk, mint a pók a pókhálók szövevényében. Egyelőre a pók kezét lábát töri, belegabalyodik a hálókba, pedig Ő A PÓK! Ő szövi a hálókat. Nem irónikus? Megéri felfedezni kik vagyunk, mibe, hogyan van beleszólásunk. Annyira izgalmas!