2016. március 8. Dzsudi

Andi: Mint dolgozó, kisgyermekes anyuka, nap mint nap rengeteg tennivalóval kell megbirkóznod. Hogy tudsz időt szakítani mindezek mellett a Spirálra is, hogyan tudod menedzselni a hétköznapokat?

Dzsudi: Néha nagyon nehezen, néha pedig nagyon könnyen. Ez teljesen azon múlik, hogy mennyire tudom alkalmazni mindazt, ami segítségként körülöttem van. Megfigyeltem magamon nagyjából két egyforma napon, hogy egyszer ugyanazt a szituációt pokolként tudom megélni, máskor meg mennyországként, attól függően, hogy bennem hogyan képződik le az adott helyzet. Ha a jelen pillanatban tudok lenni és önmagam vagyok, akkor nagyon jól tudnak működni a dolgok. Ha egy kicsit borulok, akkor borul minden velem együtt. A Spirál rengeteg segítséget tud nekem nyújtani ahhoz, hogy a jelenben tudjak lenni. Olyan, mint egy eszköztár, amiből lehet válogatni.

Próbálok azzal játszani, hogy egy-egy helyzetben melyik az a technika, amit párhuzamosan tudok működtetni. Pl. a Három lépcsőzés, a Csigabiga, vagy ha egyszerűen csak elképzelem, hogy benne vagyok a Spirálban a kapszulában, ezek nagyon szoktak működni. Van, hogy csak akkor jut már eszembe, hogy „fú, talán itt és most lehetett volna segíteni valamit”, amikor már borult a bili. Abszolút mértékben rajtam múlik, a saját figyelmem fókuszán, hogy tudom-e használni ezt a segítséget, ami folyamatosan mellettem van, vagy nem. Ehhez gondolati síkon is jelen kell lenni mindenhol, nem a múltban, a jövőben, vagy bármi más dimenzióban kalandozni.

Andi: Mennyire fontos neked a ráhangolódás, vagy a rendszeresség a gyakorlásban? A nap folyamán hogy tudod megoldani? Van ebben valami rutin, vagy teljesen spontán alakul, hogy mikor sikerül időt fordítanod magadra?

Dzsudi: Ez változó. Én világ életemben egy „szétfolyós típus” voltam minden kötött rend, vagy rendszer nélkül. Ezzel kapcsolatban komoly tanulnivalóim vannak. Főleg most, kisgyerek mellett, mert igenis kell egy meghatározott rendszeresség, és az alapján kell felépíteni a napi teendőket.

A reggeleket igyekszem úgy indítani, hogy ébredés után még az ágyban elvégezzem az alap ráhangoló gyakorlataimat. Napközben, ha van egy kis időm, akkor a munkahelyemen a WC-ben szoktam tudni zavartalanul meditálni.

Andi: Igen, ezen mindig jókat szórakozunk, amikor a mentor chaten gyakorolni invitálsz minket, hogy „újra itt vagyok a WC-ben”.

Dzsudi: Ezek az alkalmak rengeteget tudnak nekem segíteni. Egyre többször eszembe jut munka közben, amikor valami feszültség van körülöttem, hogy használjam a Spirált. Ilyenkor döbbenetesen látványos tud lenni a viselkedésekben bekövetkező változás.

Andi: Említetted, hogy sokat próbálgatod a Spirált, mint párhuzamos üzemmódot. Mi az, ami a megélések szintjén még nehézséget jelent számodra? Mennyire sikerül összehangolni a hétköznapi síkot a spirituálissal?

Dzsudi: Szerintem a kulcs az, hogy egyszerre két síkon kell megtanulnunk működni. Pl. ahogy beszélgetek veled, úgy megérzem, hogy valamelyik szervedben fájdalom van, és beszéd közben spontán elkezdem tisztogatni azt a területet. Vagy pl. ha az utcán sétálva üvöltöző embereket látok, és ahogy elhaladok mellettük, közben tudom tisztogatni a különböző mezőiket.

Azt nem állítom, hogy a nap minden percében tudok erre figyelni, de már sokszor van, hogy észreveszem, és eszembe jut, hogy tegyek valamit.

A lehetőség mindenesetre itt van mindig mellettünk. Szerintem, ha sokat beszélgetünk róla, akkor ilyen helyzetekben egyre többször kezdjük majd el működtetni is, és idővel olyan természetessé válhat, mint ahogy levegőt is veszünk. Most az elején még meg kell állnunk, egymással kell gyakorolnunk, hogy berögződjenek dolgok, de ez idővel változhat, ha mi is szeretnénk, hogy változzon.

Andi: Kicsi gyerekkel a hétköznapokban talán még sokkal több olyan keret, korlát van, amit be kell tartani, aminek még meg kell felelni. Te mennyire tudsz segítséget kérni olyankor, amikor úgy érzed, hogy összecsapnak a fejed felett a hullámok?

Dzsudi: Azt vettem észre magamon, hogy sok mindenben változok, és az egyik az az, hogy már tudok segítséget kérni, amikor kell. Ha nem is minden esetben, de már van, hogy feltartom a kezem, hogy ”na, most akkor segítsetek”. Egy másik közelmúltbeli felismerésem, hogy próbálok magamhoz őszintébb lenni és nem álarcok mögé bújni. Mostanában már előfordult, hogy felvállaltam azt, hogy „igen, nekem most nincsen jó kedvem”. Sokkal felszabadítóbb így megélni egy ilyen helyzetet, hogy tudom, most ez van, de majd lesz jobb, mint kifelé mosolyogni, befelé pedig gyűrődni. Így nem csapom be sem magamat, sem a környezetemet. Ezeknek az apró kis változásoknak nagyon tudok örülni.

Andi: Magamból kiindulva, az önámításnak rengeteg állomása van. Az egyik az, amikor elhitetem magammal, hogy már nem ámítom magamat…

Dzsudi: A kulcs szerintem az, ha megtalálom, hogy teljesen önmagam lehessek, függetlenül attól, hogy éppen milyen térképet, vagy segédeszközt tartok a kezemben ahhoz, hogy ezt elérjem. Tudom, hogy ki vagyok, kik vesznek körül, kinek mi a szerepe az adott pillanatban. Ehhez azért kell bátorság is.

Andi: A Spiráltól rengeteg tanítást is kapunk ezekben a témakörökben. Ezeket nyomon követni sem kevés idő. Neked pl. ilyen pörgős ritmus mellett mennyire jut időd olvasgatni a honlapot, vagy a chat-es beszélgetéseket?

Dzsudi: Azt figyeltem meg, ha segítségre van szükségem és felütöm valahol az irományokat, akkor szinte mindig pont azt kapom meg, ami éppen akkor nekem segítség. Nem kell hozzá az egészet végigolvasnom, mert odavezet, ahova éppen kell.

Andi: Ennyi elfoglaltság mellett Te jobban magadra is vagy utalva, hiszen kevesebbet tudsz részt venni a közös programokon. Így sokszor Münchausenként ki kell tudnod rántani magad a nehezebb állapotokból.

Dzsudi: Ez is egy fontos tanulási folyamat. Meg kell találnom azt az egyensúlyt, amikor még önmagamként tudok részt venni a körülöttem zajló történésekben. Hajlamos vagyok arra, hogy magam elé engedjek mindenkit: első a gyerekem, második a férjem, én legfeljebb a harmadik. Mostanában próbálom úgy csinálni, hogy inkább egy helyen legyünk, mindenki kapjon elegendő figyelmet. Ez van, amikor sikerül, van, amikor nem nagyon.

Ezzel együtt nagyon sok változást érzek magamban, amióta a Spirállal foglalkozom. Korábban is megfordultam olyan spirituális iskolákban, ahol az energiákról és saját magamról tanulhattam, de a Spirál az, ahol igazán helyemen érzem magam. Olyan, mintha hazaérkeztem volna. Az azonban biztos, hogy ez a segítség is csak akkor tud működni, ha én magam is teszek érte. Nem elég elolvasni, vagy hallani róla, hanem napról napra percről percre gyakorolni kell a használatát. Csak én tehetem jobbá a saját világomat.

Andi: Azt tudjuk, hogy a kisgyerekek még nagyon nyitottak mindenre. Te hogy látod, Levi mit vesz észre ebből az egészből?

Dzsudi: Ő nagyon érzékeny. Régebben volt olyan élményem vele hogy este fáradtan, feszülten próbáltam meditálni, de energia nem volt benne, csak az erős akaratom. Hihetetlen cirkuszt vágott le, hogy ne csináljam, hagyjam, vele foglalkozzak inkább. Ahogy később elkezdtük gyakorolni a spirálos meditációkat, azok közben pedig olyan békésen aludt el az ölemben, hogy nem győztem pislogni a csodálkozástól. Vele is azt veszem észre, ha tudom működtetni a Spirált, akkor teljes nyugalomban és békében van. Ha már borul, akkor azzal jelzi, hogy valami velem sem stimmel, még akkor is, ha én esetleg nem is veszem észre. Olyan, mint egy lakmuszpapír, ami azonnal jelzi, ha valami nincs rendben nálam.

Andi: A Spirálon kívül mi az, ami még téged feltölt, kikapcsol, megnyugtat?

Dzsudi: A zene és a természet, a fák, bokrok, a madárcsicsergés. Az nagyon megnyugtat. Most is egy parkban ülök, miközben telefonon beszélgetek veled.

A zene alapból is nagyon el tud varázsolni, valami különleges kötődést érzek a hangokhoz.

Andi: Milyen érdekes, hogy a Spirál technikák is egyre inkább a hangok világába kalauzolnak minket a különböző hangolásokkal.

A közösségi lét mennyire hiányzik, hiszen most még csak ritkábban tudod megoldani, hogy részt vegyél a közös gyakorlásokon?

Dzsudi: Nagyon szeretek együtt lenni a csapattal, remélem, ha Levi egy kicsit nagyobb lesz, akkor sűrűbben tudok bekapcsolódni a programokba. Nagyon vágyom a közös kirándulásokra is, igyekszem úgy szervezni a dolgokat, hogy amikor csak lehet, ott tudjak lenni.

A csoportos gyakorlások mindig hatásosak, sokkal mélyebben meg lehet élni egy-egy meditációt. Jó tudni, hogy meg tudjuk fogni egymás kezét, nem vagyunk egyedül ezen az úton.

Nagyon szerencsésnek érzem magam azért is, mert olyan pár van mellettem, aki segíti, támogatja a fejlődésemet és sokat hozzá tudunk tenni egymás életéhez.

Lehet azért is, mert ritkábban találkozom a csapattal, de minden emberen lehet érezni a saját magához mért egyéni fejlődését és döbbenetes változásokat lehet észrevenni. Jó látni, hogy mindenki halad előre a saját ritmusában.

A Spirál kapcsán érdekes az a tapasztalás, hogy ha valamelyikünknek sikerül valamit magában meglépnie, akkor még több segítség kezd áramlani kívülről is, ami a többieket is tudja támogatni a fejlődésben. Olyan ez, mint egy csoportos önfejlesztés.

Az is nagyon jó, hogy mivel itt UFO-k között vagyok, már nem zavar, hogy UFO vagyok.