Tabuk csapdája

Vannak témák, amiket tolunk magunktól, mert erősen érintenek minket, vagy mert nem tudjuk kezelni őket, vagy mert félünk. Ilyesmibe belenyúlni veszélyes, érintetlenül hagyni viszont óriási csapda, amiből elhanyagolása miatt nem tudunk kikecmeregni, hogy továbbléphessünk. Tudatában vagyok annak, hogy amit feszegetni készülök, az sokakban ellenszenvet, minősítést válthat ki, de hiszek abban, hogy lesznek olyanok is, akik megértik miért írok mégis róla. Nem tudunk tovább haladni, ha folyton csak a gyűlölködést, a fájdalmat, az elítélést tápláljuk magunkban…

Mindig is nehezen viseltem bármi gondolatot, ami a II. világháború témáját feszegette. Tudatalatt egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni, és képes voltam lebetegedni, amikor épp erről tanultuk az iskolában. Mióta megjártam a Camino-t, és megfogadtam Szt.Jakab sírjánál, hogy bármi áron szeretnék az ébredezés, a tudatosodás folyamatában részt venni, első leckeként ez a téma került az asztalra. Kérdés: visszafordulok, hogy hallani sem akarok róla, vagy elindulok, és utána járok, mi köze vannak ennek az ébredezéshez?

Olyan emlékek szakadtak fel bennem, amik miatt úgy érzem éltem akkor, része voltam, és hittem benne. Mostani énem viszont mélységesen elutasítja. Hogy lehet ilyen szörnyűségben hinni? Ez a kettősség mardos hetek óta, és húz bele ebbe az egészbe valami, amitől nem tudok szabadulni. A tudatosulás folyamatában úgy látszik egyre erősebben jön velünk szembe az, amivel dolgunk van, függetlenül attól, hogy szeretnénk, vagy sem, és egyre több a szinkronicitás, ami segíteni próbál a megértésben.

Amikor a tegnapi írásom – a kristálykoponyákról – felraktam a blogba, pont akkor Tomzi TV-t nézett Németországban, és épp egy dokumentum filmet mutattak be. Mosolyogva küldte át a TV képernyőjéről a fényképet, hogy ez milyen vicces egybeesés. Megkérdeztem ez milyen műsor? És kiderült arról szólt, hogy a II.világháborúban a náci vezetők mennyire érdeklődtek az okkult tanítások, így a maja kristálykoponyák iránt is. Ez nekem egy teljesen új információ volt, gondoltam olvasok kicsit róla, így futottam bele egy érdekes magyar nyelvű cikkbe (cikk elérhetőségéhez klikk ide).

Nem olvastam végig, épp csak bele-bele néztem, azonnal kirázott a hideg, szakadt mindkét tenyeremből a víz, egyre gyengébbnek éreztem magam. Hirtelen rengeteg gondolat öntött el, olyan sok, hogy nem tudtam velük mit kezdeni, így szinte beájultam az ágyba. Ma reggel 11-kor ébredtem fel egészen letisztult fejjel, és a következő gondolatsor indult el bennem, amiről még magam sem tudom mit gondoljak, de leírom úgy, ahogy hozzám érkezett:

"Jaj, kicsi lány! Folyton alulról közelítetek meg mindent! Az egész II. világháború mögött végig meghúzódott egy láthatatlan folyamat, amit nem vesztek észre. Évszázadok óta nem volt ekkora megmozdulás, arra irányuló törekvés, hogy régi civilizációk tudásának forrásához újra kapcsolódjatok. Évszázadok óta nem fejezte ki így, ekkora létszámú csoport a vágyát, hogy segítségre van szükségetek - és ez a csoport nem csak a náci kutatókból állt, hanem azok milliójából is, akik életüket adták, hogy láttassák mi folyik a Földön, és felfigyeljünk arra, hogy ha nem segítünk, elpusztítjátok egymást is, és a Földet is. 

A kapcsolódás sikeres volt, de mivel a kutatók szándéka egyeduralom volt, a földi megélésük közben elcsúsztak, nem kaptak olyan támogatást, amit reméltek, elérték viszont magát a Kapcsolatot. Ha félreértették is, Nekik köszönhetően vagyunk Veletek, és azóta is segítünk Benneteket, segítünk ébredezni, de csak nagyon lassan vagytok hajlandóak együttműködni. 

Fogalmatok sincs, hogy a II. világháború mekkora pozitív fordulópont az Emberiség sorsában, és hogy mennyi lélek jelentkezett önként, hogy ebben résztvegyen, akár halálával is, hiszen a több ezer élet lánconlatából egyet feláldozni a jövő érdekében korántsem akkora áldozat, amilyennek Nektek tűnik, onnan, alulról nézve. 

Azonban, ahogy az akkori tendencia is mutatta, a pusztításra, a gyűlölködésre, bűntudatkeltésre, minősítésre, szenvedésre vagytok ráállva, és amíg nem tudtok ezen fordítani, sokkal nehezebb segíteni Nektek. A hozzáállásotokkal sokakat húztok vissza azok közül, akik jelentkeztek, hogy részt vesznek a Kapcsolatteremtés folyamatában, különböző szerepekkel, nem engeditek, hogy magas rezgéssé válva kiléphessenek belőle, még mindig sűrű ködként ül rajtatok a múlt olyan értelmezése, ami nem segít előre haladni. 

Nem kérjük, hogy ünnepeljétek, ami történt, hiszen a ti világotokban mindez borzalomnak minősül. Azt kérjük tanuljatok belőle, és újabb gyűlöletet, bűntudatot ne halmozzatok fel!

Igen, ott voltál. Mert félted a Földet, mert hittél abban, amiért az egész folyamat elindult, hittél abban, hogy idővel megértik az Emberek, hogy csakis Felsőbb segítséggel sikerülhet visszafordulni az egykori Emberi minőségek felé, amit Felemelkedésnek neveztek, hittál abban, hogy Új Emberekre van szükség, és most is itt vagy, folytatod, próbálkozol újra, és újra, elsőként saját tested, saját tudatosságod emlékeztetésével, ébresztgetésével, közvetetten pedig írogatsz, írogatod a gondolatokat, amik másoknak is nyújthatnak segítő kezet. 

Félsz megosztani ezeket a gondolatokat, de ha nem teszed meg, téged fog felemészteni, mert nem tudsz túllépni benned is tabuvá merevedett félelmeken. Olyan félelmeken, ami sokatokat húz lefelé, hiszen a félelemek miatt nem nyittok új igazságok felé, amik segíthetnének Nektek egy szebb világ megélésében."

Először azt éreztem: igen ez így van! Utána rögtön elöntött a félelem. Nem vázolható, még csak kósza gondolatként sem ilyen felfogás a rengeteg, még ma is gyászoló ember fájdalmának rovására!

Továbbra is szörnyűnek tartom, azt, ahogy a II. világháború alakult. De támogatok minden olyan törekvést, mely békét próbál teremteni az emberekben, ahogy a fenti gondolatsor is, mely arra buzdít, hogy dolgozzuk fel a múltat, mert megváltoztatni úgysem tudjuk – talán átértékeléssel – és olyan sok mindent nem tudunk!

A fenti gondolatsor pusztán egy lehetőség, az azonban biztos, hogy minden jelenlévő fájdalom, harag, minősítés minket rombol – újra és újra, akik életben vagyunk. A múlt szerepe a tanítás, a jelen pedig a tanulás lehetősége, ahogy egyfajta híd is, melyen átsétálunk a jövőbe. Szót emelni egy szebb jövőéért pedig mindig megér egy gondolatot!

One thought on “Tabuk csapdája

  1. Ákos

    Ahogy olvastam az írásod, teljesen egy időtlen érzés merült fel bennem, a mostani létezésünkhöz való ragaszkodás oldódása, egy sokkal nagyobb távlat, perspektíva, nyugodt, valahol nagyon mélyen ismerős.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!