Amikor borul minden

Egy dolog olvasni róla, egy dolog érezni, hogy itt-ott nálunk sem stimmel valami, és megint más dolog nyakig benne lenni. A bolygóállások elemzései elgondolkodtató olvasmányok (lsd cikkek), többnyire tendenciákat jelölnek, ahogy minden más is tendencia, aztán mikor megjelenik hatásuk saját életünkben, elfelejtünk mindent, amit korábban olvastunk ilyen tendenciákról, és csak begubózunk, mintha itt lenne a világ vége, és mindent túl komolyan veszünk, pedig pont a nyitásban van a segítség lehetőségének érkezése. Lehetőséget kell adni az elmének, hogy másra is felfigyelhessen. Tantusz újabb írása következik. Biztosan lesz olyan, aki átérzi, megérti, mert volt már ilyen helyzetben, esetleg épp ugyanígy érez…

Van az úgy, hogy az ember besokall. Mostanában egyre gyakrabban érzem azt, hogy elegem van az egész világból, nem látom értelmét annak, amit csinálok, nincs meg az a motivációm, ami előre tud vinni. Hirtelen túl sok lett a megoldandó feladat körülöttem és túl kevés a szabad mozgástér, ami új megoldásokat hozhatna. Valahogy úgy tűnik, hogy egyre nagyobb a káosz a szűkebb és a tágabb környezetemben is, és nem nagyon találom a helyem.

Olyan könnyen keres ilyenkor az ember megfelelő bűnbakot: okolhatóak a szar politikai-gazdasági körülmények, feltételek, a pszichopata zsarnok főnök, aki fújja a passzátszelet, a mindenféle emberi játszmák, amik még véletlenül sem szólnak nyílt kommunikációról a problémákat illetően, és még sorolhatnám hosszasan.

Csak épp azt felejti el ilyenkor az ember, hogy mi az, amire van közvetlen ráhatása, és mire nincs.

Nem biztos, hogy mindig mindenre azonnal reagálni kell, és az sem, hogy minden helyzet azért jön, hogy rögtön megoldjuk. Lehet, hogy éppen arra szolgál a „káosz”, hogy az ember megláthassa saját reakcióit, hozzáállását, működését.

Ha innen nézem, akkor szinte azonnal szemet szúr, hogy valójában az feszít, hogy nem lehet a megszokott sémákat alkalmazni. Muszáj kilépni a komfortzónából és megpróbálni valahogy másképp. Belül másképp. Pl. ragaszkodhatok én a korrekt munkaerő, vagy a tisztességes emberi hozzáállás imagehez, csak mert úgy gondolom, ha én így működöm, más is hasonlóan fog viszonyulni a dolgokhoz. Csak éppen, erre semmi garancia nincs, és ha ilyen elvárásokra építek, nem teszek mást, mint tálcán kínálom a kihasználhatóságom és lenyomhatóságom lehetőségét, és végül keserű csalódások érnek, hiszen nem azt kapom, amit vártam. Ezt a hibás programot ismételtem eddig szinte minden egyes szerepemben.

Persze lázadhatok is, és mondhatok mindenre helyből „nem”-et nagy büszkén, hogy „lám-lám, meghúztam a saját határaimat”. És biztosan van olyan helyzet is, amikor ez a megfelelő megoldás.

Vagy megpróbálhatok nem azonosulni az általam „helyesnek tartott” szerep- és viselkedés mintákkal, megpróbálhatom elengedni a megfelelő hozzáállásról szóló elképzeléseimet és háttérben maradni, csak figyelni, mi micsoda, hogy hat rám.

Így talán az is feltűnik, amire ráhatásom lehet: mit hogy élek meg, és mit termelek vele. Mit tudok kitakarítani magamból, hogy ne generáljak további káoszt a világomban és mi az, amit meg egyelőre nem szabad beengednem, ha jót akarok magamnak.