Májusra az eső…

Mai gondolatok: Olvastam több előrejelzésben is, hogy a május milyen nagy változásokat hozhat, és milyen megviselő lehet. Én viszont olyasmit kapok belső beszélgetésekben, hogy a megviselő részen a korábbi hónapok dolgoztak, május olyan, mint amikor hónapokig szakadt az eső, topogtunk merre menjünk, hogy száraz helyet találjunk, és mostanra elfogadtuk, hogy ha szakad az eső, az vízzel jár.

Már nem zavaró, hogy az eső vízzel jár. Már azon dolgozunk, mit kezdjünk a vízzel, hogyan éljünk együtt a vízzel, és ha vannak is testi, lelki tünetei a megtépázó hónapoknak, többnyire a meglévőek feldolgozásáról, megértéséről van szó. A május a bennem mozgó gondolatok szerint nyugodtabb lesz, még akkor is, ha nagyobb dolgokat is meg tud mozgatni, mert a korábbi hónapok kiképzésének hatására nagyobb lett a teherbírásunk, megértésünk, jobban vesszük az akadályokat

Egyre többen megértik, hogy értünk “esik az eső”, hogy a belsőnk kivirágozhasson, hogy rájöjjünk mire való a “víz”, és az hogyan hathat a fejlődésünkre, hogy rájöjjünk, ha félünk tőle, ha nem akarjuk, ha kapálózunk, ha próbálunk elfutni előle csak vergődünk, míg ha megtanulunk “élni vele”, csodás dolgokat érhetünk el.

Májusra már kevésbé “zavaró” az eső, jobban leköt minket, hogy felfedezzük, mi mindenre jó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!