Van, hogy az ember nem akar mást, csak egy kis nyugalmat, de lassan már azt sem érti, nyugalmon mit ért. Nem jönnek be a régi önámítások, pótcselekvések, idegesítőek még a reményt sejtető bölcselkedések is, valami egészen újra vágyik, és egyre beljebb húzódik, hátha odabent rátalál.

Ott bent pedig annyira egyszerű dolog vár rá, ami csalódás azoknak, akik lelkesedni, rajongani, buzgolkodni, fontoskodni szeretnének – mert ott bent a megfelelő önértékelés bujkál, ami ilyesmikkel nem él.

Megfelelő önértékelés nélkül nehéz egyensúlyt teremteni. Megfelelő önértékeléshez először befelé kell haladni, mások csak tesztelni tudják, és nem megadni.

Egyre nagyobb szükségünk van megfelelő (egészséges) önértékelésre, saját magunk számára, az egymással épített kapcsolatrendszereink számára, és az egész világ számára!

Minden felbolydult pillanat, minden idegesítő, elkeserítő vagy érthetetlen helyzet, minden miért kérdés csak annyit jelent, hogy épp nem vagy kapcsolatban önMAGaddal. Ha zavar a felbolydulás, ha zavar, hogy haragos, ideges, szomorú vagy, ha zavar, hogy valamit nem értesz, csak keresd a kapcsolódást, és minden helyére kerül.   Ha mégsem, csak még mindig nem sikerült kapcsolódnod.

Sohasem gond ha kiborulsz, ha nem értesz valamit, a gond az, ha nem keresed a kapcsolatot, ami segít megnyugodni, ami segít megérteni

Ahonnan az érzelmi, gondolati provokáció érkezik, hogy tanítson, ott a megnyugvás, megértés is elérhető. Csak azért is oda kell “lépni”, és tiéd! Ne csak olvass róla, lépd meg, és a TIÉD!