A kristálykoponyák és Magyarország

A következő írás arról szól, hogyan működnek a kristálykoponyák, hol is élünk, hogyan kapcsolódunk a kristálykoponyákhoz. Legtöbbször csak a kristálykoponyák mítosza jut el hozzánk, most azonban azt próbálom kicsit kibontani, gyakorlatban mire jók, és nekünk miért jók.

Kezdjük az írás végével:

“Országunk területén valamikor, még MU előtt egy olyan civilizáció élt, melynek energetikai nyoma hosszú időn át volt jelen, szórva a harmóniát, és békességet. Az akkor itt élt Lények multidimenzionális, tiszta kristályszerkezetű, békés lények voltak. Apró rezgései, üzenetei ennek a kornak sokáig érezhetőek voltak bizonyos helyeken, történelmi korszakaink épülnek ennek érzékelésére (lsd. Attila kora, a Pálosok munkássága), ahogy annak az erőnek a munkásságára is, mely el akarta fojtani (sötét történelmi korszakok).

A globális Felemelkedés része, hogy ilyen régi civilizációk Lényei segítenek az Emberiségnek, így egykori rezgésük egyre jobban el kezd átszűrődni a dimenzionális rétegek összecsúszásával. Az energiák ciklikusan pulzálnak, civilizációk jelennek meg, és tűnnek el a természet rendjeként. Egy olyan korszak felé haladunk, amikor ez a békés energia újjá fog éledni, és ehhez a terület energetikailag meg fog tisztulni. A tisztulás nem lesz könnyű folyamat az itt élő Emberek számára, hiszen a Kiemelkedés számos olyan dolog lerakását kívánja meg, ami most működésük, szokásaik, gondolkodásuk szerves részét képezi. A folyamat azonban már elindult.

Minden rendszer tisztulásának folyamata először káosznak tűnik, és mindenkit megvisel, aki nem lát a káosz mögé, aki nem talál hitet abban, hogy a Rendszer kivezet a káoszból, és új, békésebb rendszert tár fel együttműködés esetén.

Mindarról, amiről írok, a kristálykoponyák szerint a Nyirkai Jóslat is ír. A folyamathoz kellenek az Emberek, akik résztvesznek, együttműködnek, és kell az energetikai tér megváltozása, ez utóbbiban segítenek a kristálykoponyák. Olyan energetikai tér kiépülésére van szükség, mely felgyorsítja az Emberek tudatosabbá válásának folyamatát, mert csak is így tudják megérteni, mivel szükséges együttműködniük, és hogyan működhetnek együtt ahhoz, hogy a Nyiraki jóslat végére illesztett utóirat tudjon érvényesülni, hogy megértsék, mi is valóban a hit és szeretet, mik a valaha itt élt ősök intelmei:

“Minden jövendölés ókumálás (következtetés), a múltat meg jelent összekötő vonás folytatásán, a jövő felé. Megírva semmi sincsen, mert minden megváltoztatható – ha nem fordultok el Istenetektől és megszívelitek az ősök intelmeit.” Nyirkai Jóslat

Teljes írás elérhetősége: A kristálykoponyák és egy kvantum tárhely információinak kibontakozása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!