Többféle mező létezik, ebből az egyik elmével gyártott. Minél jobban fókuszálunk az elmével, annál erősebb. A Spirál nem véletlen tanít fókuszálásra és tanítja, hogy mivel jár a tudatosság nélküli fókuszálás. Amire fókuszálsz, az erősödik. Ha megtörik a fókuszálás, vagy megoszlik, mert több dologra kell fókuszálni, akkor csökken azon mezők ereje, amire az elme fókuszál.A Teremtés azonban nem valamire fókuszálással történik, az csak energetikai pályákat mozgat meg ok-okozatként. Vagyis attól, hogy arra fókuszálok, hogy valamit megkapjak, még nem biztos, hogy meg is kapom. Ha megkapom, az nem a fókuszálás, a vágy, az akarás eredménye; pusztán egybeesés azzal, ami egyébként is járt, szükséges volt a tanulási folyamatban elmebéli akarás nélkül.
A fókuszálás lehet irányított akarat, és lehet egyszerűen passzív megfigyelés. A Spirál ez utóbbit tanítja. Az elme irányított akarattal próbál mezőket teremteni, amik többnyire csak bonyodalmakat okoznak az energetikai hálózatban, és megkeserítik a mindennapjainkat, mert nem veszi figyelembe az összes mezőt, csak az általa érzékelteket, ami korlátozott. A Teremtés tiszteletben tartja az energetikai háló egészét, mely kiterjed múltra, jelenre, jövőre egyaránt, mindez egymás viszonyában.
Hogyan jelenik ez meg a hétköznapokban? Szeretném, hogy sok pénzem legyen, mert úgy gondolom a kialakított világképemmel, hogy attól boldog leszek. Van azonban valami múltbéli energetikai blokkom és hiába fogok folyton arra fókuszálni, hogy sok pénzem van, maximum a nagy akarásig jutok el, és az akarásból és vágyból legtöbb esetben csak nagy csalódás lesz és megcsorbul a hitem is.
A Teremtés egy energetikai hálózat eredménye, aminek rengeteg mező a része. Mondhatjuk úgyis, hogy apró mezők rendszere vagyunk és van egy minden mezőt felölelő Mező: a Teremtés. Saját mezőnkön belül mi teremthetünk. Ez arra tejed ki, milyen érzelmeink, gondolataink vannak, de hogy mi történik velünk, az már bonyolultabb rendszer eredménye. Természetesen, ahogy a saját mezőnk változik a gondolati érzelmi mozgásokkal, az visszahat arra is, mi minden történik velünk, a tanításon belül merre mocorgunk. Ezért, ha mi magunk változunk, a sorsunk is változik, és ha a sorsunk változik, mi is változunk, mert kölcsönhatás van – és nem mert azt akarjuk.
Oda-vissza hatások vannak, de a legtöbb dolog nem attól függ akarjuk-e, vagy nem akarjuk az elménkkel. Az elme egyetértése vagy nem egyetértése nincs hatással a Teremtésre, csakis saját világunkra, saját megélésünkre. Így bár az elme rendszere meglehetősen korlátozott a Teremtés folyamatában, felettünk mégis nagy hatalma lehet, mert úgy lett beépítve a rendszerbe, hogy a szabad akaratunkkal kinevezhetjük „főnöknek”. Ezzel azonban nem a Teremtésbe szólunk bele, csupán leválunk a Teremtéssel való kapcsolatról és a saját mezőnkben próbálunk önállósulni, figyelmen kívül hagyva a többi mezőt.
Az elme, mint „főnök” ténykedhet jelen életben, de bármit is tesz, a Teremtés folyamatának nem válhat urává. Azért nem, mert a Teremtés minden életünket magában foglalja, azaz, ha most elmével fogom magam és elcsúszok X irányba, majd egy másik élet kompenzálja, ergó a nagy képben megmarad az egyensúly, bármit is kavarunk jelen életünkben. Ez tűnhet teljes szabad akaratnak, de mégsem az, mert az elmére hat a tudatalatti, ami nagy vonalakban irányban tartja a lehetőségeit. Egymás mezejének sem tudunk kirívóan ártani, azok között is egyensúly van a sok életbeli oda-visszahatásokkal, amik nem időrendi sorrendiséget, hanem összességet jelölnek.
Egyetlen dologra hat ki a teremtési képességünk: mit, hogyan élünk meg. Ez pedig tudatossági szinteket jelöl, és ha magasabb tudatossági régióba lépünk, közelebb kerülve az egész harmonikus teremtési rendszer megértéséhez, automatikusan több “jogot” kapunk, több mindenbe láthatunk bele, és ezáltal máris másként “teremtünk”. Ezért a földi lét nem más, mint a Teremtés iskolája. Ez nagyon nehéz a duális világban, ezért tiszteli annyira az Univerzum az Embert, mert bármit megteremtesz, az harmóniába kell kerüljön az ellentétével. Azaz, ha negatívat teremtesz, ha nem csinálsz semmit is előbb-utóbb pozitívat fog felhozni belőle a fő rendszer, és ha rengeteg pozitívat teremtesz, lehet, pont azzal készteted a rendszert arra, hogy sok negatív is történjen. Emiatt felesleges azon rágódni mi pozitív, mi negatív, mit merre fordítsunk akarással, számítgatással.
Csak magunkra kell fókuszálni, és ha valamit saját érzékelési rendszerünkben negatívnak élünk meg – gondolat, érzelem: azon korrigálni tudunk párhuzamos mezővel. A korrigálás nem egyszerűen ellentétes mező teremtése. Ha negatív érzéseim vannak, úgy tudom gyengíteni a mezejét, ha egy teljesen más témakör mezejébe vonulok át (másról kezdek el gondolkodni, nem azon rágódom, amitől a negatív érzéseim kialakultak) és a két mező kikoptatja egymást. Ha pozitív érzéseim vannak, megélem, örülök neki, míg magától ki nem kopik, de nem turbózom fel túlzott lelkesedéssel, mert azonnal beindul a semlegesítő negatív erő, ami nem tudatosan indított, így biztosan végig fog futni. Ettől van olyan sok hangulatingadozás. Olyan mintha libikókáznánk. Mikor lent vagyunk, érdemes meglökni magunkat felfelé (párhuzamos mezőt indítunk el). Mikor fent vagyunk, nincs szükség párhuzamos mezőre, de nem is erőlködünk azon, hogy folyton fent legyünk, és nem borulunk ki, ha megindulunk lefelé, mert tudjuk, hogyan tudjuk magunkat újra fellökni.
Unalmas lenne folyton egyensúlyban lenni. Sőt, lehetetlenség, az előbb említett rendszer miatt, míg a dualizmusban vagyunk. Ezért vonz ennyi Lényt, hogy lejöjjön, és megélhesse ezt itt a Földön. Ha sikerülne folyton tudatosan hozzáállni a dolgokhoz, átláthatnánk a mezők rendszerét, és az egész itt létünk mókás lenne, nem pedig folyton szenvedés.
A szenvedés az akarással kezdődik: épp lenti hullám van, de mi fent akarunk lenni; épp fenti hullám van, és nem akarunk lentebb kerülni; épp nincs hullám, de mi hullámot akarunk, stb. Nincs folyamatos, csak felfelé menetelés, – így kudarc sincs. Mikor épp nem az történik, amit szeretnénk, amit várunk, az pusztán azért van, mert a fejlődésünk nem lineáris. Kudarc és siker csak lineáris gondolkodásban létezik.
