Még mindig vannak bennem a megfelelés mérgeiből, és zsigerből próbálok kanyarítani az úton, holott csak járnom kellene, ami elém kanyarodik. Még mindig ki-kibújik a kisördög, hogy erőn felül kell tennem azért, hogy külső elismerést kapjak, mert anélkül nem vagyok jó, és megpróbál csapdába csalni a viszonylagos jó hamis képe, holott nagyon jól tudom, maga a cselekvés öröme sokkal őszintébb, és az az, ami jótékony hatású az emberi lélekre és testre egyaránt, nem mások reakciója. De hát nincsen rózsa tövis nélkül…

Az alkímia közönséges fémek arannyá változtatásának nemes praktikája, metafizikai értelemben pedig a lélek megtisztítása, felemelése, jelen esetben pedig a rózsa elfogadása töviseivel együtt, és annak művészete, hogy a tüskék ne szúrjanak attól, hogy vannak, és ne csökkentsék a rózsa illatának, szépségének bűvöletét.

Ha már van bennünk megfelelés, ami alattomosan bújik meg magában az emberi létformában, miért ne használnánk úgy, hogy az előnyünkre váljon? A megfelelés energia. Egyetlen vágya, hogy futtatva legyen, mi viszont eldönthetjük, minek a szolgálatába állítjuk, és ahelyett, hogy elménk energetikai blokkokat gyártó trükkjeibe fognánk be vele a szelet, állíthatnánk a lelkünk küldetésének vitorlájába. Mi ez, ha nem alkímia? Mi ez, ha nem tudatos átalakítása annak, amit az elme lehetetlennek tart, de a tudatos tudat képes rá? Mi ez, ha nem a yin-yang energiák tudatos forgatása?

Így a megfelelés mérgei, mint törtetés, túlbuzgóság, önfeláldozásból fakadó kiszolgáltatottság, versengés stb., amik erős yang energiák, átalakulhatnak küldetésünk véghezvitelében kitartássá, bátorsággá, “üzemanyaggá” az útra, ahol a folyamatban a küldetés miatt végig a belső energiák hajtják a motort, és nem manipulálva leszünk a külsőnek való megfelelési kényszerünk miatt.