A történelem előtti történelemről I. (Kryon)

Jó pár éve már, hogy végig jártam a híres egyiptomi templomokat a Nílus mentén. Különösen nagy hatással voltak rám a Hathor Istennőnek szentelt szobrok, templomok. Érdekes, hogy most hirtelen megszólítottak Kryon ottani üzenetei, amiket sorra fordítok, hogy másokhoz is eljuthassanak. A következő üzenet Ízisz templomából szól. (saját fordítás)

Lee Carroll és csapata, Ízisz templom (fényképezte: Murányi Mónika)

Üdvözletem Kedveseim! Kryon vagyok a Mágneses szolgálattól. Hadd fessem le a képet annak, aki hallgat. Hűvös a levegő, ahogy mind egy szent helyen ülünk most. Ahogy a nap felkel a Níluson, a körülöttem lévők Aszet, azaz Ízisz templomában ülnek. Kora reggel van, és mind együtt vagyunk, és sokan vannak itt, akik különféle dolgokat érzékelnek, különféle okból kifolyólag. Mielőtt elkezdem, mielőtt elkezdem „átírni a történelmet” (nevet), fontos, hogy ehhez engedélyt kérjek.

Hadd kérdezzem meg, csak köveket láttok, melyek víz alatt voltak, vagy van itt más is? Hisztek abban, hogy a tudatosságnak van lenyomata? S ha van ilyen, mennyi időbe telik a bevésődés? A válasz: az emberi tudatosság örökre bevésődik, így a hit energiája itt van. A szeretet energiája is itt van. Az ókorból is megmaradtak dolgok, amik nem tűnnek el. Ezért kérem a régiek, az ősök engedélyét, hogy elmondhassam, amit el kell mondanom.

Oly sok minden rejtőzik itt, hadd ironizáljak kicsit. Volt az ókori egyiptomi kultúra. Annyira igyekeztek megőrizni a dolgokat a halál utánra, hogy biztosan megfelelő legyen a halál utáni életük. Annyi mindent megtettek, hogy megállítsák a hanyatlást, és a testet olyan frissen tudják tartani, amennyire csak lehet; hogy még tárgyakat is átvihessenek a halál utáni életükbe, hogy ott is élvezhessék azokat. Az irónia pedig, hogy minden egyes ember számára garantált a halál utáni élet, hiszen saját magát frissíti az élet, így a halál után jön a következő élet, ami után jön az azt követő. S az energia, mely mindegyikben jelen van, folytatja útját, és ebből a legnagyobb rész a szeretet.

Aszet, az Istennő, női Isten. Hadd emlékeztesselek Benneteket, hogy az első meetingen elmondtuk Nektek, hogy minél visszább mentek időben, annál több női vezetőt, jelenlétet találtok. A tanításunk része, hogy az ősi Lemuriában nők voltak a sámánok.

Szeretnék a történelem előtti történelemről beszélni Nektek, de engedélyt kell kérnem amiatt, ahol ülök, ahol a Partnerem (Lee Carroll) ül. Gondoljatok bele abba, hogy mi minden történt itt, mi mindenben hittek itt, gondoljatok bele annak szépségébe, ami itt volt! Az egyiptomiak sok mindenben hittek. Voltak itt emberek, akik egyszerűen emberek voltak. Voltak itt emberek, akik talán voltak Istenek. Voltak Istenek, akik részben emberek voltak. Voltak olyan Istenek, akik interdimezionálisak voltak, és olyan Istenek, akik sohasem voltak emberek.

Egyről szeretnék beszélni, aki valójában több volt, és ehhez szeretnék engedélyt kérni. Egyik Isten sem áll semelyik másik Isten felett. Az Istenek az energiáról szólnak, amit képviselnek. Aszet képviselte a női energiát. De van egy, akiről szeretnék beszélni, és ennek most van itt az ideje.

Beszéltünk arról, hogy az ősi Egyiptom történelme előtt volt másik történelem. Nekik volt Íziszük? Mennyi kultúrát temetnek maguk alatt a homokszemek, amiket soha nem fognak megtalálni, melyek évezredekkel ezelőtt a kultúra előtt léteztek? Van leszármazási ág, egy teremtés történet? S ha van, női alak köré épül? Ha felteszitek a kérdést, honnan jött Aszet, sokan azt válaszolnák, hogy a csillagokból. A csillagok fontos szerepet játszanak, még abban is, ahogy elnevezitek azokat, akikhez imádkoztok, akiket hatalmasnak tartotok.

Mi van akkor, ha a történetet szó szerint kell érteni? A nap kezd felemelkedni, és rátok süt, ahogy ez az igazság kezd előjönni.

Volt egy, egy nő(i alak), aki több alakban is volt. És ez egy oximoron (egymásnak ellentmondás), egy rejtély, mivel az Ízisznek nevezett Istennő is egyszerre több volt. Egyszerre több helyen is lehetett. Most értünk magához a gondolathoz: mi volt Egyiptom előtt? Itt mi a teremtés történet? Ez egy név köré épül, és ezt a nevet hallhatjuk az egyiptomi történelemben is. Hadd vigyelek el Benneteket egy helyre, ami még felfedezésre vár.

A Föld mélyén, a sötétben, van egy szobor. Ez a szobor kissé ismerős, még az ókori egyiptomiak számára is, mivel azt képviseli, aki a Termékenység Istennője, a biológia magja, a Szeretet istennője, aki nem áll Aszet felett, hanem aki eredetileg volt itt. Ezen a sötét helyen egy templom áll; annak temploma, akinek sok neve volt, és az a szobor, azon a sötét helyen, amit még nem fedeztek fel, az ősi Egyiptomban Hathorként volt ismert.

A Hathorok voltak, akik hordozták a Plejádi Testvéreikéhez hasonló biológiai magot, 30000 évvel az Ősi Egyiptom kora előtt. Számtalan formában, mind női formában, ők voltak a tanítók. Ők voltak a gyógyítók, tőlük tanultatok, és el fog jönni a nap, amikor erre a még sötétben található, felfedezésre váró helyre sütni fog a fény. Képek lesznek láthatóak a falain, melyek nőket, a Hathorokat ábrázolják, ahogy néznek Rátok, gyógyítanak Benneteket, részeseként mindannak, ami a teremtő energiája a bolygónak.

Láthatjátok, miért szerettem volna engedélyt kapni ahhoz, hogy beszéljek ezekről a dolgokról. Kedveseim, ennek itt kellett lennie! 26 éve csatornázik a Partnerem, és ez az első alkalom, hogy a Hathorok nevét megemlítjük. Mind az Ősi Egyiptom előtt voltak, nem csak egy volt belőlük. Segítettek a bölcsességben, nem az építkezésben, hanem a bölcsességben, és látni fogjátok mindazt, ami képviseli őket 3000 éven keresztül különböző neveken, különböző arcokkal, és egyikük neve a Hathor.

Ez az ősi hely, amit még nem fedeztek fel, a jelenlegi Törökország területén van. Sok minden van ott még eltemetve, ami arra is hatással lesz, amiben itt hisztek. És a távoli jövőben, a technológia lehetővé fogja tenni, hogy mindezt láthassátok az Indus völgyében is, és a történészek el fogják kezdeni összekapcsolni a pontokat, és fel fogják ismerni ugyanazt a női energiát sorra a különböző kultúrákban, amik évezredek távolságában vannak. Felismerésre kerül az Emberi Lényt létrehozó mag, teremtő energia szépsége, termékenysége. Ez a mai nap üzenete.

A dolgok többek, mint aminek látszanak. Mindaz, amit elmondtam, dicsőíti az Emberi Lényt. Többek vagytok, mint aminek gondoljátok magatokat! Mind időutazók vagytok, ha ebbe belegondoltok. Tudtátok, hogy minden egyes idegenvezető, aki itt van veletek, ősi életeket élt meg itt korábban? Ha rákérdeztek, meg fogják mondani. Azt fogják válaszolni: „Ehhez a földhöz tartotok”, és ez így is van. S mint idős Lelkek, köztetek is vannak, akik szintén ide tartoznak. Köszönöm Aszet az engedélyt, hogy ezen a napon ezt elmondhattam! Kedvesem, ihassatok mindig a Nílusból! És ez így van. (Forrás: Kryon honlap) Folytatás: Itt

Lee Carroll, az Ízisz templomnál (fényképezte Murányi Mónika)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!