Retrográd Merkúr periódusban, ami most is van, bizony előfordulnak technikai problémák, kommunikációs nehézségek, utazásokkal kapcsolatos kellemetlenségek. Tantusz élete tökéletesen hozza mindezekre a példákat, a maga szőkeségével…

Az utóbbi időben sorozatosan „szőke nő akcióim” vannak, amik ebben a töménységben eléggé elgondolkodtatóak számomra. Bár utólag jókat tudok rajta nevetni, azt hiszem, van mit tanulnom belőlük.

Világ életemben „technika fóbiám” volt, igazi műszaki antitalentum vagyok. Legyen szó akár számítógépről, akár autóról, vagy bármi más kütyüről, gőzöm sincs a működésükről, egyszerűen „csak” használom őket a megszokott rutinok szerint, remélve hogy ennél többet nem is kell értenem hozzájuk.

Lassan egy éve élek „egyedül” és bizony egy sereg olyan dolgot is meg kell oldanom, amit korábban „férfi munkának” tituláltam, és zsigerből toltam. Pl. sosem én hordtam szervizbe az autót, nem nekem kellett intézkednem, ha a házon belül bármilyen technikai probléma felmerült. Ezek most mind kihívást jelentenek, és arra kényszerítenek, hogy átlépjem a velük kapcsolatos korlátaimat.

Milyen is, amikor a szőke nő autózik

Az első sokk a nyári gumicsere során ért, amikor közölték, hogy a 14 éves nyári gumikat inkább már nem raknák fel. Egy tudatos sofőr biztosan gondolt volna ilyesmire, nekem eszembe sem jutott, hogy ez probléma lehet. Hirtelen muszáj volt beruháznom új gumikra, ami meglehetősen váratlanul ért. De az vigasztalt, hogy legalább ez tutira biztonságos.

A következő kihívás egy budapesti belvárosi irodaház parkolójában állt elő, egy hervasztó központi értekezlet után. Azt gondoltam, hogy már rutinosan kezelem a mélygarázsok parkoló automatáit és magabiztosan álltam neki a tranzakciónak. A gépen fel voltak tüntetve, hogy milyen címletekkel lehet fizetni és én akkurátusan próbáltam betuszkolni egy ötezrest. Kicsit gyanús volt, hogy nehezen veszi be, de aztán csak beszippantotta, és ezután se kép, se hang. Az automata teljesen lefagyott. Az információs pultnál kiderült, hogy az új papírpénzeket még nem fogadja el a rendszer, nekem valahogy mégis sikerült megetetnem vele. Természetesen a gépek karbantartója házon kívül volt, így egy órás várakozás után kitöltöttünk egy reklamációs lapot azzal, hogy vissza fogják küldeni a pénzt, és nagy nehezen kiszabadultunk az üvegpalota fogságából.

Egy héttel később egy szombati kirándulás után hazafelé autóztam este az autópályán, amikor világítani kezdett az akkumulátort jelző lámpa és öt kilométerre a céltól leállt a kocsim. Mire sikerült hazavontatni Apukám segítségével, addigra már a vészvillogó sem világított. A majd 30 kilométeres aznapi gyalogtúránk után nem sejtettem, hogy a napot a 62-es úton hasalva, a vontatószem rögzítési lehetőségét fürkészve fogom megkoronázni. Az 5 km-es hazaút pedig egy örökkévalóságnak tűnt a töksötétben, minden világítás nélkül, egy rövidkének tűnő kötélhez kötve.

Másnap kiderült, hogy a generátor ment tönkre, amit szerencsére viszonylag gyorsan kicseréltek a szervizben. Így utólag csendben hálát adtam az égieknek, hogy már majdnem otthon jártam, amikor megadta magát a kocsi és megúsztam ennyivel a kalandot.

Az már csak hab volt a tortán, hogy amikor ott hagytam a szervizben az autót, véletlenül benne felejtettem a lakáskulcsomat. Ez csak délután derült ki, amikor a ház előtt állva rájöttem, hogy nincs mivel bejutnom. Kisebb logisztika szervezkedés után Apukám pótkulcsával hazaértem, és elkönyveltem, hogy ismét „nagyon körültekintő és tudatos” voltam!!

Ahogy elkészült az autó, az első utam ismét Pestre vezetett, és rémülten vettem észre, hogy ha felkapcsolom a fényszórókat, a műszerfal teljesen elsötétül. Egész úton mindenféle aggasztó gondolatok cikáztak a fejemben, vajon milyen elektromos katasztrófa állhatott be az autónál, és milyen következményei lehetnek. Még aznap visszavittem a szervizbe. A szerelő értetlenül hallgatta a kétségbeesett beszámolómat, majd megkérdezte, hogy véletlenül nem törölgettem, takarítottam-e a kocsiban mostanában? Eszembe jutott, hogy előző nap tényleg letörölgettem azt a részt. A fickó egy határozott mozdulattal tekert egyet a műszerfal fényerő szabályozó gombján, amit én valószínűleg sikeresen elállítottam takarítás közben. Ez volt az a pont, amire már tényleg nem lehet mit mondani… A szerelő előtt le a kalappal, mert kedves pókerarccal állta a sarat, és kibírta hangos röhögés nélkül.

A fenti sorozat egyértelműen azt jelzi számomra, hogy nem viszonyulhatok ilyen merev elutasítással a technikai dolgok iránt, kiszolgáltatva a tudatlanságomnak és érdektelenségemnek. Vannak helyzetek, amiket az ember nem tud kivédeni, de annyit mindenképpen el lehet érni, hogy legalább ne érjenek teljesen felkészületlenül. Az elmúlt időszakban rengeteg tapasztalatot szereztem és rájöttem, hogy egy csomó olyan dolgot is meg tudok csinálni, ami korábban nem fért bele a komfortzónámba.