Állok a peronon, és várok valakit. Egyszer csak megjelenik bennem egy kép, és ráül arra, amit egyébként látok, mintha hirtelen mások vennének körbe. Még meg sem szokom, és az egész táj füves területté válik, ahol lovak vágtáznak keresztül, rajtuk fura öltözetben lovasok, pedig én csak állok a peronon, és már kezdődik is…
Mai üzenet:
“Képzeld el, hogy ahol állsz, ott előtted két perccel más állt, és azt is látod. Egy órával korábban megint más állt, azt is látod. 100 évvel korábban más is volt ott, azt is látod, és látod mi volt ott minden egyes pillanatban a végtelenségig visszamenőleg. Ehhez képzeld hozzá, hogy minden egyes lépéseddel, ugyanígy megnyílik a látásod más helyekhez kapcsolható emlékképekkel. Ehhez még képzeld hozzá, hogy mindezt életeken át csinálod, és bármikor eszedbe juthat egy emlék más helyről, ahol épp nem most vagy, de jártál már valaha, és ilyen látásmóddal megláttál már ott valamit. És még ehhez képzeld hozzá, hogy bárki megjelenik bármelyik képen, láthatod annak a pillanatait is, annak a felfedezéseit, hogy ő miket láthat egy-egy helyen, egy-egy pillanatában.
Mi így látunk. Szerintetek van értelme bármit is eltitkolnotok?
Pedig minden önámítással, őszintétlenséggel el akartok titkolni valamit, de csak a saját látásmódotokat korlátozzátok ezzel, mert mind EGYEK vagyunk…”
