Míg szíved ki nem öntöd, csak cipeled minden fájdalmát, addig egyre nehezebb lesz. Gyakran a feldolgozás, megosztásra való képesség több időt vesz igénybe, mint azt megélni, ami történik. Vannak, akiknek sikerül áttörni a fájdalom és félelem falait. Tantusz beszélgetése következik.

Tantusz: Mindannyiunknak vannak olyan félelmei, démonai, amelyektől szívesen szabadulnánk, de nehéz velük szembenézni. Addig kísértenek, amíg nem válik elviselhetetlenné a folyamatos jelenlétük. Anna életében a fizikai erőszakig fokozódott a lelki bántalmazások sorozata. Ezt a dolgot mélyen eltemetett, féltve őrzött titokként élte meg, ami makacsul mérgezte hosszú éveken át, számos lelki és fizikai lenyomatot okozva, újabb félelmeket generálva. Szépen fokozatosan jutott el arra a pontra, hogy szembenézzen saját démonaival és leszámoljon velük. Hálás vagyok a bátorságáért és bizalmáért, hogy megosztja velünk ezzel kapcsolatos felismeréseit.

Anna: Az erőszak egész életemben jelen volt. A fogantatásomtól, az erőszakos nevelésen, elnyomáson keresztül az erőszakos, uralkodó párkapcsolatokig, mígnem eljutott a valódi tettlegességig. Ez volt a legmélyebb pont, de a sor ezzel sem zárult. További kapcsolataimban is megjelent az erőszak, „verbális” formája.

Úgy gondolom, hogy jelen életem egyik fontos feladata, hogy megpróbáljam elvágni ezt a karmikus adok-kapok erőszak-folyamatot. Ez akkor sikerülhet, ha el tudok jutni odáig, hogy meg tudok bocsájtani először önmagamnak, aztán másoknak is, és feltétel nélkül tudjam szeretni ezt a tanítást, és minden szereplőjét.

Odáig azonban több lépcső vezet.

Első körben fel kellett ismerjem, hogy szenvedek az alárendelt szerepektől. Ez nekem csak segítséggel ment, ezért sokféle dologgal próbálkoztam (spirituális iskola, családállítás, kineziológia), de a valódi áttörést a Spirál technikák hozták meg.

Ezt követően szembe kellett néznem az erőszak különböző mélységeivel. Sok-sok rétegnek kellett felszínre kerülnie, és azok folyamatos tisztogatásával sikerült haladni. Eleinte csak azt vettem észre, hogy bizonyos dolgokról egyre könnyebben beszélek.

Kezdtem megvizsgálni az életem folyamatait arra a kérdésre keresve a választ, hogy „vajon miért félek mindentől?”.

Rájöttem, hogy minden hatás, ami születésemtől kezdve ért, abba az irányba próbált fordítani, hogy tanuljam meg megvédeni magam. Csakhogy sokáig nem tettem semmit, sőt rossz irányba haladtam, mert elkezdtem kicsire összehúzódni, hátha kisebb felületet adok a támadásra. Olyan komplexusokba menekültem, amik hagyták eluralkodni rajtam a megfelelési kényszert. Persze jöttek a fizikai tünetek is betegségek formájában: méhnyak rák, hasnyálmirigy gyulladás, epehólyag gyulladás, epehomok, gyomor fájdalmak, fulladás, és még mindig nem változtam, nem védekeztem. Ekkor történt a nemi erőszak, és az életveszélyes fenyegetés.

Jött egy újabb sikertelen kapcsolat alárendelt szerepben, majd később a válásomat követően szinte mindenki elfordult tőlem, egyedül hagytak. Ekkorra a félelem és a fájdalom már olyan mértékű volt bennem, hogy tennem kellett valamit. Ekkor találtam rá arra az ösvényre, amit azóta is járok.

A Spirál egyik legnagyobb tanítása számomra, hogy nekem kell tennem magamért, más nem válthat meg engem!

Arra jutottam, hogy meg kell tanulnom rájönni mit is szeretnék, és magabiztosan képviselni mindazt, amihez meg kell húznom a határaimat. Ehhez  szükséges az is, hogy fel tudjam vállalni, ki tudjam mondani azt, amit gondolok, érzek.

Tantusz: Végig gondolva, látva ezt az egész folyamatot, MOST mi az, amitől a legjobban félsz?

Anna: Most épp egy szabadság érzet van. Bár nagyon nehéz ezt az egész dolgot egységében kezelni, mégis sokkal jobb komplexen ránézni, mint amikor csak a jelenségek felszínével kínlódtam. Ha nemcsak egy-egy fájó eseményt látok, hanem azt is, hogy mi volt a céljuk, mit akartak vele átadni, akkor már nem is tűnik olyan nehéznek és ellenségesnek a folyamat.

Eléggé nehéz feladatnak tűnik teljesen leállítani az erőszakot bevonzó energiákat termelő belső működést. Ha megfigyelem, akkor kis lépéseket már sikerült tettem, mert az erőszakos nevelés mintáját a gyerekeim életébe nem hagytam tovább vinni, pedig volt rá kísérlet.

Saját életem folyamatait vizsgálva arra jutottam, ha stabil értékrendet képviselek, akkor határozottan meg tudom húzni a saját határaimat, ahol a saját játékszabályaim érvényesülnek. Ebben az esetben ezt sugárzom kifelé és így nincs erőszak sem. Többnyire azt erőszakolják meg verbálisan, vagy tettlegesen, aki nem szereti önmagát és alárendeli magát a szeretet nevében mindenkinek és mindennek, nem törődvén a következményekkel.

Tantusz: Szerintem az összes kapcsolatunk valahol egy tükör. Meghatározó, hogy milyen „tükröket” választunk magunknak, hiszen valamilyen mintának megfelelően választunk.

Anna: Én úgy gondolom, ez olyasmi elven működik, hogy ebben a duális világban ugyanaz a dolog okozott sérülést bennünk valamikor. Ez a közös alap a tükörhöz. Épp csak én jobbra csúsztam, ő pedig balra. Ez a dolog pedig a szeretet megélése. Az eddigi párkapcsolataimra jellemző volt, hogy nagyon hasonló bánásmódban volt részünk gyerekkorunkban, csak ez másképp hatott ránk. Én úgy próbáltam megélni, hogy „nem is látszódok”, míg a volt páromra úgy hatott, hogy „mindenkin átgázolok, nehogy lenyomjanak”. Mindkettő szélsőséges reakció.

Tantusz: Hogy érzed, ha megint támadás érne, akár verbális, akár fizikális, lenne már annyi lélekjelenléted, hogy megvédd magad?

Anna: A verbálistól mindenképpen, erre több példa is volt már. Nyilván nem szeretném élesben letesztelni ezt a dolgot más típusú erőszakot illetően, de úgy érzem, hogy az utóbbi időben egyre nyugodtabb vagyok, ha eszembe jutnak ezek a szituációk. Azzal, hogy már nem rettegek még a gondolatuktól is, nem is vonzom be őket.

Érdekes tapasztalat, hogy valamiféle megnyugvást, békét hozott, hogy már folyamatként tudok rátekinteni erre az egészre. Gyakorlatilag évek óta foglalkoztat ez a téma, hiszen a nemi erőszak története nagyon megnehezítette az eddigi életemet. Szerettem volna megérteni, hogy mi ez, hogy ne emésszen az emléke, hogy fel tudjam dolgozni az okozott traumát. Azt hiszem a teljes gyógyulásig még hosszú út vezet, de az első pár lépcsőfokot már megléptem.

Tantusz: A fulladásos tüneteid hogyan alakulnak? Megfigyeltél valamit, amihez köthető az intenzitása?

Anna: Még most is jelentkezik. Az biztos, hogy a félelmek fokozódása hatással van rá, és ahogy ezeket le tudom bontogatni és meg tudok nyugodni, úgy enyhülnek a tünetek is.

Tantusz: Úgy gondolom, egy dolog, hogy meg tudjuk magunkat védeni, erősíteni és szeretni, de valahol mégiscsak kellene egy elemi bizalom magához az élethez, ahhoz a programhoz, azokhoz a folyamatokhoz, amikkel szemben találjuk magunkat. Te hogy látod, mennyire fontos a hit kérdése?

Anna: Azt nem nagyon tudom felmérni, hogy ebben a dologban hol tartok, de az biztos, hogy nulla bizalmam volt a férfiak iránt, és nem igen voltam kapcsolatban Istennel, Teremtővel, minek nevezzem. Ez abban nyilvánult meg, hogy úgy éreztem, az összes fontos dolgot az életemben csak én irányíthatom. Ennek az lett az eredménye, hogy a nagy döntésekben nem kaptam szerepet, viszont az összes munkát én végeztem el, hiszen csak én tudom jól megcsinálni.

Bizalom. A masszírozástól való viszolygásom is valószínűleg a bizalomhiányból fakad. Egyszerűen toltam minden fizikai érintést. Egyik jele a nyitásomnak, hogy elvégeztem egy ilyen tanfolyamot, és szépen közelítek önmagam és mások felé.

Azt hiszem, hogy ezek a dolgok – a félelem, a komplexusok, ahogy reagálok – mind összefüggésben vannak, és ha ezeket tudom kezelni, akkor megjön a bizalom, a valós hit és nem csak  jóhiszeműség, ami folytonos csalódásokhoz vezetett. Nem könnyű ez, mivel nincs ilyen jellegű mintám, így azt nekem kell kialakítanom. Egy egészséges kapcsolatnak viszont kölcsönös bizalom kell legyen az alapja. Szeretném, ha ilyen kapcsolatot is sikerülne megélnem.

Tantusz: Addig is talán azt a fajta bizalmat érdemes erősíteni, hogy az ember merje engedni a dolgokat.

Anna: Hát igen! Ha én vastag, magas falakat építek magam köré és azok mögül kukucskálok csak fél szemmel, úgy nehezen történnek új dolgok. Az útnak lehet ez folytatása, hogy miután feltűnt miből épültek ezek a falak, az ember megvizsgálja, hogy is áll ezzel a bizalommal, és elkezdje lebontogatni azokat, lehetőséget adva a falon túli dolgoknak.

Tantusz: A régi lebontása, eltakarítása úgy tűnik, hogy mindenhol elkerülhetetlen, ha valóban el akarunk indítani valami újat.

Anna: A régi falak csak arra jók, hogy megmutassák azokat a dolgokat, amik miatt szükség volt a felépítésükre. Utána azonban már felesleges fenntartani őket. Adja magát a következő lépés: a falak lebontása.

Tantusz, 2017. március 17. – “Amikor leesik a tantusz.”