Santiago és a szíved

A Cruz de Ferro után nagy meglepetés és öröm ért bennünket: ősszefutottunk Acacioval. Ő az a brazil szállásadónk, akiről korábban már írtam. Valamikor Brazíliában a gyógyszeriparban milliárdos vagyonra tett szert, és mégis otthagyta, mert nem érezte, hogy boldog lenne. És már több mint tíz évvel ezelőtt – miután háromszor végig gyalogolt a Caminón – beállt önkéntesnek, hogy zarándokokat segítsen. Egy teljesen új életmódot választott, de nem erről szeretnék most írni, hiszen ez az ő döntése, az ő boldogsága, hanem arról, amit Manjarinnál mondott nekünk, ahol  újra találkoztunk vele.

Így szólt: “Ne Santiagóba gyalogolj, mert akkor az utad hamar véget fog érni. Santiago a szíved szimbóluma. A szíved felé gyalogolj, és akkor egész életedben a Caminót fogod járni.

Valami hasonló fogalmazódott meg bennem, miután átkínlódtam magam a fizikai fájdalmakon, és írtam, hogy már nem Santiago felé lépkedek, hanem egy olyan állapot felé, amit megtaláltam a fizikai fájdalmak mögött. Az ego nagyon gyakran használja a testünket arra, hogy ő győzedelmeskedjen felettünk. És rengeteg kis trükkje van, hogy a félelmet, a megkönnyebbülést válasszuk, és ne hagyjuk, hogy minden fájdalom ellenére kétvállra fektessük.

Megint sötétben gyalogolok, ilyenkor jönnek legtisztábban a gondolatok. Valahogy, ahogy a nap felkel és több minden válik láthatóvá, az egó is ébredezni kezd. A felvételen, amit Tantusznak küldök, hallatszanak a kakasok, mert épp egy településre értünk. ( :yes: :whistle: )

“Ébredezünk”: ez az ige nagyon érdekes, hiszen az ébredezés lehet úgy, hogy az egónk újra kinyitja a szemét, és azon nyomban függöny borul a belső látásunkra. És az ébredezés lehet úgy is, hogy a belső látásunk, a szívünk ébredezik, ehhez azonban felül kell kerekednünk az egón.

Tudom, hogy nagyon sok embernek jelent “problémát” az egó szó, az önzés. Nagyon-nagyon sokféle félreértelmezése van, hiszen az egó két irányban tud terjeszkedni: részben, amikor minden csak rólunk szól, de tud terjeszkedni a komplexusok felé is, amikor önként elkezdünk visszavonulni, visszahúzódni. De ez még nem az önzetlenség, csak az önzés egy alattomos formája, ami ugyanúgy megtipor bennünket. Hiszen valahol a visszahúzódásunkkal, a lemondásunkkal azt várjuk, hogy valaki majd felismeri, hogy milyen kis szerencsétlenek vagyunk, mennyire vágyunk a szeretetre.

Nagyon-nagyon nehéz az önzés szóból kivetkőznünk a kétpólusossága miatt. Az önzetlenség talán inkább egy szabadságot, egy belső szabadságot jelent, amikor úgy is le tudok mondani valamiről, hogy nem zavar, amikor úgy is el tudom engedni azt ami fontos, hogy nem fáj.

Tulajdonképpen a Caminón a szabadság felé próbálunk lépkedni, de csak akkor érünk oda, ha megértjük, hogy mit jelent valóban a szabadság. Acacio megértette, és próbálja átadni nekünk. Nekünk, akik összefutunk vele. Hátha ez az üzenet eljut most másokhoz is.

Buen Camino!

(Szerkesztette: Tantusz  :-) )

One thought on “Santiago és a szíved

  1. Kristán Katalin

    Nagyon nehéz úgy élni, hogy függetlenítsd magad a problémáktól – emberek vagyunk… Ha megtalálom a belső szabadságomat, akkor már jó úton vagyok. Igen, gyalogolunk a szívünk felé :heart: :heart: :heart: Köszönet, hogy megosztjátok velünk a gondolataitokat

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!