Orgon piramisok

Mindig is elbűvölt Tesla munkássága, és rögtön felkaptam a fejem, mikor először belefutottam Suli orgon piramisaiba, melyekben gyógyító kristályok, különféle fémek, és Tesla tekercsek kombinációi vannak elhelyezve műgyantába formázva, így hoz velük létre különféle rezgéseket, eredményeket. Rendeltem is egyet, és persze rögtön „vizsgálni” kezdtem, és kísérletezgettem vele.

Az első dolog, amire felkaptam a fejem, hogy a piramis csúcsából milyen fókuszált erős energia áramlik ki (Zen meditációs piramisként árulták), és ha a kezembe vettem, mennyivel hamarabb sikerült gondolatoktól mentes állapotot elérni.  Ezután vettem egy másik, külsőre teljesen másmilyen piramist is, amiben másmilyen kristályok voltak, és egészen más érzeteket produkált, szinte szétpermetezte a rezgéseit mindenfelé (térharmonizáló piramisként kapható), valóban kellemes érzet volt, de semmi erős, meghatározó, mint a meditációs piramisnál.

Kicsit beleolvasgattam a honlapjába (Suli Angliában él, honlapjának elérhetősége: photon orgone) , mégis hogyan csinálja ezeket a piramisokat, és egy komplex folyamat bontakozott ki. Egy részt tanulmányozta Wilchelm Reich munkásságát, az orgon energiát, majd színterápiát tanult, belemerült a szakrális geometriába, különböző gyógyító frekvenciák megismerésébe,  foglalkozott negatív ionokkal, piramis energiával, és őslakos indián gyógyítóktól tanult kristályterápiát is. Az összeadódó tudásból, több éves kísérletezésből, látók, és felhasználók tesztelései után alakult ki, melyik piramisnak mit kell tartalmaznia, hogy különféle funkciót lehessen elérni vele.  Mik ezek a funkciók? Például:

  • elektroszmognak, számítógépek, mobilok káros sugárzásának, földsugárzásnak semlegesítése
  • meditációs eszköz, segíti a meditációhoz szükséges légkört megteremteni bennünk,
  • térharmonizálás, negatív energiák harmonizálása
  • tobozmirigy fejlesztése
  • csakra gyógyító és tisztító piramisok (minden csakra színben kapható)
  • spirituális ébredezést segítő eszközök
  • manifesztálást (anyagi síkú teremtést) fejlesztő eszközök
  • energetizáló, feltöltő alátétek (víznek, ételeknek, tárgyaknak)

A piramisok készítésekor meghatározott frekvenciákat játszik le, amit magukba szívnak a kristályok, fémek, és ettől kezdve továbbítják azt. Hihetetlen milyen érzékenységgel válogatja meg a kristályokat a piramisokhoz, mindegyikhez használ pl. fekete turmalint, rubint, topázt, mokaitot, szerpentint, türkizt, lapis lazulit, shungite nevű követ stb., mert ezek is segítik a védelmet, és az energia vezetését. Ezen túl felhasznál 7 különböző fémet, hogy vezetővé tegye az orgonitot, minden piramisban vannak 23K-os aranyszemcsék, ezüst lemezkék, ezüst kolloidba mártott gyapjúszál, alumínium, vas, réz, különféle ásványok, kövületek, egyatomos arany. Minden piramisban van lemúriai kristály, amire réz szál van rátekerve spirálisan, a piramis sarkai felé szintén kristály rudacskák mutatnak, és felhasznál mágnesezett mini Tesla tekercset is. A piramisokat rezonálja a Schumann rezgésre.

Precíz munkafolyamattal készülnek az orgonit termékek

Még csak pár hónapja kísérletezek a piramisokkal, de ami igazán vicces, és korábban ilyet nem tapasztaltam, éjjel mikor felébredek és fordulok egyet, fényjelenség kíséri, ahogy a pléddel súrlódik a testem. A cicám, ha velem alszik, és arrébb tenném, mert kényelmetlenül kiszorít az ágyból, ahogy hozzáérek, az apró kisülések szintén fényjelenséget produkálnak. Erre bárki képes, de általában többszöri mozdulatot, nagyobb surlódást igényel.

Mióta piramisok vannak a szobámban, sokkal mélyebben alszok, gyakran intenzív álmaim vannak, de sohasem ébredek tőlük megviselten. Az álmok mindig jelentőségteljesek. A Számítógép közelébe is tettem piramist, hogy kevésbé szóródjanak elektroszmogot létrehozó káros sugárzások, ezt persze nem tudom bizonyítani, hogy ez így is van.

Sokan tartanak attól, hogy külföldről rendeljenek bármit is. Suli rendkívül megbízható, nagyon precízen csomagolva küldi minden termékét. Ha bármi gond van a kézbesítéssel, mindig azonnal küld másikat, gyakran meglepetés ajándékkal. Nagyon fontos számára a korrektség. Épp ma kaptam tőle egy nagyon szép meglepetést, egy olyan orgon piramist, ami tele van rézdarabkákkal. Hihetetlen szép! S nem utolsó sorban kezdhetem tesztelni, mit vált ki belőlem.

Magyarországon is kaphatók orgonit termékek. Az interneten böngészve több honlap is felugrik, ásványbörzéken szinte mindig árulnak csodaszép amuletteket, medálokat, piramisokat, hadd mutassak egy medált, amit Budapesten vettem. A neten olyan videók is elérhetőek, hogyan tudunk mi magunk, otthon orgonit piramist készíteni. Az orgon energia nem más, mint életenergia. Ezek a termékek segítenek vitalizálni, felerősíteni legyengült energetikai testünket, harmonizálni felbolydult légkörünket, és ezzel segítenek életminőségünket javítani. Én örülök, hogy kipróbáltam!

Kapcsolódó linkek érdeklődőknek:

Csőr Gábor weboldala

orgonit készítés otthon

orgonitról…

photon orgone – Suli honlapja

 

7 thoughts on “Orgon piramisok

  1. Kristán Katalin

    Élvezettel olvastam a piramisok hatásait. Ugyanezeket a képességeket tapasztalom meg a Kolcov lapocskákkal. Oroszból fordítottam le évekkel ezelőtt, nekem is van néhány darab belőle.
    Piramisok, lapok, drágakövek – bennünket szolgálnak, ha élünk velük

  2. Maya

    Nagyon csodálatos dolog ami megfogott írásodban.Alig várom hogy kezembe foghassam a piramisom.

    :heart:

  3. S.Mária

    Köszi élmény volt olvasni,örömmel várjuk a piramisunkat. :bye: :good: Mária Misi

  4. Helt Zsolt

    Kedves Kristán Katalin!
    Engem nagyon érdekel milyen tapasztalatai,élményei vannak a Kolcov lapok kapcsán mert annyira hihetetlennek tűnő dolgokat állítanok a honlapukon róla —legalábbis első neki futásra–és én jobban bizom a „marketing nélküli”tapasztalatokban.

    Köszönettel: Zsolt.

  5. Dóra Krisztián

    Én macskaköveket raktam a számítógépre ,hogy elnyelje az elektromosszmogot,2 már annyit nyelt,hogy olyan nehéz lett, daruval kellett kivitetnem a tetőn keresztül!
    mivel cnc műhelyben dolgozom,vettem a százforintos boltba 2db „rázdmeg és csillámlik” piramist,kiöntöttem belőle a folyadékot és az aranyszemcséket ,megtöltöttem vegyes fémforgáccsal őket,és akkorát javítottak az életminőségemen,hogy azóta mindent is érzek,és olyan energiám van hogy ihajj!azóta vegyes fémforgácsot is eszek!

  6. Sándorné Szakács

    Vannak emberek akik okosak és hülyéskednek, és vannak akik hülyék de okoskodnak….

  7. Ildikó

    És az orgonit piramisokat nem hamisítják? Mindben benne van az összes hozzávaló ? Azért kérdezem mert életemben először most rendeltem egy nagyon szépet, magyar nyelvű az oldal, de külföldről jön, nagyon szép egyébként, ametiszttel van készítve, és sokan dícsérik …. Shungit piramist megérzésre vettem elég magas áron szlovénektől, annak első naptól érzem a hatását ha használom… de ha mondjuk nem valódi az árult orgonit piramis, gondolom maga a piramis forma akkor is használhat …..

Hozzászólás a(z) Kristán Katalin bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!