Kiegészítő anyagok

Előrejelzések

Örömmel tesszük elérhetővé  magyar nyelvű hanganyaggal asztrológiai jegyednek megfelelően azokat az előrejelzéseket, melyeket a Golden Sun Tarot videók adnak hónapról hónapra. Itt az üzenetek fordítását találhatod meg, amik érdekesek lehetnek, sőt, talán még segíthetnek is megérteni önmagad néhány szituációban.

Fénymagok

Itt olvashatod a Fénymagok című gyűjteményt, melyben a közvetítések során érkezett információkat szerkesztettük időrendbe.

FÉNYMAGOK 2015. jún. 25 – szept. 30-ig

FÉNYMAGOK 2015. okt. 1-től dec. 25-ig

A csakrák kialakulása

csakrák

Anodea Judith, aki a csakrarendszert pszichológia szempontból közelíti meg, sok éves kutatásaira építve igencsak érdekes elméletet dolgozott ki. Eszerint behatárolható, hogy melyik csakránk mely életperiódusban alakul ki, viselkedésünkből visszavezethető, melyik csakrát érték traumák, amiktől azok sérültek, és sérülésükből kifolyólag hogyan kövesednek belénk gondolatminták, szokások, viselkedési minták – félelmek, komplexusok …

A csakrák működése

chakras

Mintha csak gyerekekként építőkockákkal építenénk, ha az alsó sort nem stabil, jól illeszkedő kockákból építjük, bizony pár emelet múlva megbosszulja magát az építményünk, beomlik, vagy akár az egész is összedőlhet. A csakrák fejlődése is hasonlóképpen történik.

Minden egyes csakra annak függvényében fejlődik, hogy az egészséges fejlődést eredményező “joga” mennyire tud érvényesülni, mennyire van elfojtva.

Csakrarendszer

csakrák

A csakrarendszer az univerzum 7 szintből álló filozófiai modellje. A csakra egy olyan központ, mely képes az életenergiát felvenni, befogadni, beolvasztani és megnyilvánítani. A csakra szó szerint azt jelenti “kerék” és a bioenergia aktivitás forgó mozgására utal. 7 csakra épül egymás tetejére.

Alexander Lowen személyiségtípusai

lotusz

Mikor rátaláltam Lowen személyiségtípusaira, olyan érzés volt, mint amikor valaki imádja a különleges gyümölcsöket és hirtelen ott terem előtte egy. Döbbenten néztem a testalkatokat, kerestem rá ismerősöket ls vetettem össze a jellemvonásaikat a jellemzésekkel. Természetesen nyomban kikerestem magamat is és ekkor kezdtek el igazán érdekelni a csakrák. Úgy gondolom, vannak érészek, amiken érdemes elgondolkodni és változtatni. Vegyük sorra, mit is jelölnek az ábrák.

fresh juice

Már egészen kisgyermek korunktól elkezdjük terhelni minden féle finomsággal, amit aztán felnőttként sok egyéb élvezetes, de kevéssé egészséges enni- és innivalóval fokozunk. Manapság már nagyon nehéz, szinte lehetetlen megvalósítani, hogy csak egészséges táplálékot fogyasszunk, ezért megnőtt a jelentősége a méregtelenítésnek…

2016-os tendenciák

horoscope2016

Megpróbáltunk összegyűjteni várható tendenciákat, amik segíthetnek megérteni reakciókat, történéseket. A gyűjteményben írásokat találhattok Holdállásokról, tranzitokról …

Spyralis - az Emlékezés

bort1

2006-ban jelent meg Spyralis címmel történeteim gyűjteménye, mely megmutatja, hogyan kapcsolódunk ugyanazokhoz az emberekhez életről életre, közös tanulás céljából, újabb és újabb szerepeket magunkra öltve, melyekkel egyre szorosabbá válik a kapcsolatunk, amiből első látásra csak annyit érzünk: “Ez az ember vonz, vagy épp taszít, mint a mágnes”. Erről a vonzásról szól a könyv, felfedve felismeréseket, melyek bárki életében ugyanúgy fedetlenül ott hevernek…

A könyv, melynek címe nem véletlenül “Spyralis”, hiszen megjelenésekor már javában Spiráloztam, megrendelhető. Ára: 1650Ft + postaköltség

error: Content is protected !!