Együttérző gondolatok

Legtöbbször akkor mozdul meg bennünk együttérzés, amikor valakivel már gond van. Az együttérzés szó rezgése sok helyen leredukálódott alkalmakra, azok közül is olyan helyzetekre, amikor valakit megsajnálunk, amikor valami történésre megijedünk, és átfut rajtunk „Uram Atyám, mi lenne, ha velünk történne ez meg?!” és megpróbáljuk enyhíteni a másik fájdalmát, veszteségét adakozásunkkal, odafigyelésünkkel, ami újfent átmeneti. Manapság történnie kell valaminek, hogy odafigyeljünk!

Miért nem tudunk mindig odafigyelni egymásra?

Bár minden rezgés érzékel minden rezgést, mi igyekszünk nem együtt lüktetni nap-mint-nap, percről-percre mindenkivel, aki körbevesz minket. Miért is tennénk, mikor egyre inkább túlélésről szól az életünk, és nem együttélésről, együttérzésről ami (nem átmeneti sajnálat rezgése, hanem) megengedése annak, hogy azonosuljunk mások rezgéseivel, azaz átfedésbe kerüljünk, könnyebben megértsük egymást?

Leköt minket saját megfelelésünk, helytállásunk, és emellett eltörpül mások megfelelési, helytállási problémája, de legalábbis átszíneződik olyan ízűre, amilyen színeket saját gondjaink mellett megengedhetünk magunknak. Egyre inkább torzul a valóságérzetünk, a ráérzésünk, együttérzésünk, ami saját magunkra is visszahat. Azzal védekezünk, hogy minél kevesebb felületen engedjük meg, hogy hatással lehessen ránk mindaz, amivel nem tudunk mit kezdeni, ehhez azonban mindennemű empátiánknak, együttérzésünknek tompulnia kell, hogy kizárhassuk. Elfordulunk egymástól, és ezzel együtt gyakran elfordulunk önmagunktól is.

Lassan már önmagunkkal sem érzünk együtt, és hagyjuk elhúzódni a belső megéléseinkből fakadó szenvedésünket, a világképünkből adódó torzulásainkat, és nem engedjük meg magunknak az időt, a segítséget önmagunk számára.

Rosszul esik, ha mások nem éreznek velünk együtt, nem értenek meg minket, de mi saját magunkkal szemben vajon megtesszük? Másoktól miért vesszük zokon, ha csupán úgy működnek, mint mi magunk?

Feltétlenül kell történnie valaminek ahhoz, hogy odafigyeljünk, felfigyeljünk egymásra, vagy akár önmagunkra?

A tudatosság lényege, hogy feltűnik, ha valamit rosszul élünk meg, ha valami fáj, és nem fordulunk el együttérző képességünktől, amivel mások segítségére sietünk, saját magunkat azonban benne hagyjuk a szenvedést okozó látásmódban, ítélkezésben, bosszankodásban, haragban, vergődésben.

Ideje felfigyelni önmagunkra, ideje együttérezni önmagunkkal és tenni önmagunkért! Mint jó kertészek, öntözzük mindazt, ami az egyensúlyban lévő létformát segíti bennünk és másokban,  és gyomláljuk ki azt, ami szélsőségekbe, harcokba, békétlenségbe vezetnek!

One thought on “Együttérző gondolatok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!