Vannak olyan emberek az életemben, akiket szeretek, akikkel szívesen együtt lennék, de egyáltalán nem tudunk kijönni egymással tartósan, mert annyira más a világképünk. Rengeteg fájdalmas, de legalábbis bosszantó összezördüléssel járnak az ilyen kapcsolódások, hol az egyik, hol a másik fél csalódik, mérgelődik, szenved. Rájöttem az új energiákat nem tudja szolgálni az ilyen szeretet.

Nagyon fontos, milyen világképünk, gondolkodásmódunk van, hiszen annak igazolódása, illetve nem igazolódása adja reakcióinkat, aminek következtében jól, vagy rosszul érezzük magunkat, erre épül másokkal való összeférhetőségünk.

Ha valakivel túl sokszor nem tudunk egyetérteni, az jel. Utunk legbiztosabb jelzőtáblája ugyanis a béke érzete. Akivel rendszeresen háborúzunk, azzal bizonyára nem egyforma világképünk van, és a békéhez valamelyikőnknek kompromisszumot kell hoznia, vagyis fel kell adnia saját világképéből, saját énképből, ami ha méreteiben elcsúszik, a fizikai test egészségére nézve veszélyes lehet.

Míg a régi energia előszeretettel szólt egymás ilyen jellegű karmikus formálásáról, addig az új energia a békére törekszik, és elengedő.

Nem a másik embertől fordulunk el, hanem saját utunk mellett kötelezzük el magunkat, hogy kompromisszumok nélkül, teljes sávszélességben tudjunk haladni rajta. Így nem arra folyik el az energiánk, hogy egymást győzködjük – gyakran harcok árán – saját igazunkról, hanem felvállaljuk külön-külön saját igazunkat, és amikor végre sorsszerűen egy irányba tartunk, meg fogunk jelenni újra egymás útjában, de ez alkalommal talán békével.

Az elengedéssel időt, lehetőséget adunk egymásnak – egymással való veszekedés nélkül-, hogy mindenki felfedezhesse valós önmagát, mi ez, ha nem szeretet? Az elengedéssel fogadjuk el a másik útját, és nem igyekszünk betörni azt úgy, hogy a mi lábunkat ne szúrja, mindegy mi az ára. Mi ez, ha nem békére törekvő együttműködés? Igaz, ez az együttműködés nem a hétköznapok fizikai síkján történik, hanem áttevődik egy magasabb síkra, ami viszont pozitívan képes visszahatni mindkettőnk életére, míg a puszta fizikai kötődés nem feltétlenül tudott előrevezetően hatni magasabb, békésebb síkokra.

A farkas és a galamb, önmagában egyformán értékes. Mindkettőnek vannak nagyon értékes tulajdonságai, és biztosan be lehet őket egy ketrecbe zárni, igen, el tudom képzelni, hogy mindkettő boldogan ül ugyanabban a ketrecben, ezt hívjuk karmikus szerelemnek. Azonban az idő igazolja ezek meddig időtállóak, és mikortól kell engedni a galambnak, hogy repülhessen, és a farkasnak, hogy végre vadászhasson.

Az elengedés képessége nagy energiákat tud egymás felé felszabadítani, és ez a szeretet fog utat mutatni, mikor lesz megint dolguk egymással, hogy kiderülhessen milyen formában, és milyen szinten tud működőképes lenni.