Pár éve még döbbenten néztem azokat az embereket, akik képtelenek érzelmek kimutatására. Nem értettem, miért jó mindent hűvös racionalitással szemlélni? Olyan, mintha kiszednénk az édes tölteléket a tortából, pedig attól igazán torta a torta.  Mára már tudom, nem jó, vagy rossz. Egyszerűen választás.

Eleinte azt hittem, hogy ezek az emberek milyen erősek, hogy így tudják tartani magukat. Aztán a tapasztalataim mást mutattak. Ezek az emberek egyáltalán nem erősek, csak erősen fogják vissza azt, amiről tudják, hogy “eltörhet”, mert amikor megtörtént, nem volt erejük feldolgozni – legyen az jelen, vagy előző életekben. A szív lezárásával azonban nem csak lehetséges lelki fájdalmakat kerülhetünk el, hanem blokkoljuk a yin-jang energiák egyensúlyát. Attól, hogy eltemetünk valamit, az még élő (aktív) marad, és ontja magából a rezgéseket, amivel fertőzi a gondolatainkat, erőtereinket tele pakolván félelmekkel, rugalmatlansággal, frusztrációval, agresszióval, mert nem tud hol feloldódni, kifutni.

Számtalan cikkben olvashatunk arról, milyen erős elektromágneses teret képes létrehozni az agy. A szív ennél sokkal erősebb! (cikk) Amikor a szívünket blokkoljuk elfojtott érzelmeinkkel, olyan, mintha blokkolnánk egy gépezetet, ami óriási hatással van mind önmagunkra, mind a környezetünkre. Nem véletlenül hirdeti minden vallás, és spirituális csoport a szeretet fontosságát, erejét. Talán nem a szeretet szót kellene tovább csépelnünk, hanem arra kellene felhívni a figyelmünket, miként működünk, hogy eldönthessük a következményeket feltárva: futtatunk tovább egy védekező programot, gyengeségünket leplezve, amivel egyre jobban bezárkózunk, egyre jobban monotonizmusra, kontrollálásra és kontrollálhatóságra törekszünk, ami egy szürke robot világhoz vezet, vagy erőt veszünk magunkon, és felvállaljuk, hogy szembe merünk nézni mindazzal, ami bennünk lakozik, és megtanuljuk feldolgozni, kezelni, hogy újra természetes lüktetést kaphasson az Élet.

Az érzelmekhez erő és bátorság kell, hiszen elbukhatunk, csalódhatunk és fel kell tudni állni. De az érzelmek színei adják egyéniségünket, az emberi lét varázsát! A sokféleségünk különbözőségeket hoz ugyan, ami konfliktusokhoz vezethet, de a szív megnyitása meghozza a képességet, hogy mindezt békében, elfogadással tudjuk összehangolni, kezelni – mint a zenekarban a sokféle hangszer, ami képes zajra, és zenére egyaránt. Az életben a szívünk a karmester, aki képes gyönyörű zenét komponálni bennünk és egymással; míg agyunk, racionalitásunk a kapcsolatrendszereinkben dobozol, szelektál, megcimkéz, és egyre rugalmatlanabbá tesz – ahogy ezt világszerte látjuk, érezzük.

Kellenek a kis “zenészek”, akik elkezdenek szép halkan zenélni a szívükkel, hogy ezek a hangok összeadódhassanak, és  gyönyörű koncertté nőhessék ki magukat … ami nem harcol a zajokkal, nem elfojtja azokat, nem leigázza, csak olyan példát mutat, aminek hatására a zajok átírják magukat hasonlóan szép hangokra. Ez erő! Ez bátorság!