Meditációban betolódott elém két szó: szégyenérzet és bűntudat, kapcsoljuk össze az önámítással. Segít jobban megérteni. Mért ámítom magam? Többek között azért, mert szeretném elkerülni a kudarcot, az ezzel járó szégyenérzetet, bűntudatot. De ha szeretném elkerülni a szégyenkezést, a bűntudatot, annak csírája bennem van és önámítással nem tudom kigyomlálni. Így megmarad a helytelen csakraműködés, ami továbbra is blokkolni tudja a fejlődésem. Hirtelen eszembe jutottak régebbi írásaim, vegyük csak elő őket!

SZÉGYENÉRZET

Minden csakrának van démonja, olyan érzelem, mely a csakra blokkolódásához vezet. A 3.csakra démonja a szégyen: szégyenkezés, szégyenérzet, szégyenlősség, túlzott félszegség. A szégyenérzet fordítottan arányos a belső erőnkkel – minél nagyobb a szégyenérzetünk, szégyenlősségünk, annál kevésbé érezzük magunkat erősnek, így az énkép nehezebben tud kialakulni.

A szégyenérzet blokkolja az energia áramlását és nem engedi, hogy az alacsonyabban elhelyezkedő csakrákból az energia magasabbra törjön, így nem tud létrejönni a megfelelő cselekvés – ami a 3. csakra joga. Szégyelljük magunkat, szégyelljük alapvető ösztöneinket, és ezt az elménkkel kell kontrollálnunk. Ennek eredményeként a szégyenlős, szégyenkező emberek személyiségfejlődése elakad és könnyen eshetnek ismétlésekbe, függőségekbe.

Amikor a felfelé áramló energia elakad a 3.csakrában, az elme el kezd azon igyekezni, hogy a biológiai energiát kontrollált mintákba kösse, így a túlzott szégyenérzettel rendelkező emberek jobban hallgatnak a gondolataikra, mint az ösztöneikre, egy belső hang folyton azt sugallja nekik, hogy kisebbrendűek, kevesebbet érnek, nem érdemlik meg. A spontaneitásuk, akaraterejük csökken. Mivel az ösztönöket nem igazán lehet teljes mértékben elnyomni, időnként feltör belőlük mindenféle érzelem, ami miatt a szégyenkezés még fokozódhat.

Ha nem viselkedünk megfelelően, ha elveszítjük a fejünket, szétesünk, nem tudunk uralkodni magunkon további szégyenkezést válthat ki, gyakori a passzív agresszivitás. Mivel blokkolva van az akaraterő, az energia nem tud magasabb csakrákhoz áramolni, így az érintett személy úgy érzi nem tud kitörni ezekből az érzésekből. Aki szégyell valamit, az bünteti magát tudat alatt, így vonzza a szenvedést, kudarcot, nem tud egyensúlyt teremteni.

A 3.csakra működése főleg 18 hónapos kor és 4 éves korunk közötti időszakban alakul ki. Ekkor még nem igazán vagyunk tudatosak, hogy bele tudjunk abba szólni, hogy mi mennyire hasson ránk. Ha ebben az időszakban ér bennünket valami trauma, bizony blokkolódhat a 3.csakra működése, ami az aktivitásunkért, cselekvő képességünkért, akaraterőnkért, önbecsülésünkért, autonómiánkért stb. felelős.

Mik lehetnek ezek a traumák?
• mások akaratának ránk erőltetése
• fizikai bántalmazás, veszélyes környezet, félelem a büntetéstől
• hullámzó szituációk (stabilitás hiánya)
• tekintélyelvű szülők, nevelők
• a kornak nem megfelelő bánásmód (többet várnak el, mint amire a gyermek képesnek kell legyen ebben a korban)
• szülőktől látott viselkedésminták, szégyenlősség, szégyenkezés

Pozitív állítások, amikkel stimulálhatjuk az énképünket, a 3.csakra energiáit:
• Tisztelem a bennem lévő erőt.
• Könnyen, erőfeszítés nélkül meg tudom oldani.
• Bármit képes vagyok megcsinálni.

Nagyon jó hatással vannak a 3.csakra működésére az önvédelmi sportok, felülések, mély relaxációs gyakorlatok.

A szégyenkezést számtalan dolog kiválthatja a gyermekből, ha nem érti miért történik valami körülötte és azt sugallják, vagy csak ő érzi úgy, hogy ő a hibás valamiért. Szégyenkezéshez vezet a legtöbb erőszakos cselekmény, erőszakos jellegű szülői magatartás, túlzott kritika – a gyermekben kialakulhat, hogy ő az oka az eseményeknek, nem érdemel jobbat, nem érdemli meg, hogy szeressék stb. gyakran a szülők még erősítik is a blokkokat “szégyelld magad” “buta vagy” típusú mondatokkal. Ha egy gyermek olyan szituációba kerül, amit nem ért, és csak ilyen visszajelzést kap, hajlamos magát hibáztatni.

Ha a 3.csakra blokkolódik, meglátszhat a testalkaton is: kisebb a mellkas, nem megfelelő a légzés, torokproblémákat okozhat. A fej nincs egyenes vonalban a törzzsel és az elme nincs összhangban a test igényeivel – elhanyagolt a táplálkozás, nem pihen eleget az egyén, megtagadja az érzelmi szükségleteket. Az ilyen típusú ember fél, hogy hibát követ el, nem mer kezdeményezni, kisebbségi komplexusa van, nem mer hinni abban, hogy bármi sikerülhet neki.

Társadalmunk tekintélyelvűsége sokszor épít ennek a csakrának a blokkjaira. Minősítünk (2. csakra duális értékrendszere) és aki nem tud túllépni a duális látásmódon, azt bekebelezi a “nem vagyok elég jó”, “elég jó vagyok”, “jobb vagyok”, “jobbnak kell lennem” és vagy arogánssá vagy kishitűvé válik, a kettő pedig vonzza egymást, mint a táplálék az éhes vadat.

Persze a blokkolt csakra rendszeresen ismétlődő megélésre, szituációkra utal, és nem arról van szó, hogy előfordul, hogy valamivel, valakivel kapcsolatban ilyen érzéseink vannak. Életünk tanulási folyamatai nagyon összetettek, így sokféle érzelemmel, gondolatmintával találkozunk életünk során, hogy megízleljük. Egy-egy blokkolt csakra azonban kórosan eltorzult képet eredményez megvon a rugalmasságunktól, csak annak látjuk az egész világot, amit szűkült állapotban érzékelünk belőle – akár mert alulműködés, akár mert túlműködés van – és nem átmeneti kilengésről van szó…

Nehéz önmagunkról bármit megállapítani, ehhez szükséges az önismeret, önvizsgálat, és ha nem megy, erre épült rá számos tudományág, terápia, mely során szakemberek tudnak segíteni – csak nyitnunk kell, és az út elénk kanyarodik…érdemes kibányászni az egészséges önértékelésünket, megtalálni miben kell részt vegyünk és ha részt veszünk, mi a szerepünk…magunk és mások miatt is.

BŰNTUDAT

Mindannyian ismerjük, de vajon honnan ered és mi mindenhez vezet?A bűntudat a 2.csakra árnya, mivel megakadályozza az energiaáramlatot azzal, hogy elveszi az örömre való képességet. Képesek vagyunk millió dolog miatt marcangolni magunkat – legyen az egy ártatlan csokoládé, mikor épp kínosan fogyókúráznánk, vagy hazugság, amivel esetleg csak nem akartunk valakit feleslegesen megbántani stb.

A tudatosságszinttől, önképtől függ mint tartunk “bűnnek”, és mit nem, vagy épp miből mentjük fel magunkat könnyedén, míg más szenved tőle, mint ahogy az is befolyásoló tényező, mi mindent hagyunk hatni magunkra, milyen rendszer szabályait tekintjük betartandó szabályoknak, melyek alul mentesítjük fel magunkat. Egyes társadalmakban elítélik azt, ami más népeknél szabad, akár párkapcsolati szokásokban, akár neveltetés szintjén, akár társadalmi szinten, ezért a bűntudat kialakulásában fontos szerepet tölt be minden olyan közösség, melyben nevelkedünk, élünk. Nagy mértékben van hatással a bűntudatra való hajlamunkra a csakrarendszerünk működése is.

Mi történik bennünk, ha bűntudatunk van, akár tudatos, akár tudatalatti?

A bűntudat polarizálja a személyiséget. Megosztja a bennünk lévő jót és rosszat, egyik nap jól érezzük magunkat, másik nap rosszul, mindezt amiatt, amit tettünk, mondtunk, elkövettünk – annak függvényében, hogy hogyan viszonyulunk hozzá, mit gondolunk mások hogyan viszonyulnak hozzá. Ahogy kialakul a bűntudat, azonnal megjelenik a viselkedésmintákban – hatalmi játékokban, komplexusokban, önmarcangolásban, vagy épp arroganciában, mint védekező mechanizmus -, hiszen tudatosan, vagy tudat alatt próbálunk kompenzálni, leplezni vagy épp bűnhődni. A polarizált személyiségre jellemző a túlzott gondolkodás, elemzés, értékelés – ami miatt képtelen tartós békébe kerülni az érintett személy.

Ha olyan dolgot tettünk, amit mi, vagy mások bűnnek tartunk/tartanának, elönt bennünket a félelem (1.csakra), nehogy kiderüljön, a félelem vezette gondolkodásban pedig nincs helye a bölcsességnek. Sokszor a félelem tárgya nem is a büntetés, hanem a veszteség. Nehogy elveszítsünk valakit, vagy valamilyen pozíciót, és ha bűntudatunk van olyan szituációban, aminek kimenetele fontos számunkra, elönt bennünket a szégyenérzet (3.csakra). A szégyenérzet annak eredménye, hogy valamit úgy könyvelünk el magunktól, vagy mások hatására, hogy rosszul tettük, nem kellett volna úgy tenni, minősíteni kezdjük magunkat. Ha nem tudjuk tisztázni magunkban mi miért történt, a bűntudat megkövesedik, és azonosítjuk magunkat a bűnelkövetővel, a bűnnel, a büntetéssel és félni kezdünk, nehogy megint ugyanolyan szerepbe kerüljünk, eképpen elveszítjük a szabadságunkat, spontaneitásunkat, önként bevonulunk egy láthatatlan börtönbe, ahol nem szeretjük önmagunkat (4.csakra), ahol torzul a kommunikációnk (5.csakra) az elfojtások miatt, a látásmódunk (6.csakra) és az egész világképünk (7.csakra).

A börtönünk nem más, mint saját gondolataink, érzelmeink, melyek akár a depresszió szintjére is eljuttathatnak, sőt egészem odáig, hogy “bűnösen” élni sincs kedvünk. Megszűnik a motiváltságunk, aktivitásunk és a sok elfojtás lelki és fizikai megbetegedésbe csúcsosodhat. Elég nehéz ebből a börtönből kilépni addig, amíg nem tudatosul bennünk, hogy “börtönben vagyunk”, míg nem ismerjük meg a börtönünk határait, falait. Ha ez megvan, még akkor is bennünk van a hajlam az önmarcangolásra, a védekezésre, és ösztönből támadhatunk, csak mert bűntudatunk van és nem akarunk lelepleződni, vagy épp a végtelenségig hagyjuk magunkat kihasználni, háttérbe szorítani, így próbálunk önként vezekelni. Érdemes ezeket a dolgokat rendbe tenni, hogy egészséges énképünk lehessen, mert csak egészséges énképpel lesznek egészséges kapcsolataink! Természetesen minden érzelemnek, még a bűntudatnak is van egészséges formája, mely terelget utunkon – mely segít abban, hogy önvizsgálatot tartsunk cselekedetünk előtt, közben és után, mint belső vezettetésünk része. De eltorzult formái meg tudják bélyegezni életünk minőségét.