Új energiában működhet az Akasha (Kryon)

Meglepődve figyelem magamban a változásokat. Mivel nincs kivel megbeszélnem, csak beszélhetek róla – és az nem ugyanaz – a napokban el kezdtem friss Kryon üzeneteket böngészni, melyekben sok válasz bujkál. Van akiknek már most szól, van akiknek majd később. Az új energia eljött, de csak az tudja működtetni, aki hajlandó új üzemmódra áttérni.

Lee Carroll Kanadában, 2017 március (fényképezte: Murányi Mónika)

(Kryon, 2017. március 18. Kanada, Vancouver. Forrás)

Üdvözöllek Benneteket! Kryon vagyok a Mágneses szolgálattól. Észevettétek milyen jó hatású a csatornázás? Észrevettétek, hogy az üzenetek mindig felemelőek az emberi lények számára? Kedveseim, ez nem véletlen! Mivel amit érzékeltek általuk, az a Teremtő Forrásból érkezik: hihetetlen szeretet, Nektek.

Ezért rengeteg üzenet érkezik, melyek egy új időről beszélnek. Egy új időről, amikor az Emberiség el kezdi saját magát egy egészen másféleképpen érzékelni. Felfigyelhettetek arra, hogy a csatornázók azokról beszélnek, akik olyasmit felfedeznek fel, amit korábban nem fedeztek fel, és megfogalmazódik Bennetek, hogy lehet, hogy leéltetek egy egész életet úgy, hogy bizonyos dolgokat nem vettek észre saját magatokkal kapcsolatban? És lehet, hogy most sikerül, ami korábban meg nem? Nos, ez a témánk. EZ a témánk. A téma a régi energia kontra új energia a bolygón, és mindazok az ajándékok és eszközök, amikkel az Emberek rendelkeznek, melyek velük vannak, segítenek érzékelni önmagukat, és úgy tudnak segíteni nekik napjainkban, ahogy a tegnapban nem tudtak. Úgyhogy a következőt lehet előrebocsátani: az olyan öreg lelkek a bolygón, mint amilyenek Ti is vagytok, most végre rendelkezni fognak itt a bolygón azzal, ami mögöttetek áll, támogat Benneteket, amivel korábban sohasem rendelkeztetek.

Szeretnék átadni Nektek egy üzenetet az Akasháról.

Akashának nevezzük a Feljegyzéseket, melyek tartalmazzák, mindazt, kik voltatok a bolygón, mi mindent vittetek véghez, milyen érzelmeitek voltak, milyen neműként éltetek, mindazt, amit megtanultatok, mindazt, amit megtapasztaltatok. EZ az Akasha. Képzeljétek el, micsoda változatos azoknak a dolgoknak a listája ami érezhető, érzékelhető volt a múltban! Mi az, amit a legjobban szeretnétek érzékelni, érezni?

Annak ellenére, ahogy erről már beszéltünk Nektek, hadd álljak elő egy kis metaforával a földművesről. Ez a földműves a régi energiában él. Ez egy metafora az Akasháról. A magok, amiket a földműves elvet tulajdonképpen az emlékek, tapasztalások, amelyek jók, mélyek, mert ezek azok, amelyeket szívesen termelné. A többi mag nem érdekli. Belőlük is van, de úgy dönt, hogy csak a jót akarja belőlük, ennek megfelelően öntözi őket, ám a régi energiában, maga a Föld bolygó nem szükségszerűen működik együtt a földműves tudatosság szintjével, mert a régi energiában a sötétség-fény aránya nem jó. Több a sötétség, mint a fény. Nehéz a magoknak kihajtani, főleg a pozitívaknak. Aztán megtörténik. Megjelennek a bogarak. Mindegy mit csinál a földműves, a negatív oldal kezd kihajtani. A bogarak felfalnak mindent, ami mélységesen jó, évről évre. Így él a földműves, mígnem valaki jön, és megkérdezi: „Te mit dolgozol?”- és azt feleli: „Kártékony rovarokkal harcolok”.

Egy új nap hajnala van. Az energia sokkal-sokkal másabb. Most nézzük a földművest! Elveti a magokat, és az első dolog, amire felfigyel, hogy úgy hajtanak ki a magjai, mint soha korábban, pedig látszólag semmit sem csinál másként, mint ezelőtt. Olyan, mintha maga a termőföld változott volna meg. A növények gyönyörűek, sokkal gyorsabban nőnek. Készen áll a bogarakra, hiszen egész életében ezt csinálta, és minél nagyobb lesz a növény, valószínűleg annál több lesz a kártékony rovar is, hogy lerágják a növényt. Úgyhogy csak vár és vár, és észreveszi, hogy nem jönnek. Valami megváltozott! Maga a Föld vált rovarölővé. Maga a Föld energiája nem teszi már lehetővé a bogaraknak, hogy megjelenjenek. Nemsokára meglát egy termést, annak a jó dolognak a termését, amit ő vetett el, és meghozta gyümölcsét. Ez a történet mára az Akashátokról.

Tanítják, érzékelhető, nem csak én mondom ezt nektek. Kedveseim, amikor a régi energiában voltak az Akasha Feljegyzéseitek, ti is csak kártékony rovarokkal harcoltatok, akiknek az volt a feladata, hogy a jó dolgok soha ne jöjjenek a felszínre, és mindig a negatív részek hatottak rátok, azok a részek, amiket le kellett állítanotok, amiket meg kellett bocsátanotok, amiket át kellett írnotok, új keretek közé kellett tennetek. Rengeteg csatornázást adtunk Nektek arról, hogy már nincs mindezekre szükségetek, nem szolgálnak már semmi célt, és az új energiában már nem lesznek részeitek. És ti mit csináltatok mostanság? Hagytátok őket maradni. Foglalkoztatok azzal, hogy az önértékelésetek alacsony? Ha meg is tettétek, már meg is jelentek a kártékony rovarok! De Kedveseim, szeretném Nektek elmondani, hogy nem kell itt lenniük soha többet!

Ugyanis a következő történt: változás állt be a 2012 előtti és utáni energiákban, melyekben ti is benne voltatok személyesen, és ez új termőföldet eredményezett. Ez a föld nem segíti a negatív energiákat, nem akarja, hogy felüssék a fejüket az életetekben. Bármit érzékeltek a múltból, beleértve ezt az életeteket is, nem kell sajátotoknak éljétek meg, már nem kell, hogy ti cipeljétek, ehelyett mindazok a dolgok, amik jönnek, ha megengeditek nekik, hogy megtörténjenek, csakis pozitívak lesznek.

Az Akasha Krónikátok végre olyasmivel fog benneteket táplálni, amit megérdemeltek: a jó tapasztalásokkal, hogy milyen érzés örülni – figyeltek rám? tudom, ki mindenki hallgat engem – hogyan lehet újra felébreszteni a Belső Gyermeket, hogyan lehet mosolyogva reggel felkelni, ahelyett hogy rettegnétek a naptól. Mindez bele van építve az idős Lélekbe, és az új energiába. Ha megengeditek magatoknak, hiszen belétek van építve, ezek a dolgok az Akasha Krónikátokból el kezdenek szolgálni Benneteket.

Évekkel ezelőtt csatornáztuk, ami régen jelent meg kazettákon „Előző életek, jelenkori félelmek” címmel. Most át fogom írni, mert az akkor volt, az pedig most van. „Elmúlt élet, jövőbeli ígéret” – most ebbe az irányba haladunk. Készüljetek fel arra, hogy csak olyan dolgokat hozzatok fel az Akashátokból, amelyek segítik új keretek közé tenni az életeteket! Ami benne van, az mélységes! Benne van minden, amit tanultatok, arról hogy a dolgok Benneteket szolgáljanak, értetek történjenek; a jó dolgok! Nem csak a képzés, nem csak az, ami voltatok, nem csak az egészség, amivel rendelkeztetek, hanem Kedveseim, az, hogy milyen érzés ünnepelni, Veletek együtt örülni az életnek, hogy milyen az öröm. Mind benne van!

Biztos vannak köztetek, akik azt mondják, „nekem igazán nehéz időszakaim voltak előző életemben.” Még abban sem vagyok biztos, hogy voltak-e egyáltalán jó életek, hiszen csak arra tanítottátok az Akashátokat, hogy kártevő bogarakkal árasszon el Benneteket. Értitek, hogyan működik mindez? Ti feleltek érte. S ha valóban kételkedtek, miért nem mondjátok azt „Az Akashámban utasítalak rá, hogy csak olyan tapasztalásokat kapjak, míg 6 éves voltam, mert azok voltak a szép idők.” Akkor volt még jelen a gyermek, akkor nevettetek, akkor élveztétek az életet, felejtsetek el mindent 6 éves korotoktól kezdve, minden életetekből, ha így akarjátok, és akkor ez lesz. Mert ezt fogjátok megkapni. Egy gyermek örömét a felnőtt kor terhei nélkül. Itt az ideje, hogy ezt újra felidézzétek! Oh, ez ragályos! Ragályos a nevetés, az öröm, a vidámság, s ha nincs aggodalom. Ez az, amit megérdemeltek! Sokan rá fogtok jönni, hogy nem kell 6 év kort kijelölni, elég a 4 is, mivel már tudjátok féken tartani a kártékony rovarokat. Mindazok a dolgok, melyek korábban aggodalommal töltöttek el Benneteket, amik nehezek voltak, ami az úgy nevezett önbizalomhiányotokat eredményezték, most el fog tűnni.

El kezdetek információt kapni a saját Lelketektől, a saját DNS-etektől, hiszen ott van az Akasha, ami ekkor el kezdi felerősíteni a nagyszerűségeteket, és büszkévé tesz Benneteket, hogy öreg Lelkek vagytok, hogy felállhattok, és elmondhatjátok: ERRE VÁRTUNK! Ez a Fény! Menjünk utána!

Ez egy metafora a kertészről, a földművesről, de nincs metafora az energiáról, mert az az, ami most történik.

Ha elmentek innen, és valaki megkérdezi „Miről beszélt Kryon?” Ne azt mondjátok, hogy bogarakról. Szeretném, ha azt felelnétek, hogy választásokról. A választásról, hogy egészségesek maradtok, a választásról, hogy vidámak lesztek, a választásról, hogy nem aggódtok, a választársól, hogy kiléptek a félelmekből, a választásról, hogy nem hagyjátok, hogy az apró dolgok zavarjanak Benneteket. Hosszú életetek lesz Kedveseim, ha ezt megértitek!

Most megismétlem: a szél hátulról fúj Benneteket, még akkor is, ha esetleg most olyan időszakon mentek keresztül, ahol új kereteket kell húzni, az egyensúly a fényben lesz. Tudom, kik vannak jelen, tudom, ki hallgat. Vannak, akik már érezték, milyen ez. Fordítsátok le a partneremnek, „Régebben aggódtam, már nem aggódok, így történt. Igazad volt, igazad volt!” De én csak annyit adtam, hogy szabadon hihettek benne, segítettem megérteni, hogy érezzétek, érzékeljétek. Ezt adja ma nektek a csatornázó is. Egymás mellett ülünk.

Ennyit mostanra. Gratulálunk egy olyan időszakhoz, amire azt gondoltátok, sohasem fog eljönni. Ezt leírhatnátok, mert ha ma nem nektek szól, akkor később fog nektek szólni, és meg fogjátok látni, miről szólnak a választások. Kryon vagyok, szeretem az Emberiséget. És ez így van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!