Teszem a dolgomat, haladok lépésről lépésre az életemben, mint Ember, mint anya, mint nő, mint munkaerő, mint családtag, mint barát, mint a kristálykoponyák és tanításaik szerelmese, vagy épp mikor mi, és egyszercsak, mintha valami körbezárulna körülöttem,  egy pillanatra elsötétül minden. Lehuppanok az ágyra, magam elé bámulok – kezd visszajönni a látásom, de még elég homályos – egyetlen dolog rajzolódik ki élesen előttem: aFagus, az egyik kristálykoponya, amit a szőnyegen hagytam nemrégiben. Nézem, nézem, és nem tudom nem észrevenni, hogy ritmikus hullámzással energiaköröket ont magából, és ahogy a hullámok elérnek, pulzál mindenem. Mint mikor bedobunk a vízbe egy követ, és a kő körül apró körhullámok indulnak útnak, vagy mint ahogy a rádió terjeszti az adást. Látványra olyan vibrálás volt az egész, mint amikor a tűz körül a forróságban vibrál a levegő, és láthatóvá válik egyfajta energetikai mozgás, és egy mondat dobogott bennem: “Vigyél engem is”. Majd újra rendesen láttam mindent…

Angliába készülök. Elsősorban tolmácsolni, mellesleg résztvenni abban, ahol tolmácsolok, harmadlagosan pedig élve a lehetőséggel, hogy arra keverünk, szervezek egy kis magánutat Glastonburybe és Stonehenge-hez. Odafelé beugrunk a Londoni múzeumba is, megnézni az ottani kristálykoponyát, akivel erősen kapcsolódik Thomson, azóta, hogy megláttam a neten, így gondoltam őt viszem magammal az Anglia utamra, hadd találkozzanak személyesen is. Már Thomson szállítása is elgondolkodtatott, hogyan cipeljem végig mindenhol? Erre most aFagust is vigyem magammal, ami már jóval nagyobb logisztikázást jelent a többi cuccom mellett? Épp mérlegelni akartam magamban, melyiküket hagyjam itthon, de sok időm nem maradt rá, mert a körkörös hullámok teljesen befedtek, és mint valami villám körkapcsolás, elöntöttek a külső, és belső képek.

A Facebook feldobta 3 évvel ezelőtti képeimet ahogy az Uluru hegységnél feszítek, párhuzamosan pittyegett a mobilom, ahogy kép érkezett Szabitól, aki a Camino-t járja épp Spanyolországban egy kristálykoponyával, amit tőlem kapott, megint párhuzamosan felkerült egy kristálykoponyás ismerősömtől egy kép a Facebookra Glastonburyből, mert épp ott tartózkodik, és üzenet jött Svájcból és Belgiumból, egy kristálykoponya eseményről, mellette eszembe jutott két éve, ahogy ott ülök a Stonehenge kövei között, majd bevillant, hogy szeptemberre egy kis csoportot szerveztem  a Bosznia  piramisokhoz, meg a terveink, hogy újra ellátogatunk Ausztráliába, az Uluru hegységhez, ami 3 éve egyszerűen nem jön össze, majd eszembe jutott, hogy még nem intéztem el a buszt Glastonburybe és Stonehenge-hez, ahova pár hét múlva megyünk, és jöttek az emlékeim, ahogy én járom a Camino-t az én kristálykoponyámmal, majd az emlékekbe bevillantak a tavalyi Mont Blanc események, és a korábbi Boszniai emlékfoszlányok is belekeveredtek az egészbe és a két kristálykoponya képei is villogtak bennem, ahogy a Pilisben üldögélek velük, és egyre csak bugyogtak fel az emlékek, és melléjük sorakoztak a lehetséges jövőbeli események, és olyan volt a fejem, mint egy villódzó karácsonyfa, aminek elromlott a szabályozója és minden egymásra vetítődött és közben majd beszakadt a homlokom, és én még mindig csak ültem az ágyon a számítógép, és a mobil között, és csak annyit tudtam reagálni az egészre, hogy: mi van?????

Erre hirtelen leállt minden, és csak annyit érzékeltem, mintha lenne egy csendes kötőgép, mely valami energetikai hálót kötöget éppen, húzogatja a szálakat egyik helyről a másikra, oda-vissza mozog, de közben új szálakat húz be, új mintákat sző. Hirtelen világos lett minden: nem én tervezem el, hova viszek kristálykoponyákat, hanem ők vitetik el magukat oda, ahol valami dolguk van, én pedig nem vagyok mindig valami túl együttműködő, így időnként betekintést láthatok egy-két apró dologba, ami helyretesz, vagy épp motivál olyasmire, amihez semmi kedvem. A szabad akarat ugyanis fontos – az viszont nem szabálytalan, hogy kicsit megdolgozzák a szabad akaratomat 

Lüktet az egész fejem. Kezd eltűnni belőlem mindaz, amit a hálóval kapcsolatban láttam, megértettem, és csak egy dolog marad a helyén: Rendben, cipelem mindkét koponyát magammal. Nem is értem, miért volt ez kérdés?

Sokadjára tapasztalom meg, hogy mi a különbség aközött, hogy győzködöm magam az elmémmel, mindenféle érvekkel, és ellenérvekkel (időt nem spórolva), majd hozok valamilyen döntést, azután kicsit megint újra megkérdőjelezem, ha valami változik, ami a korábbi érveimet megcáfolja, és csak billegek a külső körülmények függvényében, és aközött, amikor valami nálam magasabb rezgésű energia hatására belém épül valami tudatosítása, akár csak energetikai kódok, akár érthető információ útján, és pillanatok alatt megkérdőjelezhetetlen belső meggyőződéssé válik minden korábbi kétely. Olyan természetessé válik valami gondolat, érzés, elmélet stb. felvállalása, mintha mindig is úgy lett volna. Ezt szoktam “villámtanulásnak” nevezni. Erre szoktam utalni, amikor arról mesélek, hogyan működnek a kristálykoponyák.

Nem feltétlen konkrét információanyagról van szó, hanem energiákról, amik képesek pillanat alatt tudatosságszintek változását előidézni, amivel hirtelen megértés, meglátás, felismerés érkezik hozzánk, vagy inkább tör fel belőlünk. Ehhez a kristálykoponyák eszközök, erősítők, segítik a folyamatot, nekünk csak meg “kell” tanulnunk együttműködni, befogadóvá válni és hihetetlen dolgok indulhatnak be életünkben…

Míg az Emberi elmének a tények, a felmutatható, kimondható, leírható információk számítanak, a kristálykoponyáknak a megértés, átlátás kiváltása a fontos, ez pedig nem információ mennyiség, hanem energiák rezgésének, tudatosságszinteknek függvénye. Amint érződik, hogy valaki erre, és mindarra, ami ezzel jár befogadó, a kristálykoponyák aktívan segíteni kezdenek a folyamat beindulásában, olyan mértékben, ahogy arra az Ember befogadó.