Paradigmaváltás

Folyton azon vagyunk, hogy építsünk valamit. Ha nem sikerül, elfordulunk, és építünk valami újat. Annyi mindent építettünk mostanra, hogy már nem látjuk azokat, akik építkeznek. Ahhoz, hogy meglássuk őket, el kell kezdeni lebontani a falakat. Újabb Kryon fordítás következik…

Kryon mini csatornázás, 2017. június 03. Yellowstone

Üdvözletem Kedveseim! Kryon vagyok a Mágneses szolgálattól. Gyakran beszélünk a Felemelkedéssel járó változásokról, ami egyre személyesebbé válik. Beszélhetünk olyan dolgokról is, melyek bolygó szintűek, és fogunk is. Beszélhetünk azokról a dolgokról, amikkel szembe kell néznetek a Felemelkedés miatt, amit úgy hívtunk, hogy az az időszak, amikor a Föld bolygónak lehetősége nyílik arra, hogy kihúzza magát abból, ami mindig is volt. Ez pedig személyes ügy. Annak kell legyen. Az emberiség felemelkedése, a fejlődés, mindazok, amikről időről-időre, újra és újra beszélünk, elérkezik minden egyes emberi szívhez.

Az üzenet, amit átadunk az emberi lényekről, valószínűleg a legnehezebben megérthető üzenet, hiszen ez Rólatok szól. Ebben a teremben mindenki megszületett, felnevelkedett, és a régi paradigmákban élte az életét. Ahogy kezdjük felfedni a bolygó, az emberi viselkedés új paradigmáit, az szinte olyan, mintha valami elszigetelt dolog lenne mindattól, amiről tudomásotok van.

Vannak, akik mikor meghallják ezeket az üzeneteket, felállnak, és tágra nyitott szemmel távoznak, hogy ez nem nekik való, ez őrültség, ilyesmi nem történhet meg, mivel régi paradigmák működtetésére lettetek nevelve, ami túlélésről, régi üzemmódú létezésről szól, ezt tudjátok. Ezek a mindennapok témái. Hogyan tudtok kijutni abból a dobozból, amit annyira szerettek? Azt mondjátok, “Kryon, én nem is igazán szeretem ezt a dobozt, azért vagyok itt, azért ülök itt, mert szeretnék belőle kijutni.” Ó, tényleg. Szerintem valóban szeretnétek kinyitni az ajtót, szeretnétek kiszaladni, megérezni a napsütést, de azonnal vissza is szaladtok.

A doboz, amiben vagytok, az a doboz, amiben nevelkedtetek. Az a valóság doboz, amivel jártok-keltek, mindazon dolgok, amiket csináltok, amit tudtok, beleértve azt, ahogy kapcsolódtok másokhoz, amit esztek, ahova mentek, amit mondtok, mind a neveltetésetekből adódik. Helyes-helytelen, megfelelő – nem megfelelő, működő – nem működő, belevésődik az emberi agyba, és az agy járatai a túlélésben futnak össze. Ennek megfelelően cselekedtek, hogy egyik helyről eljussatok egy másik helyre. Majd hirtelen kezdtek rájönni, hogy a doboz nagyon kicsi. Isten viszont nagyobb, és nem egy másik dobozról van szó, amibe átmehetünk, ami a hit, ahogyan egyesek nevezik – hanem a falak lebontásáról. Ekkor látjátok meg mindazt, amiről 28 éve beszélünk nektek.

A rólatok szóló igazság az, hogy nem a véletlen szülöttei vagytok, nem egy állatfaj vagytok, nem létezik olyan rendellenesen működő Istenség, akihez imádkoznotok kell, aki úgy szeret Benneteket, hogy elküld a Pokol tüzébe, ha nem csináltok jó dolgokat ,vagy nem viseltek bizonyos dolgokat. A doboz leomlik, és rájöttök, hogy okkal vagytok itt,  és a Teremtő Forrás, nem az Isten elnevezés, hanem a Teremtő Forrás, Bennetek van. El kezditek megérteni, hogy a szülő és gyermek kapcsolata nem is úgy működik, ahogy eddig tudtátok. Az emberi részetek, a fizikai testetek, az agyatok, mindaz, ami az emberi részetek, rendelkezik szabad választással, és fejlesztheti saját tudatosságát, míg itt vagytok;  de a lélek egyenlő Istennel. A lélek része a kollektív Teremtő Forrásnak, az Univerzumnak, a Multiverzumnak, és azon túliaknak. Mindez Bennetek van.

Ezért most nem azt tanuljátok, hogyan értelmezzetek valami olyasmit, amit még sohasem láttatok, vagy hogy hogyan jussatok el valahova, hogyan szerezzetek meg valamit, mennyi lépcsőfokot másszatok meg, egyáltalán nem. Azt kell felismernetek, hogy ez mindig is Veletek volt, csak elzárta valamelyik dobozotok. A túlélés doboza, a hit doboza, vagy a hitetlenség doboza, és ahogy kezditek lebontani a dobozokat, kezditek megérteni, hogy értékesek vagytok, részei vagytok valaminek, hogy van egy terv. És ezekben az időkben, ebben a korban, idős Lelkek, fáradtak vagytok mindattól, ami ezen a bolygón van.

Mondok Nektek valamit! Minden egyes próféciátok azt mondta, hogy ezek lesznek a végső idők, hiszen a próféciák szerint a Föld el fogja pusztítani önmagát, a civilizáció el fog jutni arra a pontra, hogy annyira jó fegyverei lesznek, amik mindenkit lesöpörnek a Föld színéről, vagyis az, amik vagytok, saját pusztulásotokra lett programozva. Ennek keretében mondtátok, hogy rendben, ez az utolsó alkalom, nem jöttök vissza.

Ez a túlélés doboza, még az ezoterikus doboz is, értitek? Amikor visszajöttök, megújulás lesz Kedveseim! Tudatotokra ébredtek ezen a bolygón egy új energiával, új fénnyel, olyan dolgokra emlékeztek, amikre korábban sohasem emlékeztetek, bölcsebbek lesztek, nem fogjátok ugyanazokat a hibákat elkövetni, megint fiatalok lesztek. Miért ne élnétek ezzel? Ideje emberként élni, úgy, ahogy eleve tervezve volt, nem pedig úgy, amivé fordult, ahol csak háborúzni és gyűlölködni tudtok.

Megint leültem egy közönség elé Izraelben. Akik eljöttek, hogy találkozzanak velem, hogy olyan szavakat hallhassanak, amit hallani akartak, még azok után is, hogy elhangzottak ezek a szavak, azt felelték “ez lehetetlen”. A szituáció az szituáció. A gyűlölet, az gyűlölet. A dobozok, dobozok. Adhatsz nekik annyi reményt, amennyit csak akarsz. De Kedveseim, ez az, amire a túlélés dobozban tanítottak Benneteket, és szét kell bontsátok ezt a dobozt mindkét oldalán, és újra kell indítani a tanulást, eltávolodva attól, ami a múltban történt, arra fókuszálva, hogy a jövőben mi fog történni!

Mi történt Veletek a múltban? Milyen hatása van? Milyen érzéseitek vannak önmagatokkal kapcsolatban, a saját jövőtökkel, az országotok jövőjével, a gyermekeitek jövőjével kapcsolatban? Megmondom nektek, hogy elferdített, ahogy éreztek, mert még mindig a dobozban vagytok.

Szeretnék Nektek beszélni a hozzáférhetőségről, lehet, nem értitek mi az. A dobozotok azt hirdeti, hogy ha hozzáférhetőséget kaptok a Teremtő Forráshoz, A Teremtés Istenéhez, bármihez, az azt jelenti, hogy meg kell találnotok az ajtót, és be kell nyitnotok oda. Néhányan itt vagytok, lehet, hogy ez az ajtó; lehet, hogy van egy másik ajtó; lehet, hogy az Egyház az ajtó; lehet, hogy mindenki számára más az ajtó, de mind ajtót kerestek. Ez, Kedves Barátaim, egy régi paradigma, ami nem létezik! Nincs ajtó! Helyette az új paradigma az, hogy bontsátok le a falakat! Ott van mindannyiótokban amit kerestek, ne keressetek új ajtókat! A hozzáférhetőség mindenhez, amit valaha akartatok, a szíveteknek, a testeteknek, a családotoknak, az országotoknak az a paradigmaváltás. Ne keressetek másik Istent! Azt találjátok meg, amelyik mindig is ott volt Bennetek, és értsétek meg, hogy igaza van, értékes, helyénvaló, mindegy, mit mondtak Nektek. És hozzáférhető!

Utolsó kérdés: Szerintetek az a csodálatos, szépséges Teremtő Forrás, mely együttérző, és tiszta szeretetet táplál irántatok, az a Teremtő Forrás, amit hordoztok magatokkal, gondoljátok, hogy másként viselkedik, mint ahogy ti viseltettek saját gyermekeitek iránt? Azt felelitek, nem, nem viselkedik másként. A Teremtő a szeretet, az együttérzés és szépség modellje. Édesanyák! Ahogy újszülött gyermeketek iránt éreztek, ahogy gyermekeitek felnőnek karjaitokban, az otthonotokban, ahogy bántok velük, amilyen együttérzőek vagytok velük szemben, ahogy szívetek pumpálja a vért, ahogy gyermeketekért dobog, nem gondolkodtok azon ki ő, vagy ki volt ő, honnan érkezett, vagy hogy tietek-e, gondoljátok, hogy Isten kevesebb ennél?

Szeretném, ha odafigyelnétek az új paradigmára: hozzáférhetőség, elérhetőség.

Van a kisgyermekeiteknek hozzáférhetősége anyukáikhoz, apukáikhoz? A házaitokban élnek, ti nevelitek őket. A másik szobában sírnak utánatok, mert sohasem jöttök be hozzájuk? Körbevették magukat azzal a hittel, hogy nincs anyukájuk, hogy anya soha nem is létezett, hogy anya nem jön vissza? Anya mindig ott van! Anya mindig átöleli őket, ha sírnak. Anya felfigyel a könnyeikre, anya velük együtt nevet, amikor ők is nevetnek. ILYEN Isten!  Tiszta! Szeret Benneteket a nap minden percében. Várja, hogy lebontsátok mindazt, ami nem részetek, ami régi paradigma: régi félelmek, régi hitrendszerek. Isten ilyen! És ott van Bennetek, elérhető, hozzáférhető, mint ahogy ti is azok voltatok, vagy vagytok kisgyermekeitek számára. Isten nem kevesebb, mint az emberi lény szeretete, és együttérzése egy gyermek iránt. Jóval több ennél!

Kérlek Benneteket, hogy ne keressétek tovább az ajtót! Forduljatok befelé, egészen a szívetekig, és vegyétek észre, Isten mindig is ott volt! Semmi mást nem kell tennetek, mint bontsátok le a falakat, amiket felhúztatok, hogy ne láthassátok meg mindezt!

Ez egy nagyszerű üzenet. Ez egy nagyszerű történet. És ez 100%-ban igaz. És ez így van.

Angol hanganyag forrása: Kryon honlap

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!