Márciusi üzenet

Csodás március előtt állunk, de hozzáteendő, hogy csodás annak, aki a múlt kísértése ellenére is képes kitartani a megkezdett új irányok mellett, és beéri azzal, ha a külvilág tombol is, magában képes békét teremteni. Komfortos, (mégha időnként hullámvasút is) annak, aki a régit “szereti,” és nem tűnik fel neki, hogy húzza vissza minden effelé, és meggyötörheti azt, akit már irritál a régi, de nem tudja magáról lerázni, ugyanis most számtalan irányból ezt láthatja közeledni.

Egyszerű szimbólummal élve, azoknak kedvez a március, és főleg az azt követő időszak, akik nem ragaszkodnak ahhoz, hogy márciusban feltétlen sütnie kellene a napnak, és nem befagyni a tájnak, és ha már befagyott, korcsolyáznak még egy kicsit, kihasználva azt, de közben nem felejtik el, hogy ettől még március van, és a nyár közeledik, nem hátrafelé haladunk.

Talán mert közeledik a retrográd Merkúr időszaka, kezdenek újra megtalálni, esetleg el is lepni bennünket régi emlékek, régi minták, régi rendszerek. Harcolhatunk, hogy “Ne már! Már megint?”, vagy ha már úgyis ránk talált, megnézhetjük, hogy mégis mi mondandója van még mindig nekünk a múltnak?

Ehhez persze nem szükségszerű belesüppednünk újra, tiszavirág életű is lehet egy-egy ilyen feltörés, de mindenképpen segíthet tudatosabbá válni, ha márciusban jobban megfigyeljük kire, mire hogyan reagálunk; ki, mi, mit vált ki belőlünk, és milyennek találjuk azt, amire így ráláthatunk. Sok mindent megtudhatunk márciusban önmagunkról, de ha most sem tűnik fel, miért jött újra fel a múlt, sok olyan dologgal találhatjuk később szembe magunkat, amit nem fogunk érteni…

One thought on “Márciusi üzenet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!