Segítői vagytok az Univerzumnak

Adironnda ugyanolyan multidimenzionális entitás, mint Kryon. Csatornázójával, Marilyn Harperrel, aki spiriutális gyógyító, Franciaországban találkoztam, és mondhatom, ez a hölgy élő bizonyítéka annak, hogy humor, könnyedség, saját énképünk félretételének képessége nélkül nem érdemes médiumnak állni, mert sohasem lehet tudni, épp mit mondatnak ki, vagy mit csináltatnak a médiummal a test nélküli Lények.

Marilyn Harper gyógyítás közben

Íme Marilyn gyógyítás közben. Igen, a kezében „fénykardok” vannak, amivel az ember csak úgy nem hozakodik elő normál körülmények között. Egy Kryon találkozó azonban már önmagában sem minősül „normál körülménynek”.

Mikor először láttam Marilynt kristály kardokkal hadonászni, nem tudtam elszaladjak, vagy nevessek, azután úgy döntöttem kinyitom az önmagamhoz íródott „kézikönyvet”, hogy megtaláljam magamban azt a hozzáállást – ha már valamiért ott voltam – amivel úgy élvezhető az, amit csinál, hogy láthatóvá válik az,  amiért csinálja. Így már éreztem, hogy erős energiákat mozgat meg. Olyan erőseket, amikhez sokan nem érünk fel, ezért csak a móka részét vesszük észre. De nem is mindenki miatt csinálja, hanem azok miatt, akik képesek befogadni segítő szándékát, végtelen életörömét, bátorságát, és olyan inspirálóan tud rájuk hatni, hogy ettől változni, fejlődni, gyógyulni kezdenek.

Marilyn résztvevője volt a Nyári Kryon Fesztiválnak, s hogy ne csak bohókás image-éből osszak meg, íme egy komolyabb arculata, mellyel emlékeztetni, buzdítani próbál minket a 2. napi Kryon üzenet bevezetéseként. Nem volt egyszerű fordítani, mert játszik a szavakkal. Ráadásul felszínesen nézve egyszerű, semmitmondónak tűnő – holott csak nem azonosak a rezgései a földön megszokott rezgésekkel – de amikor igazán beengedi magába az ember az üzenetét, rájön, hogy több rétegben érkezik az energia, és csak rajtunk múlik, mennyit engedünk át belőle. 

Adironnda üzenete 2017.június 3. Yellowstone

Marilyn Harper:

(…)  Tudjuk, hogy meg van a bátorságotok ahhoz, hogy jelen legyetek az életetekben.

Kérlek Benneteket, nyissátok meg a szíveteket, hogy önMAGatok legyetek! Meg vannak Bennetek a válaszok, meg van Benneteket a bölcsesség. Rendelkeztek a tanulással, a tanítással. Kedves barátunk Kryon odaadott Nektek mindent, Alkazár odaadott nektek mindent. Kedveseim, könyörgünk Nektek, ne lépjetek vissza!

Kérünk Benneteket, lépjetek elő, térjetek életetek fénypontjára, álljatok ki magatokért! Lélegezzétek bele magatokat a szeretetbe! Legyetek tudatában, hogy minden egyes gondolat, minden érzés sugárzik, mint ahogy ez a gyertya sugározza a fényt. Ti magatok vagytok a fény. El kell mondjuk Nektek újra, meg újra, mert ti még mindig megkérdőjelezitek a céljaitokat. Még mindig megkérdőjelezitek a jövőbelátásotokat. Még mindig megkérdőjelezitek annak gondolatát, hogy kik vagytok. Miért?

Lee Carroll és Marilyn Harper csatornázás közben (fényképezte: Murányi Mónika)

Sohasem bíznak meg Benneteket olyasmivel, amit nem tudtok elérni. Mindig megkaptok minden képességet, tehetséget, ami segít Benneteket, hogy elérjétek, ami a dolgotok. Legyetek tudatában, hogy képesek vagytok rá! Lépjetek be az életetekbe az igazsággal, szeretettel, felgyorsított tanulással, mindarról, ami körbevesz Titeket.

Ahogy a világ felgyorsul, ahogy az út előttünk oly gyorsan halad, tudjuk, hogy vannak köztetek, akik azt fontolgatják, hogy egyszerűbb lenne kilépni. Túl késő! Már leadtátok önkéntes jelentkezéseteket, hogy itt lesztek. Úgyhogy öleljétek át ezt a csodálatos bolygót, ahol a fák beszélnek hozzátok, a növények, a kövek, a hegyek neveteken szólítanak Benneteket, hogy nyissátok meg lelketeket az ő lelküknek. Mi mást mondhatnánk erre, mint „igen”! Mi mást tehetnénk, mint hogy átölelünk Benneteket ebben a szeretetben Kedveseim! Mi mást tapasztalhatnátok meg, mint hogy megadjátok magatokat MAGotoknak!

Adjátok meg magatokat MAGotoknak, ne legyen több harc! Mi a belső béke küldöttei vagyunk. A szeretet tenyerén tartunk Benneteket. Szívetek ugyanolyan ritmusra ver, mint a mi szívünk. Érezzétek meg! Lélegezzetek belőle! Hogy is merülhet fel Bennetek olyasmi, hogy tévedésből vagytok itt? Ilyesmi nem létezik. Isteni elrendeltetésből vagytok itt. Igent mondtatok rá valamikor. Mondjatok rá igent most is, minden egyes nap! Mondjatok igent minden nap fényetekre, bölcsességetekre, mondjatok igent minden nap választásotokra, az örömre, a szeretetre, és ez az igenlés sugározni fog belőletek úgy, ahogy elképzelni sem mertétek.

Mikor úgy láttok magatokra meditációban, hogy látjátok nagyságotokat, engedjétek meg lelketeknek, hogy mosolyogjon. Mikor  meglátjátok magatokban a segítséget, amik vagytok, engedjétek meg a lelketeknek, hogy mosolyogjon. Amikor meglátjátok magatokról, hogy segítői vagytok az Univerzumnak, a Forrásnak, mi minden, mi létező, a bolygó többi lakója megérzi a békét, amit ti éreztek, azonnal. Ez a mi ajándékunk Nektek. Ez a mi ajándékunk, hogy úgy tekintünk Rátok, amilyen ajándék ti vagytok az Univerzum számára. Ajándék vagytok mindenkinek, akivel szembe találkoztok, mi pedig oly hálásak vagyunk ezért! Akkora tiszteletet érzünk a jelenlétetekért. Hajlandóak vagytok megtenni, mi szükséges. Hajlandóak vagytok felvállalni keresztül-kasul mindenen, minden helyen, ahova az Univerzum odatett Benneteket, hogy továbbra is ez az ajándék lehessetek.

Nincs senki, aki ugyanolyan maradna azután, hogy Veletek kapcsolatba lép. Ez a ti felelősségetek. Lelketek megérinti mások lelkét. Ez milyen izgalmas! Miként érintetek meg másokat? Én a fényetek alapján választok, az öröm alapján, ami sugárzik belőletek, amit mások is érezhetnek. Lélegezzetek bele Kedveseim! Ünnepelünk Benneteket! Ti vagytok a jelenlét, ti vagytok a múlt, ti vagytok a jövő, ti vagytok a jövőkép, ti vagytok azok, akik felemelik ezt a bolygót, és mi hálásak vagyunk ezért!

Szeretünk Benneteket, minden részecskéteket, minden sejteteket, minden hajszálatokat, minden körömszálkátokat, minden bölcsesség morzsát, ami Bennetek van. Namaste.

Angol hanganyag forrása: Kryon honlap (Yellowstone, 2 napi csatornázások)

4 thoughts on “Segítői vagytok az Univerzumnak

  1. Névtelen

    Gyönyörű ez a mai napforduló!Ági igazi gyöngyszemet adtál nekünk!!! :heart: :rose:

  2. Kristán Katalin

    Köszi, szép gondolatok. Mióta Veled kapcsolatba léptem, tágul a tudatom, szépül az arcom, javul a kedvem :heart: :heart: :heart:

  3. Singer Cini

    Nagyon szeretem olvasni az írásaidat, feltöltesz, erővel, energiával, életkedvvel.

Hozzászólás a(z) Singer Cini bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!