Telepátia

Ez elmúlt napokban azzal kísérleteztünk páran, milyen kvantummezőt (időt, térbeli távolságot átlépő mező) tudnak létrehozni a kristálykoponyák, ez milyen hatással van olyan önkéntesekre, akik velem nem egy légtérben, de még csak nem is egy városban vannak. Minden várakozást felülmúló élmények születnek napról napra, amikről később írni fogok. Most viszont olyan gondolatokat szeretnék leírni, amik gyakorlást követően érkeztek.

Kristálykoponya üzenet

El fog jönni az idő, amikor nem úgy tanultok, hogy szavak útján győzköditek egymást igazságokról, hanem energetikai mezőket fogtok “olvasni”, értelmezni, és akkor meg fog szűnni a versenyszellem, hogy kinél van több igazság, nagyobb igazság, ki felé érdemesebb fordulni, mert a mezők az Egység Szellemében működnek, mely mindent tartalmaz, amire szükségetek van, csak nyúlni kell érte, és nem mástól várni.

El fog jönni az idő, amikor zsákutcába futnak a megszokott kommunikációs formák, egyszerűen nem fognak megértést hozni, megértés nélkül pedig nincs béke, ami éltető energia számotokra.

Egyre többen beszéltek el egymás mellett, mert a megszokott kommunikációs formák egyre kevesebb energiát hordoznak, és az energia tartalmazza azt az információt, ami belső megértést válthat ki.

Fel fog erősödni a telepatikus kommunikáció, ami valójában nem egymással kommunikálás, hanem mezőolvasás, olyan mezőé, ami akár épp egymásról szól. A kvantummező felerősíti a rezgéseteket és hozzáférhettek szavak nélkül olyan információkhoz, amiket eltitkoltok önmagatok, vagy akár egymás elől, olyan információkhoz, ami nem elérhető megszokott úton, mert a megszokott út energetikai információkkal visszaélések eredményeként jött létre.

A telepátia nem ráérzés, nem akarás, nem tanulandó dolog, hanem energetikai mezőkben rejlő információ értelmezése, ami bizonyos rezgésszinttel automatikusan együtt jár. A kvantummező hatására egyszerűen tudni fogtok dolgokat, dolgokról, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, pedig korábban sehogy sem fértetek hozzá. Ehhez az állapothoz pedig csak folyamatosan növelni kell a rezgésszinteteket… ebben segíteni tudnak a kristálykoponyák.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!