Nem örülök mindennek, amin eddigi életem során keresztül mentem, de mindig azon voltam, hogy minél több mindennel meg tudjak utólag békélni. A dolgok mindig szükségesek, de nem minden szükséges dolog kellemes. Ha felismerjük mire voltak szükségesek a kellemetlen dolgok, a fájdalmas dolgok, és értéket találunk abban, amire jutunk a felismerésekkel, békére találhatunk.
Megszépítenünk sem kell a dolgokat, nem kell utólag átfesteni. A valós béke képes reálisan emlékezni: ott, akkor olyan volt, ami arra tanított meg, hogy, de bármilyen is volt, az akkori milyensége a jelenre nincs romboló hatással, csak emlékeztet, hogyan ne csináljam többé. Szükségszerű a reális emlékezés a bölcsesség számára, az segít elkerülni tudatosság hiányában elkövetett ismétléseket.
Számtalanszor kellett fordítanom egy régi tanításban, amit követtem, hogy “minden jó”, és a hallgatók úgy élték ezt meg, hogy mindent el kell fogadni, mindenbe bele kell törődni, mert azt éreztették velünk, hogy nem vagyunk elég jók, ha kivetnivalót találunk a dolgokban. Egyre több bárgyúan mosolygó ember vett körül, amitől ki tudtam volna rohanni a világból. Milyen “remek” tanítás ez olyan “dobozok” gyártásához, amiben jól lehet manipulálni, és csak hömpölyögtek befelé az emberek, csak mert a “dobozokat” szép színesre festették kívülről, és azzal címkézték fel őket: Itt minden szép, és minden jó! Még mindig olyan sokan erre vágyunk, pedig ez egyensúlytalanság.
Az igazság egy: minden változó. Felesleges arra törekedni, hogy mindig minden legyen szép és jó, mert maga a törekvés állja útját. A tanítás, hogy “minden jó” nagyon is igaz, épp csak ezer buktatója van az értelmezésének, és értelmezni nekünk magunknak kell megtanulni, ehhez pedig szükség van a szabad akaratra.
Egyetlen ember felelős a mi életünkért, a mi fejlődésünkért: mi magunk! Taníthat minket bárki, taníthatnak minket bármire, egyedül a mi felelősségünk mit engedünk be magunkhoz, hogyan engedjük be, mit kezdünk vele, mit tanulunk belőle.
Annak azonban nem árt tudatában lenni, hogy ha mindent jónak tartatnak velünk (megmagyarázzák miért is jó), elkopik a szabad akarat, ami az Ember igen fontos minősége. A szabad akarat megléte, a képesség annak használatára feltétele az egészséges létnek. A szabad akaratot nem csak életben kell tartanunk, de ugyanúgy tanulni kell, ugyanúgy fejleszteni kell, mint bármi mást. A szabad akarat viszonyrendszerének ugyanúgy változásokon kell keresztül mennie, mint bármi másnak, és választásaink minősége kudarcokban, és sikerekben edződik.
Az alacsony tudatosságszint retteg a szabad akarattól, a szabadságtól és igyekszik megfosztani tőle, persze úgy, hogy jónak tűnjön. Rendet és szabályokat akar, ha kell megfélemlít, hogy ezt elérje. Egy ördögi kör ez, amiből nagyon nehéz kikecmeregni, mert az alacsony tudatosságszint meg van róla győződve, hogy ezzel védelmez, és nem láttatja a korlátait.
A jó és rossz azonban a Földi lét egyik alap tanítása. Szükségszerű! Megélése sarkallja az Embert a változtatásra, a fejlődésre. Amit rossznak tartunk, azon szeretnénk változtatni. A vélemény nem rossz dolog, pusztán irány. Egyedül a minősítéssel, a véleménynyilvánítás hogyanjával, energiáival kell óvatosan bánnunk, mert az hozhat sok kellemetlenséget életünkbe.
A tudatos ember nem tagadja meg a kellemetlen, rosszul megélt dolgokat (lehet véleményünk tudván, hogy az pusztán pillanatnyi tudatosság szintünk mércéje), hanem megtanulja kezelni, értelmezni, energetikailag átminősíteni azokat (igyekszik emelni az adott tudatosságszintjén, amivel ilyen megélés született benne). A béke nem rózsaszínű köd. A valós béke képes tisztán látni: mind azt, amit vizsgálunk, mind azt, aki vizsgálja, és azt is, ahogy a vizsgáló fejlődik vizsgálódás közben.
A valós béke egyfajta magas rezgés, mely képes átölelni a fájdalmat, a csalódást, a tévedéseket, amik elkerülhetetlenek bizonyos tanulási folyamatokban. A valós béke ugyanúgy eleme a fejlődésnek, mint az illúzió. Az Ember az Univerzum egyensúlyába születik bele, az egyensúlytalanság azzal indul el, amiket választ, amiket működésbe hoz, és amiket működésben tart a lehetőségek közül. Az Ember választja a hamisat, az önámítást, a sötétet, nehogy meg kelljen látnia mi a tanulnivaló, de ugyanez hozza a fájdalmat, a csalódást is, mivel ezek nem képesek átölelni, felemelni, megláttatni, így magunkra maradunk a fájdalommal és csalódással.
Emberek vagyunk, szabad választási lehetőséggel. Választhatjuk azt, aminek a rezgésszintje nem tudja ellensúlyozni azokat a csalódásokat, fájdalmakat, nehézségeket, amikbe utunk során belefutunk, és választhatjuk azt, ami kiemel belőle és olyan utakra emel át, ahol nem kell újra ugyanabba belefutni: ez pedig a valós béke, és a tudatosság, amivel fenntartható. Bárki választhatja! Mindenkiben benne van az Univerzum minden eleme, csak el kell kezdeni odabent kutatni, merre is van. Ehhez a választáshoz nem pénz kell, hanem bátorság, mert szembesülni kell hozzá azokkal az illúziókkal, amiket eddig választottunk és el kell fogadni, hogy nem vagyunk rosszak a korábbi választásaink miatt. Részben ezt jelenti a “Minden jó”…
