Az új igazság

A következő fordításom (lsd. írásom végén) Lettinek ajánlom, és mindenkinek, aki úgy érzi azért született, hogy segítsen a Földnek, de újra és újra csalódás éri, hogy nem tudja gyakorlatban felmutatni azt, amiről úgy érzi képes rá, és szenved évek óta, hogy csak toporog, és nem tudja a dolgát végezni. Lehet pusztán máshogy kellene.

Tegnap Letti eljött hozzám reinkarnációs terápiára, mert hiába talál újra és újra bölcs gondolatokra, felismerésekre elmélet szintjén, a gyakorlatban, a mindennapokban topog, és önmagában nem tudja megvalósítani mindazt, amiről szeretné hinni, hogy az úgy van. Hiába képezi magát, hiába befogadó rengeteg mindenre, valami blokkolja. Azt kerestük mi lehet az.

Én magam sohasem tudtam azonosulni a divatos Fénymunkás kifejezéssel, amennyiben az címkézés, és valami olyasmit jelent, hogy elit, több, mint egy átlagember. Ez csak egós értelmezés, és pont az egó az, ami elszívja a fényt. A Fénymunkás számomra egyfajta alkimista, aki azért jött a Földre, hogy lemerüljön a sötétségbe, megmártózzon benne, magába szívja azt, és önmagában megmunkálva (munkás!), átalakítsa, fénnyé tegye. Vagyis a “Fénymunkás” nem csupán egy jól hangzó elit csoport, hanem egy igazán komoly alkimista folyamat megnevezése, és nem azon kellene siránkozni, ki mennyire lett piszkos munka közben, hanem az lenne a feladat, hogy ezt a piszkot fénnyé alakítsuk önmagunkban, önmagunkon keresztül.

Letti is azok közé tartozott, akik nem jöttek rá erre. Lekötötte a “piszok” megélése, definiálása, legyen az csalódás, bűntudat, stb. és megfeledkezett a belső megmunkálás, a belső átformálás felemelő feladatáról, ami a fény minőségeket hozza az egészbe. A Fénymunkás mindaddig átlagember, átlagképességekkel, míg nem kapcsol be az átalakító funkciója. A Fénymunkás nem foglalkozás, nem valami cím, hanem működésforma.

Ezért tegnap nem olyan életekbe vezettem Lettit, ahol szembesülhet azzal, hogyan végezte a munkáját, hogyan gyűjtötte a sötétséget, hanem a Forráshoz vittem, ahol eldöntötte, hogy ezt szeretné csinálni, hogy arra emlékezzen újra, miért vállalta, mi segítheti át a nehézségeken, ez pedig az, hogy maga a működésforma az, ami Fénymunkássá tesz, ami meghozza a Fényt, a belső boldogságot, ami értelmet ad a földi életnek, és nem az, ami során begyűjtjük a munkát: címek, sikerek, bukások, szerzett tudás, kapcsolatok, történések stb.

Ma reggel értem Kryon 7. Írországi csatornázásához, és Letti újabb megerősítést kaphat ezáltal mindarra, amiről írok. Itt az ébredés ideje! Az ébredés pedig nem elnevezést jelent, hogy kik vagyunk, hanem működésforma felismerést! Itt az ideje elkezdeni így működni! Íme a fordítás:

Lee Carroll és csapata (fényképezte: Murányi Mónika)

Üdvözletem Kedveseim! Kryon vagyok a Mágneses szolgálattól. Szeretném tovább folytatni a korábbi csatornázást.  Egy ősi kunyhóban vagyunk, ahol sok-sok évvel ezelőtt még élet volt. Egy körben vagyunk. Folytatjuk a korábbi üzenetet, mely a szabadságról szól.

Szeretném, ha egy kicsit elgondolkodnátok azon, hogy vajon éltetek-e már korábban is? Vagy ez túl furcsa elképzelés? Be tudjátok fogadni annak gondolatát, hogy a lelkek számára van egy rendszer? Szerintetek annak van értelme, hogy egy léleknek egy élete van, melyben leszületik erre a bolygóra, aztán elmegy innen? Aztán jön egy újabb lélek, és az is elmegy; majd megint egy, és az is elmegy innen? Vagy lehetséges az, hogy van egy rendszere a tudásnak és bölcsességnek, mely lehetővé teszi a tanulást, életeken keresztül, s az egész rendszer, és a mellette szóló érvek arról szólnak, hogy a Lelkek emberi testeket ölthetnek, életeket leélve egymás után, melyek során tapasztalatokat, azaz bölcsességet gyűjthetnek?

Kedveseim, ez egy egészen jótékony hatású rendszer, olyan rendszer, aminek akkor vagytok tudatában, amikor épp nem a Földön vagytok. Ezért szeretnék felvetni egy témát az Akasha szabadságáról. A korábbi csatornázásban kértük fogadjátok el annak lehetőségét, hogy korábban talán szenvedésen mentetek keresztül, hogy lehet, hogy mindenki – aki itt van a körben, és azok is, akik hallgatnak (jelen esetben olvasnak) – olyan Akashával rendelkezik, amiben régi energiák vannak, olyan dolgokkal teli, amik már nem fognak megtörténni ugyanúgy a bolygó lakosságának nagy részével, de valamikor normális volt, hogy ilyesmik történtek. Rövid életek voltak, volt, akinek nem is sikerült. Folyton háborúk, megszállások, szenvedés és éhezés volt, ti pedig részei voltatok ennek.

Az elmúlt években ennek a bolygónak az energiája teljes újra kalibráláson ment keresztül. Itt indult el. A generációk, akik belőletek fognak születni, friss földre, friss energiába fognak megszületni, az idős lelkek, akikhez most épp beszélek pedig arra kapnak lehetőséget, amit úgy nevezek, hogy az Akasha felszabadítása. Ez a szabadság lehetősége, amivel bármit lerakhattok, ami teli van régi energiával, vagy szenvedéssel.

Voltunk az éhezők házaiban, hogy láthassátok saját szemetekkel, hogy megértsétek, hogy ezek a dolgok frissek, nagyon frissek. S hogy a régi energiából az emberiség úgy tűnik nem sokat tanult. Beszéltünk erről újra és újra. A tudatosság lesüllyedt, nem fejlődik, csak ugyanazt a funkciót tölti be újra és újra. Így nehéz bármerre haladni, nehéz a fejlődés felé lépni.

Most ez hirtelen változni kezd! Ezért van az, hogy a bolygón most sok minden furcsának tűnik, vagy a régi energiára csak most láttok rá, és ez korábban nem sikerült. A személyes szokások kezdenek átfordulni, megváltozni, sok Ember, főleg az idős Lelkek, kezdik megkérdőjelezni kik is voltak ők, mit csináltak, miért csinálták? Hívhatjátok ezt ébredésnek is.  Mi azt mondjuk egyszerűen, hogy frissesség, fény érkezett. Ezt tapasztalják meg sokan, talán azok közül is, akik ezt hallgatják (jelen esetben olvassák). Olyan ez szinte, mintha kisütne a nap egy olyan helyen, ahol korábban egyszer sem tette. Ez egy lehetőség az Akasha frissítésére, felszabadítására.

Lee Carroll, Kryon csatornázója (fényképezte: Murányi Mónika)

Most van itt az ideje, hogy kezdjétek el megérteni, hogy az Akashátok mintázatában az is benne van, hogy kik vagytok.

Folyton stresszeltek? Vannak olyan dolgok, amiket a múltban lehet nem tapasztaltatok meg, de mégis olyan, mintha megéltétek volna? És ez valahogy mintha agyonverne benneteket, mintha rátok nehezedne, lehet, hogy elveszi a jókedveteket, nem hagyja, hogy békében legyetek, holott mások körülöttetek megélhetik? Ez is mind ott van benne, életről életre gyűlt a szenvedés, az elvárása olyasmiknek, amiből Nektek kevesebb adatott meg.

Az Akasha szabadság számotokra azt jelenti, hogy tényleg lerakhatjátok ezeket a dolgokat, annak tudatában, hogy nem fog többet megtörténni Veletek. Ez egy új energia, mely összemérhetőbb energiát teremt Ember és a bolygó, Ember és Ember között. Ez valóban új. Ez annyira új Kedveseim, hogy a tanulási körforgások is folyamatban vannak még, a régi és az új közötti ugrálások is fennállnak továbbra is, a kerítésen is ücsörögnek még, amiről beszéltünk korábban, de itt az ideje egy hatalmas változásnak, és még többet is fogtok látni belőle, nem csak saját életetekben, de saját országotokban, a politikában, és mindabban, ami a világotokban folyik. Ez új. Látni fogjátok mindenfelé.

Lee Carroll és csapata, Írország (fényképezte: Murányi Mónika)

Látni fogjátok, hogy az idősek közül lesznek, akik azt mondják, hogy már sohasem fognak változni, ez ezért lesz, mert csak a régi felé néznek. Az újat néha be sem jelentik, mert nem mindig szükségszerűen látványosan más, mint ahogy korábban történt, most viszont kezd folytonos lenni a megjelenése. Kezd előtérbe kerülni egy olyan integritás, ami korábban nem volt. Az emberek kezdenek megérteni dolgokat, olyan dolgokat, amiket korábban nem értettek, megjelennek bölcs gondolatok. Ez az Akasha felszabadulása!

Tehát, ha olyasmikre gondoltok, amiken keresztülmentetek, szeretném, ha úgy tekintenétek rájuk, hogy ezek kisebbednek az Akasha feljegyzéseitekben, és szeretném, ha olyasmikre kezdenétek gondolni, ami a múltban ünneplés volt, és most fog következni, álmodni fogtok róla, és meg fog történni az életetekben is. Ez a bölcsesség ígérete.

A csoport delfinnel találkozott (fényképezte: Murányi Mónika)

A bölcsesség jobb életet eredményez. Nem fogjátok elkövetni a korábban elkövetett hibákat újra és újra. Jobban át fogjátok látni a dolgokat, és ezt nevezzük Mesteri fellépésnek, vagy Mesteri személyiségnek, amikor abbahagyjátok az aggódást, amikor a világra másként néztek rá, hiszen már nem tartjátok veszélyesnek, mert tudjátok uralni. Képessé váltok uralni mindazt a szeretetet és együttérzést, ami körbevesz titeket saját életetekben.

Lesznek, akik azt mondják: „Nos, Kryon, ez nagyszerűen hangzik! De nem irányíthatom a körülöttem lévőket.” Én pedig megkérdezem: Mért szükségszerű irányítani azokat, akik körbevesznek titeket? A saját békétek belőletek fakad és nem tőlük kell érkezzen. S amint megértitek, hogy ezt megérdemlitek, akkor kezditek megérteni, hogy magatokban hordozzátok saját napfényeteket, és magatokkal viszitek saját fényeteket, bárhova mentek, és azok, akik körülöttetek ezt nem értik, akik esetleg negatívak, rajtatok keresztül fogják meglátni a fényt, és el kezdenek megváltozni, mert ti példát tudtok mutatni nekik, meg tudjátok mutatni a békét, az egyensúlyt, hogy milyen aggódás, stressz nélkül élni.

Ilyen az új ember. Innen indul. Most indul. Itt vagytok egy ősi helyen, ami emlékeztet, ami tiszteletét fejezi ki mindaz iránt, amin az emberek keresztülmentek, azért, hogy most itt állhassatok, hogy megélhessétek ezt az életet. Ezért álltatok itt meg, ezért tisztelitek a történelmet. A Föld kezet ráz veletek, mosolyog és tudja, várta ezt.

Murányi Mónika fényképe

A Föld, Kedveseim, Gaia, ma sokkal együttműködőbb, mint valaha, hogy tudjatok előrébb lépni egy másmilyen energiával, mint amivel valaha rendelkeztetek. Ez valós! Ez a Föld új igazsága. Arra kérlek Titeket, hogy érezzétek, ahogy Gaiai bólint, és kezet ráz Veletek, és ontja a tiszta energiát, pont erről a helyről, mely annyi mindent látott. Gondoljatok bele, mi mindent láthat, pont itt, ahogy itt álltok. Ezt nevezitek ti úgy, hogy modern idők, amikor elkezdődik a bolygón az átalakulás, és el kezd kialakulni az Új Ember. És ez így van.

2 thoughts on “Az új igazság

  1. letti

    Nagyon üdítő volt elolvasni, és számomra külön érdekes, hogy mikor jó 20 éve Írországban jártam, imádtam ott lenni, és Írország azon kevés helyek közé tartozik, ahova szívesen visszamennék. Most már értem, miért.
    Még egyszer köszönet a múltkori utaztatásért, tapasztalásért, és minden segítségedért, amit évek óta kapunk tőled :heart: :rose:

  2. F. Anita

    Kedves Ági!

    Köszönjük azt a sok munkát, energiát, amit ezen írásokba, fordításokba fektetsz, amik által mindig értékes kincsekhez jutunk. Megkönnyeztem a végét, hogy a Föld kezet ráz velünk, mosolyog és vár minket…
    Minden gondolatnak, ami az aggódás, félelem elfelejtéséről, lerakásáról, szeretetté való átfordításáról szól, külön örülök, mert ezek a legnehezebb “terhek”, amiket jó lenne végleg lerakni és tiszta szívvel és örömmel indulni már a fény felé, kétségek nélkül… ebben való megerősödésben minden ilyen útmutató nagyon nagy égi ajándék… :-) :yes:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!