Ne a tegnap legyen a holnap

Nehéz akkor megszólalni, amikor az Emberek gyűlölik egymást azért, mert nem ugyanabban hisznek, te viszont szereted, és félted az Embereket, MINDET, függetlenül attól, ki, miben, mit lát meg. Melyik Ember hiszi el, hogy mindet szereted, akkor is, ha egymás nézeteit (vagy emiatt egymást) ki nem állhatják? Azonnal úgy érzik, ha nem fordulsz az ellen, amit/akit ők nem szeretnek, azzal ő ellenük fordulsz.

A kristálykoponyák nem foglalnak állást emberi meglátásokban, de figyelmeztetnek energiákra, amik hatással vannak az Emberekre, és a Földre. Látván a belső forrongást, a következő üzenet érkezett:

Emlékezzetek a Nyirkai jóslatra: „Magyar magyart gyilkol” – akár szimbolikusan is! Ne engedjétek meg magatokban kibontakozni azt, ami ezt lehetővé teszi azzal, hogy úgy éltek meg dolgokat, hogy arra szükségetek lesz tanításként. Tanuljatok a múltból, hogy ne ismétlődjön meg!

Egy hatalmas sakk játszmában vesztek részt, és túl sok időt szenteltek a figurák pozícióinak, a trükkös lépéseknek, és emiatt minősül át a figurák erőviszonya. Mindenki királynak születik a maga sakktábláján, de ti önként lefokozzátok magatokat azzal, ahogy a dolgokat megközelítitek, és nem juttok olyan lépésekhez, amit „királyként” megléphetnétek.

Egy igazi király eredendően nemes lelkű, gondoskodó, bölcs, és átlátja a játszmákat. Egész élete erre képezi. Tiszteli az időt, megteszi, amit tud, és elfogadással építi a következő lépést. Ha kell bástya, ha kell futó, ha kell paraszt szerepét is magára vállalja a sakktáblán, hogy szolgálja Valós Királysága nagyobb tanítási folyamatait, de közben mindig tudja magáról, ki ő, és miért van itt. Nehézségek nem riasztják el, sőt további belső erőt adnak neki.

Ti sodródtok, és nem tudjátok elfogadni, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy ti elgondoljátok. Miből gondoljátok, hogy csak mert nem akkor van úgy, amiben hisztek, amikor úgy döntötök, hogy úgy kell lennie, akkor már nem is lehet úgy? Miből gondoljátok, csak mert valami úgy alakul, ahogy ti akartátok, akkor az idővel másként már nem is lehet?

Ne harc legyen a hitetek, hanem belső meggyőződés, amit király módjára tudtok érvényesíteni a körülmények ellenére saját életetekben, és mások életében. Sok igazi, nemes lelkű, bölcs „királyra” van most szükség a békéhez, a változásokhoz, amik továbbra sem hiszitek el, de saját életetekben indulhatnak el, és nem politikai szinten.

Energiák szempontjából az veszít, aki feladja önmagát, az veszít, aki a félelmeket, gyűlölködést, haragot, ellenségeskedést, elkeseredést, elbizakodást táplálja magában és emiatt nem veszi észre a kivezető utat – a választások nem érnek véget egy politikai lépcsőfokkal, a választások egész évben tartanak, kérdés éltek-e ezzel a választói jogotokkal: a példamutatással, hogy lehet békévé átfordítani indulatokat, vagy úgy gondoljátok az életetek lineáris múlt-jelen-jövő ismétlésekben determinált, és elkeseredtek, hogy másként nem is lehet. Jönnek még fordulatok 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!