A világ csodái – akár aprók, akár nagyok – nem igazán kiszámítható, megszokott, begyakorlott, átlagos dolgokból születnek. A világ csodáihoz olyasmit kell megengednünk magunknak, ami csoda, hogy be tud férkőzni az addigi hitrendszerünkbe, gondolkodásmódunkba, látásmódunkba, de mindig megéri az erőfeszítést.

Megint Magyarországon vagyok, így 11. hó 11-én együtt meditálhattam az összes kristálykoponyámmal, ami talán nem véletlen, hogy így alakult. Megkérdőjelezhetjük, hogy ilyen dátumokkor szabad szemmel láthatatlan dimenzió kapuk nyílnak meg, de megfigyeltem, hogy ilyen napok után mindig több olyan jellegű gondolat érkezik a fejembe, ami olyan működésformára utal, amit nem igazán ismerünk, vagy ha igen, akkor is inkább csak elméleti szinten. Minden ilyen gondolat arról szól, mennyire félrevezető a lineáris gondolkodásmód – a múlt, jelen, jövő elmével értelmezett kronológiai sorrendje – amiről sokszor írtam már, de nem elégszer, ugyanis az érkező impulzusok szerint előbb, vagy utóbb tágítani kell ezen a működésformán ahhoz, hogy új megéléseink lehessenek, a régiekből pedig egyre többünknek kezd elege lenni, épp csak nem találjuk merre, hogyan tovább, mert ugyanúgy lineáris területeken keressük a megoldásokat, mint eddig tettük.

Itt van példaként az a fránya múlt-jelen-jövő megélés, és az “Itt és most tanítása”.

Az itt és most, a jelen pillanat végtelen lehetőségek tárháza, ami megtartható, újra megélhető minden újabb pillanattal, mindaddig, míg nem kalandozunk a múlt beszűkült állapotába, ahol valami akkori pillanat végtelenségéből kiválasztott konkrét megélés emlékére korlátozódunk, vagy a jövő elme által kitalált terveibe, ahol figyelmen kívül hagyunk általunk számításba nem vett lehetőségeket, azaz újfent korlátozzuk a valóban rendelkezésre álló energiákat, eképp minden ilyen lineáris működésű kalandozásunk során szűkítjük a végtelent, a sokrétűséget, így egyszerűsödünk, így értünk meg egyre kevesebb dolgot.

Fussunk neki újra, egyszerűbben! A most a legtágabb energia, akár hátra, akár előre tekintünk időben, az energiák érzékelése el kezd szűkülni, és azzá válunk, amit érzékelünk.

Aztán itt van a “van és nincs tanítása”.

A Békés harcos útja című könyvet/filmet lassan mindenki ismeri. Ennek egyik ismert gondolata, hogy olyan nincs, hogy semmi sem történik. Ez talán még jobban így van, mint gondolnánk! Figyeljük meg, hogy minden történésre van valami reakciónk, reakciónk által pedig visszavezethető, hogy történt valami, épp csak tudatosság hiányában nem figyeljük meg, mire reagáltunk valójában.

Az energiák világában nem csak az számít történésnek, ami fizikailag láthatóan megjelenik, láthatóvá válik. A tanítás mindig abban lát értelmet, amire reagálunk, amire reagálunk, az egyszerűen van.

Sok mindent tanulhatunk azáltal, amit meglátunk, amit elérünk, amit megkapunk, “ami van”,  de talán még több mindent tanulhatunk abból, amit nem kapunk meg, amit nem érünk el, amit nem tudunk megvalósítani, “ami nincs”. Azt hisszük mivel nincs, nem is történt semmi. Dehogynem! Ugyanis attól, ahogy lereagáljuk azt, hogy nem értünk el, nem kaptunk meg valamit, hogy nem áll rendelkezésre, a saját reakciónkon keresztül a “nincs” átalakul az energia világában azzá, hogy “van”.
Teremtés kipipálva!

Ennek is fussunk neki újra, egyszerűbben! Ha szeretnénk mondjuk egy szép autót, és megkapjuk, örülünk, lelkesek vagyunk. Megteremtjük általa, mint reakció, az örömérzet rezgését, a lelkesedés rezgését, ami belekerül egy mátrixba, ami körberezeg minket, és jó érzéssel tölt el. Nem az autó tölt el minket jó érzéssel, hanem az, ami érzést kiváltott belőlünk a megléte. Míg ha nem kapjuk meg, fel sem figyelünk rá, mi mindent teremtünk, leköti az elménket, hogy nincs autó. Saját reakcióként azonban ekkor is teremtünk: csalódást, haragot, irigységet, kudarcérzetet, jobb esetben kitartáshoz motivációt, rosszabb esetben elkeseredést, és sorolhatnánk mi mindent adunk saját magunknak. Sikeresen teremtünk, épp csak nem vesszük észre mi mindent!

Mi látható ebből az energia világában?

Az, amit a vágyaink kapcsán teremtünk akár elérjük vágyaink tárgyát, akár nem. Teremtésünk pedig visszahat ránk, és világunkra. A teremtés tanítása nem arról szól, hogy amit szeretnénk megérdemeljük-e, vagy sem; elég jók vagyunk-e hozzá, vagy sem, hanem hogy milyen reakciókkal van dolgunk meglétük, vagy meg-nem létük által. Arról tanulunk, ahogyan reagálunk, amikor megkapunk egy állást, vagy amikor nem kapjuk meg; amikor az történik, amit szeretnénk, vagy amikor nem az történik, amikor elérünk valamit, vagy nem érjük el stb.

Mi dualitásnak éljük meg – vagy van, vagy nincs. Az energia világában azonban a kettő ugyanaz: egyformán pusztán tanítás.

Ha pl. valaki szerelmet szeretne, az energia világában azzal kapja meg, hogy olyan történik, ami foglalkoztatja ezzel kapcsolatban, ami tanítja ezzel kapcsolatban, vagy mert van, vagy mert nincs. A kettő közül az történik meg, amivel több tanulnivalója van épp. Az energiák a fejlődésünk menetét figyelik egy hosszú láncolatban, és nem csak azt nézik jelen életünkben mi tűnik előnyösebbnek, jobbnak.

Egyetlen dologba, pillanatba ilyen teremtéselmélet nélkül fel sem fogjuk mennyi mindent teremtünk, pedig azt gondoljuk, hogy csak egy autóról, munkáról, vágyról van szó. A pillanat számtalan apró rezgésből áll olyan impulzusokra épülve, ami abból fakad, hogy valami van, vagy épp nincs. Ha így figyelünk oda a pillanatokra, és nem csak azt vesszük észre, ami szabad szemmel látható, hirtelen egészen másnak fogjuk látni, érzékelni a világot. Hirtelen sokkal színesebb lesz a világ, és feltűnik eddig sokszor milyen szürkeségben éltünk.

Akiknek jól megy soruk, békében, szeretetben élnek önmagukkal, másokkal és életük történéseivel, azokkal együtt örülök. Akik nem így éreznek, azokhoz hadd szóljak pár szót!

Olyan időszakon megyünk keresztül, ahol előfordulhat, hogy az ember úgy érzi, nem tudja merre tart. Ezekben a  hetekben könnyen megesik, hogy úgy érezzük elakadtunk, már azt sem tudjuk, mit is akarunk igazán, de így, ahogy a dolgok mennek, kényelmetlen valami. Nem akarjuk azt, ami eddig volt, de nem tudjuk, hogyan lehetne másként. Várakozunk, de nem igazán látjuk, mire is várunk. Feszengünk, vergődünk.

A márciustól szeptemberig tartó időszak tele volt lehetőségekkel, hogy másként is ránézzünk dolgokra, és most azoknak indul be a szekér, akik ebben az időszakban bátrak tudtak lenni, át tudtak váltani akkor értelmetlennek, kilátástalannak, esetleg abszurdnak tűnő nézőszögekre, akik így elvetették az eléjük került furcsa, gyakran értelmetlennek tűnő “magokat” és most élvezhetik, ahogy a magok kezdenek csírázni, kihajtani és új, friss energiákat mozgatnak meg életükben.

Akik kényelmesebb, egyszerűbb, racionálisabb hozzáállást választottak, azoknak most nem igen jönnek lehetőségek, mert a lehetőségek olyan síkon mozognak, amik meglátásához, eléréséhez kellenek azok a “magok”, amiket lett volt idő elültetni.  Így meglehet nehézkesen zárul az év, mert a régi, nem működő sablonok súlya el tud nehezülni, de jönni fognak újabb változást segítő impulzusok. Addig érdemes elővenni a kitartást, a pozitív gondolkodást, és tudatos megfigyeléssel elkapni miről szólnak a tanítások a reakcióink alapján – mi érint meg? mi borít ki? mi ijeszt meg? mi keserít el? mi ad életkedvet? mi szomorít el? stb. – mert így könnyebb átvészelni a sötétnek, vagy épp irritálónak, monotonnak, szürkének, rémisztőnek tűnő napokat, ha akadnak ilyenek.

A van, és a nincs ugyanúgy tanít – a reakcióinkat figyeli. Ha nem reagáljuk túl, nem közelítünk szélsőségekhez, el kezd lazulni a hurok, és könnyebbé válhatnak a megélések. Csak neki kell kezdeni egy más megközelítésnek, és máris másmilyennek tűnik minden! Legalább addig, míg változtatni nem tudunk rajta…