Mind úgy születünk, hogy valamiben jók vagyunk, de nem mind találunk rá rögtön arra, hogy miben vagyunk jók. Miközben keresgélünk, elfordulhat, hogy elveszítjük a legfontosabbat: a hitet önmagunkban!

Önmagunk számára az igazán fontos nem az, miben vagyunk jók, hiszen az természetes számunkra, az megadatott. Csakis kifelé kerül mérce alá, viszonyító, versengő rendszerbe. Ha a kis hal nem találkozik a nagy hallal, sohasem döbbennek rá, hogy egyikőjük kisebb. Ha soha senkivel sem találkoznánk, teljesen természetes lenne miben vagyunk jók: abban, amiben sikerélményünk van, amiben jól érezzük magunkat, amit örömmel tökéletesítgetünk, az is lehet, hogy magában a tökéletesítgetésben, kitartásban vagyunk jók, és nem a tárgyában.

Ez a nagy versengő világ borít meg minket, és jutunk el a kérdéshez: elég jó vagyok? Van értelme tovább csinálni? Nekem miért nem sikerül úgy, mint a másiknak? A másik miért mondja azt, hogy én nem vagyok jó?

A fontos nem az, miben vagy jó, miben nem, hanem miben érzed jól magad.

Amint bárki, vagy bármi elhiteti veled, hogy nem vagy jó; amint teperned kell azért, hogy jó lehess, és nem természetességgel jön, máris távolabb kerülsz attól, hogy jól érezhesd magad, hogy rátalálhass önmagadra. Nem az bánt minket, hogy miben vagyunk jók, vagy miben nem, hanem az, ha nem tudunk megfelelni valami külső elvárásnak, kérésnek, követelménynek, és ez odáig fajulhat, hogy belső követelményrendszerünket is ehhez igazítjuk, és amikor épp senki sem várja el tőlünk, mi akkor is teperünk, mert ez lett a működésformánk, képtelenek vagyunk lazítani, élvezni azt, ami jó.

Felborul az értékrendszerünk mi alapján jó valaki, vagy valami, és egyre kevésbé fogjuk találni a helyünket. Pedig mindannyiunkban van valami jó. Mindannyian jók vagyunk valamiben. Fontos, hogy ezt tudd, hogy belül ne add fel! Ne hidd el senkinek, hogy nem vagy (elég) jó! Ne hagyd magad eltaposni! Lehet, hogy valamit nem csinálsz másnak elég jól, de attól TE még JÓ VAGY, csak meglehet nem neki, nem ott, nem akkor.

Amíg az köt le minket, mások mit gondolnak rólunk, addig sokkal nehezebb megtalálni, miben is vagyunk igazán jók, mi okoz nekünk igazán örömet, mivel foglalkozunk igazán szívesen, honnan tudunk energiát meríteni – amire mindenkinek szüksége van ahhoz, hogy egyensúlyban tudja tartani a “kötelezően” kellemetlen élményeket, feladatokat, hiszen nem mindenki csinálhatja mindig azt, amit szeretne. Az azonban még ez utóbbinál is rosszabb, ha amikor azt csinálhatná végre, amit szeretne, akkor sem tudja élvezni, mert leköti ki, mit gondol róla, ki milyennek tartja, és ez rátelepszik mindenre az életében…