Követnek a nyilak

Talán nem maradok magamra az érzéssel, hogy ránk férne egy kis friss fuvallat, ami átjárja az elménket, szívünket, sejtjeinket, mert az elmúlt időszak igencsak megizzasztó volt, fizikai és lelki szinten egyaránt. Mintha a purgatórium kapujában lennénk tisztító tűzre várva, de nem adjuk meg magunknak a feloldozást, így inkább szaunázunk, mintsem hagynánk, hogy hamvainkra hulljunk, hogy azokból feltámadhassunk….

A napokban sok minden jutott az eszembe. Talán a forró nyár kapcsán. Például az, hogy a nevem többféleképpen értelmezhető. Görög eredettel “tiszta”, vagy” bárány”. A bárány köztudottan lehet birka is, pejoratív értelemben véve, és lehet áldozati bárány is. Ebben a szóban van egyfajta rétegződés, de ha már választani lehet a rétegei között, inkább vagyok fekete bárány (pedig a fehér a kedvenc színem). Kisebb kanyarral a  nevem kapcsolható a szanszkrit eredetű “agni” szóhoz is, ami azt jelenti “tűz”. A tűz még összetettebb, mint a bárány szimbólum. Lehet lobogó, akár pusztító, perzselő, de lehet tisztító, felemelő is. Lehet szenvedélyes, lehengerlő vagy épp csak pislákoló, kellemes melegséggel eltöltő, otthont, irányt adó (mint fény), és lehet fullasztó, mint ez a korszak, ez a fullasztó augusztus. Sorolhatnám mi minden fut hirtelen össze bennem, de nem ez a lényeg, hanem a JELEK, amik egyre csak torlódnak, ahogy valószínűleg másoknál is, csak máshogy.

Rengeteg jelet kapunk, csak nem igazán akarunk róluk tudomást venni

Mintha ezek a mozaik szemek mind azt kiáltanák itt az ideje a tisztább minőségeket választani! Csoda, hogy kényelmetlenül érzem magam a bőrömben, mikor összecsapnak felettem a tűz nyelvei, mivel magamtól nem vagyok hajlandó odafigyelni a jelekre, hogy mi minősül valóban tisztábbnak?

Szabi mesélte a Camino-ról, hogy leginkább az fogta meg, hogy folyton keresni kellett a sárga nyilakat, mert azok mutatták, hogy merre kell haladni. Az élet is ilyen, tömve van “sárga nyilakkal”, de ez az augusztus olyan, mintha minden nyíl rám szegeződne! Minden nyíl célpontja én vagyok. Akármerre próbálok futni, mindenhol önmagammal kell szembesüljek. Még akkor is, amikor épp meg vagyok elégedve, hogy észrevegyem, milyen szempontok szerint vagyok megelégedve és feltűnjön: nem szempontok függvényei vagyunk, nem viszonyításokban lavírozgatás a boldogság, hanem a belső ÉN, amire a nyilak mutogatnak, amit még mindig tovább kell keresni.

És mindjárt itt van szeptember, amikor nyakamba veszem az utat, elindulok a Camino-n és nem lesz más dolgom, mint kitartani, kibírni, és mindezt élvezni!

Nem csinálom mást évek óta, mint átminősítek szavakat, energiákat, amik átminősítik az életemet és ez már olyan síkra ért, ahol egyik a másikat generálja, és nincs megállás. Ez az út.

Hogyan lehet élvezni kitartást, mikor abban önmagában benne van az út minden nehézsége, ami ellenére ki kell kitartani? Hogyan lehet élvezni a nehézséget? Minden ilyen kérdésem egy-egy nyíl, és mind az ÉN felé vezet, hogyan lehet az addigi énképen változtatni.

Sokkal nehezebb kitartani, megbirkózni nehézségekkel, amiket ugyanaz az énkép generál, mint az énképen változtatni

Szeretnék írni valami nagyobb terjedelműt, miután megjövök a Camino-ról. Már megvan a címe, már összeállt bennem miről szóljon, már megvan a keret, az “útiterv”, már csak végig kell járni, hogy megteljen élettel, hogy hiteles lehessen, hogy igenis változhatunk, változtathatunk, és nem azért, mert mások akarják, nem azért mert divatos, hanem mert ez az utunk, amit van hogy egyedül, van, hogy magunkban, van, hogy együtt járunk…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

:bye:  :good:  :negative:  :scratch:  :wacko:  :yahoo:  B-)  :heart:  :rose:  :-)  :whistle:  :yes:  :cry:  :mail:  :-( 
:unsure:  ;-) 
 

Kategóriák

Blog bejegyzések archívuma

error: Content is protected !!