Az időgép

Hadd játszadozzak el pár gondolattal, mintha igaz sem volna, mintha csak egy könyv részlete lenne… pedig többünk fejében állnak össze a gondolatok, és saját életünkben történnek furcsa dolgok…

Részletek

Leült az asztalhoz, hogy újabb levelet írjon.  Mostanra egyre több levél váltotta egymást, amiből egyre több részlet kezdett összeállni. Kezébe vette a tollat, és sebesen rajzolódtak a szavak a papíron:

Tisztelt Uram!

Gondoltam meglepem mosolyát egy levéllel, és pár gondolattal, mert erre nem számít, és amire nem számítunk, az mindig nagyobb  örömmel tud eltölteni bennünket, mint amit már ismerünk.

Lassan beletörődök abba, hogy olyan Ön számomra, mint egy időutazás, többet találkozunk más síkokon, mint a jelenben. Mégis oly erősen érzékelem Önt a jelenben is. Lehet azért, mert más a jelen, mint aminek gondoljuk? Lehetséges ilyesmi? Szürreális, mégis izgalmas történet jelenik meg bennem, ha Önre gondolok…

Talán… talán valamikor építettünk egy időutazásra alkalmas gépet. Talán az egyetlen módja jelen korunkban ilyen gép megtapasztalásának az, ha más idősíkra lépünk érte – és az már önmagában időutazás. Talán az a sík a valóság, és most is épp csak utazgatunk az időben, és azért engedtük el bátran egymás kezét, mert tudtuk, ahonnan utazgatunk, ott együtt vagyunk.

Időnként, pár pillanatra, megengedem magamnak azt az érzést, ami azokkal az emlékekkel jár. Olyankor gyönyörű színeket látok. Elönt a lila szín és tudom, nem kell mindig fizikai érintés ahhoz, hogy két ember egymást megérintse. Létezik kapcsolódás rezgésekben, ami különböző síkokon járja át az embert, és ezeknek egy síkja a hang, a fény, a színek, a dallamok…

Furcsa gondolatok fonják át elmém:  hogyan definiálható a szeretet, ha nem fény részecskékben, melyik villódzva ölelik át minden sejtünket? Mi két ember között a szeretet, ha nem a fények közös játéka, mely utat tör magának a fizikai síkon is, pillantásokban, szavakban, tettekben? Villódznak bennem a gondolatok, az érzések és egyre erősebbé tesznek egy meggyőződést, amit csak követnem kell … és kérnem sem kell, hogy bárki is kövessen, mert akiben megmozdul ugyanez, ugyanerre akar tartani magától is… és máris eltűnik az idő, hogy mikor teszi, a tér, hogy honnan teszi, mert az kapcsol össze, amerre tartunk…

Felemelte a fejét, és a távolba meredt. Hirtelen eltűnt a pátosszal telített régies stílus, ujjait a billentyűkre tette, és sebesen gépelni kezdett tovább. A gondolatok azonban ugyanazt a vonalat követték, csak teljesen modern formában.

Lehetséges, hogy nem csak fantáziájának szüleménye ez az egész, hanem ő volt az a nő is, akinek a gondolatait levélben leírta? Lehetséges, hogy a gondolatok, amik egyre gyakrabban futnak át rajta, más időből érkeznek? Hogyan lehetséges, hogy amikről ír, a férfi is ismeri, pedig alig találkoztak? Gondolkodott pár pillanatig, majd megnyomta az enter-t, és elküldte  a levelet. Alig pár perc múlva válasz érkezett…

Kedves Kisasszony!

Köszönöm eme gondolatokat, melyeket ily szép sorba rendezett. Reggel óta én is érzem a rezgést miről szól, és nem a fejemben jelennek meg, hanem a mellkasomból érkeznek megfoghatatlan (fény és hang?) formában, és átjárják a sejtjeimet attól függetlenül mit csinálok, mire gondolok, mivel foglalkozom. Folyamatosan jelen van, és néha olyan szintre emel, ami igencsak meglepő.

Keresem a válaszokat: honnan ered, miért van itt, hova vezet, miért érzékelem ezt ily formában, és erővel mindezt Kegyed felől? Ez az út tőlem függetlenül húz magával a végtelenbe, teret és időt átlépve.

Komolyan veszi, és válaszol, sőt, ő is érez mindent amiről ír! Mégis hogyan lehetséges ez? Elméjével nem talál választ a kérdésekre, kivéve, ha megengedi magának, hogy újra a múltba révedjen…

Tisztelt Uram!

Oly komfortos érzés olvasni Önt! Válaszai nélkül úgy érezném, hogy megőrültem, de ketten egymástól függetlenül, mégis hogyan őrülhetnénk meg egyszerre?

Úgy tűnik régebb óta ismerjük egymást, mint azt gondolnánk, és valamikor olyasmiben vehettünk részt, ami a mai napig hatással van ránk. Olyan energiák mozdulnak meg – alig merem papírra vetni – amik képesek megbontani időt, és teret, és olyan információkat hoznak fel érzésekben, gondolatokban, amik egyáltalán nem helyét állóak ott, ahol épp legutóbb találkoztunk, 2018-ban – ahol ha Önre nézek, megkérdőjelezem minden korábbi gondolatomat, amik az Ön jelenléte nélkül oly elevenek, amikből ha írásban megosztok párat, mély döbbenet fut át rajtam, hogy válaszaiban folytatni tudja őket.

Bátorkodom megemlíteni, hogy 1426-ban ugyanígy elbűvöltek otthonos gondolatai, bár az otthonosság nem volt indokolt, hiszen más közegben éltem, Önt épp csak futólag ismertem. Akárhogy pásztázom az időt, minden szál a hófehér terembe vezet vissza – amit a legtöbb Mostban réges-régi időknek tartanak. Mindig ugyanaz villan fel bennem: a fény, a hangok és a különös kristálykoponyák. Elevenen emlékszem rájuk. Ezek az én emlékeim, Ön hogy is tudhatna róluk? Mégis, tud róluk írni nekem… Csakis úgy lehetséges ez, ha Ön is ott volt. Ön is ismerte a titkot, amire ráborult az idő homokja, és most kezd leperegni róla a milliónyi homokszem, újra beindítva a berozsdásodott időgépezetet…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!