Még az égbolt is derültté válik

Jöjjön maga a Kryon csatornázás Ashevilleből, Lee és Mónika szavai után az új tudatosságról, mely újra elismeri az ember és Gaiai kapcsolatát.

Kryon üzenet, 2017. június 16. Asheville, 1. nap

Üdvözletem Kedveseim! Kryon vagyok, a Mágneses Szolgálattól. Azoknak, akik még nem hallottak csatornázást, és vannak itt most olyanok, nem más ez, mint mikor az erdőben álltok, éreztek valamit, amit szeretnétek szavakba önteni a fáknak. Intuíció áramlás, mely a Bennetek lévő Forrásból, vagy rajtatok kívülről érkezik, ami megmagyarázhatatlan, ami csak bugyog föl, ha van valami mondanivalótok.

Lee Carroll csatornázás közben (fényképezte: Murányi Mónika)

Hadd fessem le a képet azoknak, akik hallgatják (olvassák) ezt. Egy gyönyörű erdőben vagyunk, egy működő vízeséssel a hátunk mögött, amit hallhattok is a felvételen. Ez egy csodás nap! A hőmérséklet tökéletes, és szeretnék valami olyasmiről beszélni, amit még sohasem mondtam.

Vannak nálatok okos telefonok, amin felmehettek egy olyanra, amit úgy hívnak, hogy app. Azon megtekinthetitek, hogy milyennek kellene lennie az időjárásnak, ahol épp ültök. Az app azt mondja, vihar van. (nevet mindenki). Kedveseim, soha ne hallgassatok egy app-ra, ami az okos telefonotokon van, ha Kryon eseményre jöttök! (nevetés, taps)

Időtől időre kibújik a nap, pont annyi időre, ami elegendő a csatornázáshoz. Időtől időre a fénymunkások és idős lelkek energiája önmagában is elegendő, hogy megtisztítsa az égboltot. Hisztek ilyen dolgokban? Kedveseim, ez az, amit tanítunk Nektek! Hogy az emberiség tudatossága sokkal erőteljesebb, mint bármi, amit valaha is mondtak Nektek. Kollektívan pedig hatalmas ereje van!

Szeretnék a földről beszélni. Szeretnék felvázolni egy perspektívát. Olyan érzést, ami talán nincs meg, mikor sétáltok az itteni utakon. Vannak köztetek, akik erősen érzik Gaiat, ezért vagytok itt. Hívhatnánk Benneteket úgy is, hogy “a fákat ölelők”. Csak annyit jelent ez, hogy érzékenyek vagytok a föld szépségére, energiájára. Szeretitek, értékelitek, és látjátok, hogy partnerkapcsolatról van itt szó.

Jelenlegi modern kultúrátokban újra kell ébreszteni ezt a partnerkapcsolatot, egy bizonyos fokig eljuttatva. Mivel Gaiai egy Partner számotokra, mely valóban jelentőséggel bír, amikor eljönnek a változások. Szeretném, ha tudnátok, mi történt itt.

Ha szavakba kellene öntenetek, hogy mit éreztek itt, azon túl, hogy szépség, békesség, vagy fenségesség van itt, a szó, amit én fogok ma használni a “tisztelet”. Kedveseim, ez nem feltétlenül Tőletek jön. Azoktól az emberektől jön, akik az ősök voltak, köztük voltak akik őslakosok voltak, és voltak, akik nem, ez egy olyan puzzle, amit a történészeitek majd egy nap megfejtenek.

Ha visszaléptek időben 500 évet, inkább 6-ot, akkor fogjátok azt látni, amit tulajdonképpen őslakosságnak neveztek. Mondták Nektek, hogy tíz őslakos törzs létezett, akik otthonukká tették ezt a helyet, a történelem különböző időszakaiban. Közülük kiemelkedő név a Cherokee, ami már ismert történelem. Ezt ismeritek abból, amire rábukkantatok. Élnek még Vének néhány őslakos törzsből, akik kezükben fogták a Beszélő Botot, és érzékelték, és be is számoltak arról, amit ők tanultak a saját őseiktől, és azok őseitől. Így lehet elképzelésetek arról, mi történt itt. De ez még nem minden!

Ez a terület termékeny, és azok az őslakosok, akik keresztül vonultak itt, nem telepedtek le egy konkrét helyen sem hosszú ideig, hanem vándoroltak. Emiatt nincsenek hatalmas struktúrák, amit felfedezhetnétek, de lesznek olyasmik, amiket fel fogtok fedezni, csak nem olyan dolgok, mint amiket más kontinenseken találtatok.

Azért álltak odébb olyan gyakran, mert követték a vadászvonalat. Követték azt, ami táplálta őket. A környék pedig gazdag volt mindehhez. Ahogy az évszakok váltakoztak, mindig a legjobb helyre mentek halászni, vadászni. Ezt a helyet tisztelet övezte, mert minden őslakos ismerte a Gaiaval való partnerkapcsolatot. Mind! Ezért volt olyan sok szertartás a partnerkapcsolat tiszteletére, az időjárás tiszteletére, mindaz iránt, ami megadta nekik a magokat az élelemhez, amire szükségük volt; az állatokat, a halakat, és végül a terményeket. De ez már modern történelem. Nagyon modern kori.

Mondtuk Nektek korábban, hogy van egy kultúra, egy civilizáció ezen a bolygón, mely nem változott 40.000 éven át: az aboriginek (bennszülöttek). Bizonyíték arra, hogy az emberi lény már legalább olyan régen jelen van, az általatok számított történelem mégis megáll 9-14.000 évvel ezelőtti időkben. Kedveseim, szerintetek mi volt itt 20.000 vagy 10.000 évvel ezelőtt? Megmondom Nektek. Civilizációk voltak itt, nem feltétlenül bennszülött őslakosok. Őseik közül sokan jöttek más helyekről. Nem merül fel ilyenkor a kérdés? Volt itt civilizáció a tiéteket megelőzően? Volt itt civilizáció Amerikában, a tiéteket megelőzően? A válasz pedig igen.

Az árulkodó nyomok nem emlékművekben, vagy épületekben keresendőek, hanem annak módjában, ahogyan forrásaikhoz hozzájutottak. Keressetek olyan kivájt helyeket, amelyek túl régiek, mert ott voltak; keressétek bizonyítékát európaiaknak, akik 10.000 vagy talán 15.000 évvel ezelőttiek! Ezt a helyet ismeri a bolygó, az ősök és az őslakosok. Ti vagytok az új rendezők, ti csak 200 éve vagytok itt.

Ahogy itt ültök, ezen a helyen, látjátok, rendezés alá lett vonva, tisztelet övezi, meg lett változtatva, hogy élvezni tudjátok. Ez a jele egy fejlett tudatosságnak, és ez folytatódni fog.

Kedveseim, vannak köztetek aktivisták, akik biztosítani akarják, hogy legyenek ilyen helyek, mint ez is, ami továbbra is eredeti formájában maradhat, hadd mondjam el, a munkátok könnyebb lesz, mert olyan tudatosság közeleg, mely kezdi meglátni a partnerkapcsolatot a földdel.

Vannak már iskolai kirándulások ide, hogy a fiatalok, a gyerekek saját maguk is láthassák ezt a helyet, és a jövőben lesznek, aki teljesen megváltoznak, még abban is, ahogy sétálnak, vagy ahogy ülnek a vízesés alatt, és Gaiai beszélni fog hozzájuk az új energiában, ahogy még sohasem szólt hozzátok, ők pedig érezni fogják, és el fogják mondani a barátaiknak, akik szintén érezni fogják. Így a föld tisztelete vissza fog térni. Nem gyorsan, hanem generációkon át, és nem egyre rosszabb, hanem jobb lesz a helyzet.

Beszéltünk már Nektek erről, de vannak, akik vitatják. Azt mondják “Kryon, nincs semmi, ami ennek bármi jelét adná.” Én pedig azt mondom, azért, mert épp folyamatban van, a dolgok közelednek, és meg fogják mutatni magukat. Olyan tudatosság jön, melyben mindenki egyet fog érteni azzal, hogy ezt a helyet eredeti formájában kell megtartani, tisztán, tisztelettel tekintve rá, hogy idevonzzuk az ősök sámánjait, akik még mindig erre vannak, és hagyjuk nekik elmondani, miről beszél a föld, hogy hallhassátok tőlük, azoktól, akik tudják.

Ennyi elég mostanra. Ez még nem minden. És ez így van.

Angol hanganyag forrása: Kryon honlap

One thought on “Még az égbolt is derültté válik

  1. merczelmari

    a gyermekek lelke már érzi.. Kristóf még csak ölelte a fákat, Milla ölelve már meg is csókolja… :-)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!