Teremtésünk egyik eleme a cselekvéshez való viszonyunk. Ez a 3-as csakra területe, melynek “betegségei” többek között a túlzott akarás, ami merevséghez vezet; az eltorzult kitartás, ami makacsságba fordul; a komplexusok, a ragaszkodás stb, amik miatt nehezen tudunk változni. Annyira evidens mennyi kárt okoznak ezek, miért ragaszkodunk mégis hozzájuk tudat alatt? Mert a Program maga szereti őket!
A Program, amit születésünkkel el kezdünk futtatni, egyik saját összetevőjét sem tartja negatívnak. Képzeljünk el egy kisgyermeket, akinek adunk kisautókat, amikkel játszadozhat. Megszokja őket, majd hirtelen jön a Tudatosság, és közli vele: “A piros, és kék autóval többet ne játssz, mert azok képesek sérüléseket okozni!” A kisgyermek nagyot néz, nem érti az egészet, és játszik tovább ugyanúgy, mígnem egyszercsak fájdalmas sérülést nem szerez velük. EZ lesz az első pillanat, amikor elgondolkodik, de még ekkor sem biztos, hogy kidobja az autókat, megtartja, esetleg félreteszi, játszik mással egy ideig…
A változás a tudatosságszintek fejlődésének megengedéséről szól.
Tegyük fel, hogy a komplexus a folt a ruhán, és a tudatosságszint a tisztítószer. Ha nincs tisztítószerünk, járhatunk tovább foltos ruhában, még akkor is, ha esetleg felismerjük, és tegyük fel szégyelljük a foltot. Ha nem indul el bennünk egy folyamat, hogy keressük, hogyan juthatunk tisztítószerhez, automatikusan el kezdjük megpróbálni másra terelni a figyelmet, hogy kompenzáljuk a negatív érzést, amit kivált belőlünk, ami elvezethetne oda, hogy meg akarjuk szüntetni. Ez egyfajta védelmezése a Programnak.
Tipikus eset a megfelelni vágyás, mikor valaki buzgó, nagyon készséges, és nem azon dolgozik, hogy megszűnjön a megfelelni vágyást kiváltó komplexus oka, inkább leplezni próbálja azzal, hogy milyen hasznos tud lenni. Külsőre egy remek teherbírású munkaerő, valójában azonban egy belső komplexusokkal küzdő ember, akit jól ki lehet használni, és idő kérdése, mikor fog összeroppanni, kiégni, hiszen az egész egyfajta matematika: ha valaki mínusz tíznek tartja magát, de plusz tízet szeretne mutatni, ahhoz 20 egységet kell teljesítsen, míg egy egyensúlyban lévő ember tíz egységgel megoldja. Felvásárló társadalmunk előszeretettel értékeli a kihasználhatóságot: szeretünk kevesebbért többet kapni, és fel sem tűnik az érme másik oldala: egyre többször kell kevesebbért többet energiát megmozgatnunk!
Amikor a komplexusokat védjük akarásokkal, az egy azon csakrán belüli, különböző irányú torzulás, (egy helyben topogás), azaz a régi program tovább futtatása “B” tervvel. A komplexus ugyanúgy tud működni tovább, hiszen csak eltereltük róla a figyelmet egy kis erőfeszítéssel. A régi programból azért nem sikerül kilépni, mert nem a felmerülő problémát szüntetjük meg, hanem egy másikkal váltjuk fel. A gond csak ott van, hogy egyre több ilyen réteget építünk egymásra, egyre több erőfeszítésünkbe telik kompenzálni az alsóbb rétegeket, egyre fogyni fog az energiánk.
Nem újabb tisztítandó foltok gyártásával kellene elvonni a figyelmet egy-egy már felfedezett foltról. Semmi szégyellni való nincs abban, amilyen Programot/működést hozunk magunkkal. Oka van annak, milyenek vagyunk: tanít valamire! Ha azonban nem akarunk vele szembenézni, és változtatni rajta saját érdekünkben, azt jelenti, hogy nem akarunk tanulni belőle, nem akarjuk elfogadni az Isteni Tervet, amit erre az életre feladatként megkaptunk, és egész életünk harc lesz: harc önmagunkkal.
Harcolás helyett emelhetnénk a tudatosságszinteket, amik visszahatnak felismeréssel, elfogadással, megértéssel, rugalmassággal (akarás enyhülése), és megindul egy együttműködésre való készség az emberi látásmód és történések valós háttere (Isteni Terv) között, az emberi látásmód részéről.
Amíg a Programmal azonosulunk, addig lételemünk minden a Program által szolgáltatott és generált érzelem, megélésmód. Ideje Felébredni!
Nem egy Program vagyok (az csak egy irány), hanem a Programozó (aki irányíthat).
Míg nem ébredek fel, addig semmi esély a komplexusokat, félelmeket stb. rejtő akarás elengedésére, hiszen az elme akarása a kohéziós erő a Program számára, az a ragasztó, nehogy darabokra essen.
Amíg nem adsz engedélyt magadnak, hogy darabokra essen felépített énképed azon része, mely szenvedést hoz neked, addig esélyed sem lesz új építésére.
A Teremtés három ciklusból áll: Teremtés – Fenntartás – Rombolás. Földre érkezésünk egyfajta Teremtés volt (kaptunk hozzá egy programot). Földi tartózkodásunk az érkezett anyag fenntartása (tapasztalhatunk, szerezhetünk felismeréseket). Akár részleges, akár teljesen új eléréséhez, fejlődéshez elengedhetetlen valamiféle rombolás, hogy a régit fenntartó erő megszűnjön. Ha felismerjük, hogy valami szenvedést okoz, ott érdemes alaposan megvizsgálni saját működésünket, hogyan hat rám, miért hat úgy rám? A rombolás nem fizikai agresszió, hanem belső tisztogatás: lebontása annak, ami gáttá válik egy szebb világ építésében.
Az átalakítás nem tud újat adni, ha az átalakító ugyanaz. Magát az átalakítót kell átalakítani, ez hoz tudatosságszintekben emelkedést.
A Teremtő tudta, hogy nem akarjuk magunktól a rombolást, még akkor sem, ha rálátunk, az lenne előrevezető, ezért sok segítséget kapunk: Bolygóállásokat, amik megmozdítanak bennünk dolgokat, ha akarjuk, ha nem; a társ-teremtőket, jelen esetben a társ-rombolókat, akik elengedésre tanítanak minket lépéseikkel, tetszik, nem tetszik, mert magunktól nem vagyunk hozzá erősek. Amíg nem segítségnek éljük meg, addig további harcok várnak ránk.
Aki valós változást szeretne, kénytelen lesz erre ráébredni. A régi programból kivezető út a tudatos megfigyelés. A felismerések utáni tisztuláshoz pedig keresni kell a számunkra megfelelő további utat. Számtalan út van, ami segíthet ebben, és egyetlen igaz visszajelzés, hogy rátaláltunk-e: saját életünk minősége.
További írások csakrákról:
