Ultreia

Fantasztikus érzés Santiagóból lesétálni az óceánig! Kicsit hosszú séta ugyan, közel 90 kilométer, de megéri. Mintha magad mögött hagynád a történelem minden fájdalmát. Végre kigyalogolsz a bigott rendszerekből, az elme kategorizálásából, mindabból, ami az életünkhöz a súlyokat adja.: az elvárásokból, a félelmekből… Mint hogyha a Camino a nagyvárosaival és a kis halott falvaival azt szimbolizálná, amit végig kell járni és le kell tenni. De ezt csak úgy lehet, ha megéled minden lépését. És ha ez sikerül, akkor Santiago után végre átölel a természet, a Földanya, és a lábaid előtt megjelenik a végtelen óceán.

A puszta megjelenése olyasmi érzés, mint hogyha beleugranál, és azzal a víz lemosna rólad mindent, ami/aki vagy, akivé váltál életeken keresztül. Mint valami feloldozás. Elmúlt az a rengeteg bosszankodás, belső háborgás, fizikai fájdalom. Még a hátizsákom is könnyebbnek tűnik, pedig ugyanazt cipelem benne, mint eddig.

950 kilométert gyalogoltam pihenőnap nélkül, de úgy érzem, csak így élhetem át mindazt, amit most átélek. Csak ezek a lépések, és csak így vezettek el engem ide.

Santiagóban Szent Jakab maradványainál letérdelve imádkoztam mindenkiért, minden zarándokért – aki járja az utakat szó szerint véve, vagy szimbolikusan, keresve önmagát – hogy vigyázzon rájuk, vezesse őket, ahogy velem is tette. De az utat mindannyiunknak magunknak kell végig járni, és biztos vagyok benne, hogy nem a könnyebb utak vezetnek ide.

Az első nap, mikor elindultam San Jean Pied de Portból jött egy gondolat: „ne tedd nehezebbé az utat, mint amilyen nehéz magától is”. Megfontolandó gondolat! Ha új életet szeretnénk, energiát kell fektetnünk abba, hogy megtanuljunk új módon járni, új módon gondolkodni, új módon hozzáállni a dolgokhoz, mert enélkül mindig a régit kapjuk vissza.

 

A tudatos lépés rengeteget segített nekem. Otthon nem lettem volna rákényszerítve, hogy minden egyes lépésemet figyeljem, és bármikor megjelenik bennem a fájdalom, köszönjem meg, és fordítsak a lábfejemen, állítsak a lépéseim nagyságán, vagy erején, hogy ne fájjon még jobban. Márpedig több mint egymillió kétszáz ezer lépést tettem meg, volt időm ezt megtanulni!

 

Ugyanígy időbe telik megtanulni másképp gondolkodni, másképp viszonyulni, másképp reagálni, de ugyanilyen hosszú út áll rendelkezésünkre, hogy mindezt megtanuljuk: maga az Élet.  Ami szükséges hozzá, hogy eldöntsük, hogy elindulunk, és kitartsunk az irány mellett. Ne forduljunk vissza, bármilyen csábító, csak menjünk, haladjunk befelé, a szívünk felé, az új gondolkodásmód felé, és ott bent találkozunk mindannyian!

Ultreia!

(Ultreia: így köszöntötték egymást a középkorban a vándorok. Több volt, mint egy mai „Buen Camino”, sokkal mélyebb értelmű. Két lélek köszöntötte egymást, és nemcsak azt jelentette, hogy jó gyaloglást, hanem ösztönzött, hogy haladjunk is gyaloglás közben az új felé, a megértés felé, az áttörés felé. Úgyhogy mindenkinek Ultreia!)

(Szerkesztette: Tantusz :heart: )

2 thoughts on “Ultreia

Hozzászólás a(z) merczelmari bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!