Az elmúlt időszak történései arra hívták fel a figyelmemet, hogy mennyire félek attól, hogy rosszul döntök adott helyzetekben és mennyire nehezen nézek szembe a kudarc lehetőségével. Hosszas tipródás után vállaltam el a koordinátori munkát, mert eltartott egy darabig, mire le tudtam állni a kétségeim, bizonytalanságaim generálásával.
Akkor nyugodtam meg, amikor szembe néztem azzal a ténnyel, hogy „igen, lehet, hogy az fog bebizonyosodni, hogy nem kellett volna”. Na és akkor mi van? Legfeljebb kialakul egy újabb döntési helyzet, amit egy újabb lépés követ. És az út így kanyarog tovább. Nem az a lényeg hány kanyart veszünk, hanem hogy mit tanulunk ezekben a helyzetekben. Megfelelő rugalmassággal tovább tudunk-e lépni önmagunk korlátain, vagy futjuk ugyanazokat a köröket újra meg újra?
Nem egyszerű elkezdeni felvállalni a „másképp működés” kockázatát és őszintén azt mutatni, ami valójában bennünk van. De érdemes, mert nagyon felszabadító érzés! Valahányszor megalkuszunk, és félelemből próbálunk megfelelni a környezetünk elvárásainak, a „kényszerítő körülmények” foglyaivá válunk.
Alig hogy elült a munkahelyi hullám, jött a következő, ami kapcsolati oldalról ért. Ismét szembesülnöm kellett azzal, hogy mennyire félreismertem azt az embert, akivel leéltem 20 évet az életemből. Nem az utóbbi időben megélt válságos időszak hozta ki belőle a számító, sunyi viselkedést, hanem valószínűleg mindig is ILYEN volt. Épp csak én voltam eddig túl vak ahhoz, hogy ezt a működést meglássam. És megint elborított a szégyenkezés és kudarc érzése amiatt, hogy mennyire rosszul választottam, rossz döntések sorozatát hoztam. Pedig csak annak megfelelően működtem, ahogy arra a kapcsolatunk egyes állomásain képes voltam. Szép lassan beérett egy folyamat, ami ha kicsit késve is, de meghozta a szükséges változást, ami felébresztett a Csipkerózsika álmomból.
Ha innen nézem, minden egyes fájó momentumnak funkciója volt: az én fejlődésemet, tanításomat is segítette. Ettől a felismeréstől persze az ember még ugyanúgy megél csalódást, kudarcot, sértettséget, fájdalmat, de ezek az érzelmek mutatják azt is, amit önmagamból kell lefaragnom: akarást, hamis illúziókat, komplexusokat, kishitűséget.
Nem lehet sikertörténetet erőltetni olyan vonalon, ahol nincsenek meg hozzá a feltételek. Nincs boldog párkapcsolat olyan partnerrel, akivel nincs közös felület. Ezek mind halott dolgok, amiket muszáj elengedni, lezárni, különben megfojtanak, elfonnyasztanak.
Helyettük inkább olyan döntésekre, választásokra érdemes koncentrálni, amik életet és frissességet hoznak a mindennapokba, nem félve a következményeiktől..
Tantusz – 2017. március 03 – “Amikor leesik a tantusz”