Miért írok emlékekről? Erről is mesélek. Santiagoban jöttem rá, hogy sokkal összetettebb az életünk, mintsem gondolnánk, mivel az életterünk olyan helyekre is “belóg”, amivel abszolút nem számolunk, de nagyon is megéljük. Az összetettsége azonban nem követeli meg, hogy nehezebbé tegyük, mint amilyen, pedig mi gyakran ezt tesszük – ismétlésekkel erősítjük a súlyokat, amiket aztán cipelhetünk, csak mert nem vagyunk tudatában annak, mi is zajlik bennünk.

Figyeltem a testem végig a Caminon, hiszen más dolgom sem volt, minthogy megértsem, mégis mit akar tőlem ahhoz, hogy ne fájjon; ahhoz, hogy elvigyen Santiagoba? Azt vettem észre, hogy puszta gondolatminták hatására azonnal reagált, akkor is, ha a gondolatok a múltba révedtek. Csak mert eszembe jutott, hogy a hidegtől meg szoktam fázni, és mi lesz, ha hidegben kell gyalogolnom, már fojt is az orrom, tüsszögtem. Ha felül tudtam kerekedni a korábbi tapasztalataimon, semmi bajom nem volt, akkor sem, ha hidegben gyalogoltam, sőt akkor sem, ha hideg vízben zuhanyoztam. Csak mert olyan környezetbe kerültem, ahol valami jellemző volt rám, a test produkálta újra a tüneteket, amire ugyanúgy reagáltam, mint korábban, és ezzel újra erősítettem az emlékeket.

Hadd szúrjam be ide Szabi történetét, aki a Caminot járva felhívott, hogy hirtelen nagyon megfájdult a lába, egyszerűen nem érti mitől. Az első dolog ami bevillant az volt, kérdezzem meg tőle: nem mentél olyan helyre, ami nem is volt tervben? A válasz meglepett: “De igen. Letértem a kijelölt útról, mert egy település annyira vonzott.” Ahogy kimondta, megjelent bennem egy korábbi életében ott élt, és csúnyán sérült a lába. Ahogy újra odament, a sejtjei emlékeztek erre, és produkálták a fájdalmat.

A sejtek emlékeznek érzelmi, gondolati rezgésekre és testi tünetekkel válaszolnak rá. Ami érdekes, hogy az emlékek nem csak erre az életre terjednek ki.

Kryon tanításai szerint a DNS-eink tartalmazzák magukban minden emlékünket, az egész Akashát, a DNS pedig sejtszintű részünk, azaz minden emlékünk, legyen az ez életbeli, vagy előző életbeli, benne van minden egyes sejtünkben lefojtva, hiszen a DNS-ünk kapacitásának egészen minimális százalékát használjuk. Saját élményem például, hogy jelen életemben soha egyetlen szál cigarettát nem szívtam, egyetlen korty alkoholt nem ittam, és drogokkal sohasem éltem, nem tudom milyen az ittas, kábult, bódult állapot, elvileg a sejtjeim sem. Volt viszont egy igen zűrös pár évem az ezt közvetlenül megelőző életemben, ahol hippi életvitelt folytatva nem sok éber pillanatom volt. Mikor jelen életemben szültem, a császármetszéshez az altatóorvos vénásan adott olyan narkotikumot, amitől beájultam. Ez így természetes. Az azonban nem természetes ahogy az én sejtjeim reagáltak minderre, ugyanis még a szülés után hat héttel is furcsa bódult állapotok jöttek rám, néha kettős látástól szenvedtem, mint aki szétitta az agyát, és amikor orvoshoz mentem, hogy jelezzem mi történik velem, a válasz az volt: a jelenség nem indokolt, ilyen távú hatása nincs annak, amit beadtak nekem. Ilyen nincs!

Ma már biztos vagyok benne, hogy sejt szintű emlékezés történt, és a sejtek csak produkálták a tüneteket az emlékezés hatására. Ahogy az inkvizíciós belső képeknél is történt Logronoban, ahogy el kezdtem hányni, pedig csak később láttam, hogy a vádlottaknak mérget adtak be, vagy ahogy víz láttán, és a hullámok hallatán hevesebb légzés indult be, elszorult a torkom, pedig jelen életemben semmi ilyesmire utaló élményem nem volt.

A sejtjeink, a testünk sokkal több mindenre emlékszik, mint a tudatunk, az elménk. Ezért nem tudom ugyanazt a tudatosságot megismételni itthon a megszokott környezetemben, amit a Camino vége felé sikerült, mert a sejtjeim visszavonultak a korábbi életvitelem szintjére a Camino előtti környezetbe éréskor. Hiába próbálom utasítani őket, az emlékeknek, a megszokottnak engedelmeskednek automatikusan, mint valami program.

Santiagoban kétszer is megfordultam a Camino alatt. Döbbenten éltem meg, hogy pontosan ugyanaz történt mindkét alkalommal, és másodszorra is ugyanúgy kiborultam, és amikor pontosan ugyanúgy akartam reagálni, mint korábban tettem, hirtelen leesett: EZ CSAK EGY TANÍTÁS! Ez nem én vagyok! Nem kell ilyennek lennem! Nem kell így reagálnom! Nem kell folyton “ugyanabban a mederben úszkálnom”, kiléphetek belőle. Már csak a végére kellett járnom, mi váltotta ki az emléket, az automatikusan vele járó érzéseket, gondolatokat, majd a testi tüneteket. Volt rá két napom: a lehető legmegfelelőbb közegben, Santiago de Compostelaban, teljesen elvonulva.

Tudom bárki beleköthet mindabba, amiről mesélek, mégis ahogy tovább elmélkedek róla, újabb és újabb példák jutnak eszembe, amik elgondolkodtatóak. Egyszer évekkel ezelőtt, felkeresett egy lány, hogy erős gyomorfájdalmai vannak, de minden orvosi kivizsgálás eredménye negatív volt, nem tudják mitől lehet. Megutaztattam előző életébe, és meglepődött azon, amit látott. Egy erdőben volt, valakivel harcolt, és a harc végén egy férfi dárdával gyomorba szúrta, és meghalt. Ez a férfi jelen életbeli párja volt. Hirtelen végigfutott gondolatban az elmúlt időszakon, és a gyomorpanaszok kezdete nagyjából megfelelt a megismerkedésük idejének.

Hogy is van ez akkor? Mi mindenre emlékezhetnek a sejtjeink? Miért lenne fontos változnunk gondolatainkban, érzéseinkben ha valami betegségünk, valami zavaró testi tünetünk van? Miért fontos, milyen emlékeket viszünk be a sejtjeinkbe?

Felmerült bennem még egy kérdés: ha 7 évente szinte az egész testünk sejtszerkezete megváltozik, akkor mi emlékezik? A válasz, ami érkezett így hangzott: a DNS struktúra kódolása reprodukálja ugyanazt az információt az új sejtekbe is. Vagyis a DNS kódoláson kellene változtatni, mégpedig a tudatosulás folyamatának segítségével. Ugyanis minden energia, az emlékek is, és a magasabb szintű tudatosság könnyebben old olyan emlékeket, amik úgy rángatnak minket, mintha marionett bábuk lennénk kapcsolatokba, életmódba, reakciókba, egészségi, hangulati állapotokba, és észre sem vesszük, csak megéljük újra és újra…

Pár gondolatot ez az elmélet is megért   Folytassa, aki lát benne fantáziát, és kanyarítsa arra, ami megoldást hoz a sejtszintű szabaduláshoz, az egészségesebb test, nyugodtabb közérzet megvalósításához, mert a cél ez: legyünk mind nyugodtabbak, reagáljunk kevesebbet úgy, hogy az megbetegedéssel, kellemetlen közérzettel, rossz hangulattal párosul, és ha mindezt ismétlésekkel váltjuk ki, legyünk tudatosabbak, hogy ne ismételjünk Ismétlésekkel ugyanis ugyanazt programozzuk, egyre csak beszűkítjük a lehetőségeinket, és egyre nehezebb lesz a változás…

javasolt cikk: A programozható DNS