Elég intenzív időszak van így holdilag, és ráadásul ne feledjük, retrográd Merkur időszak is van, ami hajlamossá tesz arra, hogy elkalandozzunk a múltba. Ez jó is lehet, hiszen könnyebben összeszedhetjük, mi minden nem tetszett ott, nem volt jó, nem úgy volt jó, és most talán lesz erőnk változtatni rajta.
Laci rám írt ma reggel, és a kérdés, amit feltett, eszembe juttatta egy régi emlékem.
Kalandozzunk el egy kicsit párhuzamos világokba!
Volt egy időszakom, úgy 2002 környékén, amikor rendszeresen megjelent az álmaimban egy férfi. Olyan rendszerességgel jött, hogy egy idő után arra lettem figyelmes, hogy tulajdonképpen követem az életét. Sőt, nem csak követem az életét, de egyre jobban úgy éreztem, élem is azt vele együtt.
Egy pár hónap leforgása után azon vettem észre magam, hogy az ismerősei éber állapotomból hiányoznak, a lakása annyira élethű volt álmaimban, hogy volt, hogy kevertem a sajátommal, mit hova tettem, és egy alkalommal, amikor felébredtem egy ilyen álomból, idegesen vettem észre, hogy nem fizettem be a számlát, nem adtam enni a kutyának – én, akinek egyébként cicája volt, és hirtelen meglepődtem: ez meg mi? Én lennék ő?
Ezeknél a kérdéseknél már ébren voltam, tudomásom volt önmagamról is, és róla is, míg álmomban csak ő létezett, semmi visszacsatolásom nem volt saját magamhoz. Újabb információra vele kapcsolatban újra el kellett aludnom, de nem tudtam utasítani magam, hogy álmodjak róla, kiszámíthatatlanul kerültem „oda” és addigra az idő ott is haladt. Olyan élethűen láttam bele annak a férfinak az életébe álmaimban, hogy kezdtem azt hinni, ő is én vagyok. De hol, mikor, hogyan?
Azt éreztem, hogy ez nem valami előző élet emléke, hiszen csekkeket kellett befizetni 
és egy teljesen modern lakótelepi házban „laktunk”. Mikor már igazán kíváncsivá váltam, hogy mi is ez, történt valami váratlan. Épp megint álmodtam.
A lakásában voltam, mint ő – vagy csak figyelhettem őt. Valamiért nagyon szerette a virágait (bezzeg az én lakásomban akkoriban egyetlen virág sem volt). Ahogy épp locsolta őket, valaki belépett az ajtón, a zajra megfordult, és már lőttek is. Nem akartam hinni a szememnek. Összerogyott, és én azonnal felébredtem. Majdnem felkiáltottam, hogy ne már!!!
Soha többet nem álmodtam vele.
Most, hogy mindez így eszembe jutott Laci kérdése kapcsán, felvillanyozott a párhuzamos életek lehetőségének kérdése. Leültem hát a kristálykoponyáimmal, kérdést nem tettem fel, mert a szándékom úgyis érezhető rezgésszinten, és vártam, jönnek-e gondolatok. Nem egészen olyan gondolatok jöttek amire számítottam.
„Meg kell tanulnod különbséget tenni lényeges, és lényegtelen között, hogy megfelelő irányba nézz. Vannak dolgok, amik csak azért történnek, hogy elindítsanak, de nem maguk a dolgok az irányok.
Természetesen vannak párhuzamos létformák, de számodra nem igazán azon van a hangsúly, lehettek-e egyszerre több emberi testben, hanem hogy mivel, mit tudtok kezdeni, és mindez hogyan néz ki időben, rezgésekben – azaz mi is az idő? mik a párhuzamos síkok? mi számít annak, hogy „egyszerre”? Mik vagytok Ti magatok? Képesek lehettek-e arra, hogy különböző állapotaitokban szerzett információkkal össze tudjátok jelenlegi testetekkel járó tudatosságszinteteket kapcsolni – legyenek azok szerintetek múltbéli, párhuzamos jelenből, vagy jövőbéli, elmétekkel érzékelhetetlen idősíkban futó formák?
Az a fontos, hogy megtanuljatok jelen tudatosságszintetekkel más létsíkokban, idősíkokban lévő formáitokkal kapcsolódni, ahonnan saját magatoknak tudtok tanító információt átadni (mindegy hány síkon léteztek) jelen testhez tartozó tudatosság fejlődését segíteni. Evidensen, amíg egy testtel azonosultok, az elmétek által az egész követhetetlen lesz. Amint tudatosságszintnek tekintitek magatokat, máris kevesebb merevség lesz jelen, és érthetőbb, milyen sok mindenhez kapcsolódhat egy-egy tudatosságszint – akár egy fizikai testhez, akár egy kristálykoponyához, akár egy tóhoz, egy tanulási folyamathoz stb..
Erről a folyamatról írogatsz nem egyszer: kapcsolatteremtés belső Mesteretekkel. Mindegy minek nevezzük, a fontos, hogy megértsétek, hogy az emberi testben lévő részetek nem az Egész, csak egy rész, és a résznek ki kell tágulnia az Egész felé. A tágulás folyamatával összeérhetnek, fedésbe kerülhetnek különböző részeitek – különböző tudatosságszintjeitek (amik ugyanúgy kapcsolódnak valamihez, akár egy, vagy több fizikai testhez – ha a Földről van szó – időben elcsúsztatva, vagy párhuzamosan).
Hogy ez milyen technikákkal történik, hány van belőletek, mikor-hol van belőletek? Gondoljátok pl. egykori Atlantiszi részetek teljesen eltűnt? – Vagy csak nem tudtok vele kapcsolatot teremteni? – Tudni hány részben vagytok, nem segít közelebb jutni az Egészhez. Az viszont igen, ha arra fókuszáltok, mi mindent tudtok tudatos szintre hozni azon részetekkel, aminek épp tudatában vagytok, és ehhez egyre több mindent kell megengedni magatoknak, nem csak a már megszokott útvonalakat.”
A kristálykoponyákkal nem egyszer volt már olyan élményem, hogy jelennek érzékeltem olyasmit, ami még nem történt meg – volt ami később meg is történt, és volt ami nem, vagy csak nem érzékelhető síkon – vagy olyasmit, ami sokkal régebben történt. Ez is azt mutatja, hogy rezgésszintek vannak, és azt éljük meg jelennek, ami rezgésszinttel épp kapcsolódni tudunk. Ha ez egy magasabb rezgésszint, akkor nagyobb spektrumot tudunk érzékelni, csak az elme nem mindig tud vele mit kezdeni, és próbálja beskatulyázni valahova – akár lineáris múlt, jelen, jövő dobozokba – pedig minden egyszerre jelen van, csak nem ugyanazon rezgésszinten. Eképp rengeteg minden fut párhuzamosan, egy általunk érthetetlen mátrixba rendezve, amibe bele-bele kapunk (ezt éljük meg pl. karmikus folyamatoknak) és ahogy emelkedik a rezgésszintünk, úgy tudunk egyre nagyobb rálátást, átlátást kapni.
Lehet jó irány, amit a gondolatok mutatnak, hogy amíg magát az időt nem értjük meg, úgy sok minden mást sem értünk meg, mert a lineáris idő túl merev kereteket ad az elmének, amivel próbálunk megérteni. Megértés nélkül pedig sok minden csak érdekesség marad, és lemaradunk arról, amiről igazán szólni próbál…
Klikk a képre
Klikk a képre
